Szent István nem a Nyugathoz csatlakozott

2023. február 24. 10:20

Amit mi „Nyugatnak” hívunk, a felvilágosodás és a modernizáció terméke.

2023. február 24. 10:20
null
Martin Ethelwolf
Martin Ethelwolf
Facebook

„Szent István nem a Nyugathoz csatlakozott, hanem a kereszténységhez és a feudalizmushoz. Szent István idejében nem is volt olyan, hogy »Nyugat«, de olyan se volt, hogy »Európa«. (Arról pedig vicces filmet lehetne készíteni, mit szólna a mai Nyugathoz, ha feltámadna.) Akkoriban keresztény világ létezett szemben a pogány világgal, keresztény (és nem európai, pláne nem nyugati) országok voltak, egészen a 18-ik századik. Akkor váltotta »Európa« a »kereszténységet«, a »Nyugat« pedig, noha a reneszánsszal születik (bár vannak antik gyökerei), mint identitás, igencsak bizonytalan.

Ekkor mi a Habsburg birodalom egy keleti felvonulási és mezőgazdasági területe voltunk, és szemben az akkori »Nyugattal«, nálunk második kiadású jobbágyság volt, meg céhek, nem kapitalizmus és ipari forradalom. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tudomány és a művészet nem Keletről vagy Délről jött, nagyjaink nem Isztambulban vagy Szent Péterváron tanultak, hanem »Nyugaton«, ahogyan a főurak se itt, hanem Bécsben, Párizsban, Londonban, Velencében szórták a pénzt. De nem azért, mert magukat »nyugatinak« tartották, hanem mert az volt a fejlett világ, ahol pénz volt, mozgás volt, divatok voltak, újdonságok és lehetőségek voltak. Nagy Péterre, aki Oroszországot erőszakkal modernizálta, sok minden mondható, de hogy nyugati identitása lett volna, a legkevésbé, pedig mindent erőltetett, ami akkor nyugati volt, hajóácsolástól a ruhákig. Miért? Hogy »felzárkóztassa« Oroszországot. Ami nyugati technikával maradt ugyanaz a despotizmus. Szolidabb formában nálunk is ez a folyamat zajlott a felvilágosult abszolutizmus idején, és ugyanúgy nem lettünk ettől még nyugatiak.

Amit mi »Nyugatnak« hívunk, a felvilágosodás és a modernizáció terméke, és aki a »Nyugathoz« akar tartozni, a permanens modernizáció világához szeretne tartozni, annak civilizatorikus vívmányaiból szeretne részesülni, szabadságjogokat és individualizmust akar, mert ez a »nyugati« létforma lényege. Aki pedig nem szeretne a Nyugathoz tartozni, az éppen ezek miatt nem szeretne. És aki ma attól tart (miként jómagam is), hogy Magyarország kihátrál/kihullik a nyugati világból, az úgy gondolja, hogy a »Nyugat« minden tagadhatatlan és kritizálandó szarságai dacára is élhetőbb világ (legalábbis egyelőre), mint a »keleti« despotizmusoké. Ennyi, és nem több. Vélhetőleg így gondolja a hongkongi vagy tajvani ember is, akinek pedig se a kultúrája, se a történelme semmiféle nyugati identitást nem tételez, és nem gyárt mítoszokat magának a Nyugathoz tartozás végett, simán szabadabbnak érzi magát, ha nem a Mennyei Birodalom polgára. Ahogyan 56-ban is a többség azért kelt fel, és azért lépett le kétszázezer ember a Lajtán túlra, mert itt szar volt az élet, és nem azért, mert Szent István minket a Lajtán túlhoz csatolt. Mentek volna oroszok is, ha tehették volna.”

Nyitókép: Shutterstock

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xplorator
2023. február 26. 11:47
Amit itt hosszú évtizedekig "nyugat"-nak hívtunk (ma is így hívjuk), azért volt szimpatikus és kívánatos mindenki számára, mert 1 ott nem volt leninizmus, hanem szabadság volt 2 magas volt az életszínvonal a "keleti" országokhoz képest 3 hatalmas választék, és minőség volt az anyagi javakban. 4 elérhető lehetőség, egy kívánt életminőség kialakítására, amit az első három pont (szabadság, anyagi jólét, elérhető javak) biztosított. Ami viszont minden baloldali érzelmű ember korlátoltságát, ostobaságát, bornírtságát és műveletlenségét bizonyítja, az az, hogy ezek a gondolkodásra képtelen, egybites, tömeghipnotizált prolik nem veszik észre hogy a király meztelen. Tudniillik mindaz, ami a "nyugatot" illetően egykor vágyott és irigyelt volt, az mára már nem létezik. Először is ma már nincsenek meg azok a különbségek, amelyek eredetileg voltak, és a rendszerváltáskor megszűntek. Véget ért a hidegháború, megszűnt a Szovjetunió, bárki, aki akart elmehetett innen az áhított nyugatra, megszűnt az áruhiány, és apránként ugyanaz a szabad piac állt rendelkezésre a keleti blokkban, mint ami addig csak nyugaton volt meg. Az életszínvonalbeli felzárkózás lehetősége, az egyén szabadságának köszönhetően a "keleti blokkban" is lehetővé vált. A tehetséggel, tudással, rátermettséggel, fantáziával és intelligenciával, rendelkező ember "keleten" is jobb életszínvonalat teremthetett magának, aki pedig hülye mindenhez, az "nyugaton" sem válik gazdagabbá vagy jobban élővé. Nyugaton ugyanúgy megvan az alja nép, a bugris proli a balos sutyerák, aki mindig az aktuális kormányt és vezetést szidja, mert önmaga képtelen irányítani az életét, és mindent az aktuális kormánytól vár el. Az ide böfögő kormányellenes szarcsimbókok is ilyenek. ezek nem veszik észre azt sem, hogy az imádott "nyugat" haldoklik. A kultúrmarxizmus mocskában fuldokolnak, tele vannak migránssal, nem születnek utódok, az európai kormányok pedig diktatúrát gyakorolnak népeik fölött. A PC terrorjában élnek. Nincs már szabadság. Kötelező elfogadni a deviáns eszméket, a perverzitást, a történelemhamisítást, a hazugságokat. A legócskább, legbutább, legtehetségtelenebb senkiket ültetik a vezetői székekbe a kvótarendszereknek köszönhetően. És a "nyugat" népei félve és szervilisen tapsikolnak ezeknek a hazug, álságos, képmutató, ócska tolvajoknak, mint itt anno rákosi elftársnak, mert meg vannak félemlítve... A sok bornírt proli, nem veszi észre, hogy ez a "nyugat", már nem az a "nyugat". Azt a "nyugatot", ami akkor irigyelt és kívánatos volt, most épp a kelet, és leginkább Oroszország képviseli. Normális ember azért drukkol nekik, hogy megnyerjék a háborút és megszűntessék ezt az undorító, elnyomó, degenerált, perverz, buzi és pedofilpropagáló, migráns simogató terror-rendszert. Ma az európai unió ugyanaz, mint egykor a Szovjetunió volt. Csak a Szovjetunió, nem avatkozott bele ilyen mélyen és gátlástalanul más országok belpolitikájába. azok, akik ma az európai uniónak tapsikolnak, és nyálukat csorgatva dörgölőznek a seggéhez, ugyanazok, akik anno a Szovjetunióhoz dörgölőztek. Mert csak a nyugat meg a kelet változik, a konformista elvtelen bornírtság nem.
Rasdi
2023. február 25. 11:14
A tegnap, febr. 24-én 19:33-kor írt kommentem folytatása: Azaz Augsburg után külön részletezhető indokok alapján nyilvánvalóvá lett, hogy az ilyen fegyveres "akciókkal" a cél nem érhető el, diplomáciai úton kell egyezkedni. Első látványos lépés volt a "quedlinburgi követjárás", amikor a magyar nagyfejedelem követei megjelentek a német birodalmi gyűlésen. Jött a részleteiben talán ismeretlen, vagy történészek számára egyes részleteket ismert "apró munka". Ennek keretében kezdte Géza az intnzívebb közeledést az egyházhoz és evvel a Német Birodalomhoz is. Felelevenítettek egy régi szokást a fejedelmi utódok egymás udvarába küldését. Így került Vajk a bajor udvarba. Tudom, hogy jön az ellenvetés, hogy nem ismert a "cseregyerek". Vagy nem volt a későbbiekben semmilyen szerepe, vagy közben elhunyt. Mindenesetre Vajkot jól "kezelésbe vették", és esetleg még a férfiasságát is elkapták egy vonzó hölgyeménnyel. De ezek után elérte, hogy visszakapta A koronát. (És hogy miért lehetett ekkora jelentősége A koronának? Esetleg Attilának készült? És lehetett ennek valami köze ahhoz, hogy Attila visszafordult Itáliában? Nem volt esetleg ott is valamilyen ismeretlen megállapodás Leo pápa és Attila között, amelynek végigvitelét megakadályozta az a gyilkosság? Ismeretlen lapok a történelemben.)
_Dave_
2023. február 25. 10:26
Ilyen az amikor egy újságíró nem ért valamihez, de feltétlenül szükségesnek érzi (nyilvàn az egójából), hogy firkantson valamit. Már az 1.mondat rossz! "Szent István nem a Nyugathoz csatlakozott, hanem a kereszténységhez és a feudalizmushoz" MIVAN? Tudniillik nálunk a korban nem ismerték és nem is volt honos a feudalizmus. Még a kifejezést sem ismerték. Szàmomra ebből az jött le, hogy ez a drága ember a '45-89ig tartó szocialista propaganda idejében nevelkedett és tanulta dogmáit, de legalább később sem revidiálta magát a tört.tudomány hivatalos álláspontjára. Féltájékozottság és innentől nettó időelszúrás ilyen baromságot végigolvasni.
njohn
2023. február 25. 09:01
https://www.magyarmenedek.com/products/6582/Forradalom_a_kronologiaban_-_200_eves_idocsuszas_-_Hunnivari_Zoltan.htm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!