Ez az igazi fekete péntek – a kormány totális frontot nyitott a tanárok ellen

2022. december 02. 10:01

A helyzet egyértelmű: a kormány a héten totális frontot nyitott a tanárok ellen. Statuálja a példát.

2022. december 02. 10:01
Válasz Online
Válasz Online

„Szeptember végén, amikor a Kölcsey tiltakozó tanárait tették utcára, még úgy-ahogy hihető is lehetett, hogy a helyi tankerületi vezető buzgólkodta túl a dolgot. Még lehetett értelmes embernek tűnve a tanárok fizetésének sokszorosát hazahordó csinovnyik megfelelési kényszerét, nem pedig a hatalom brutalitását látni a kirúgások mögött – hiszen azokat nem követték újabbak, s még egy-két félszeg kormányzati nyilatkozat is elhangzott a tanárok követeléseinek jogosságáról.

Ennek most vége van. Szerdán lett vége, amikor utcára tettek újabb nyolc fővárosi tanárt, amiért munkabeszüntetéssel is tiltakoztak a közoktatásban fennálló állapotok ellen. Ezúttal a hatalom már nevére is vette a kirúgásokat. Pintér Sándor nevére: a belügyminiszter MTI-közleményt adott ki a kirúgásokról és arról, hogy pontosan ezt várja el tankerületi végrehajtóitól. A gyalázatban részük van persze utóbbiaknak is, de annak egészét rájuk ezentúl nem kenheti már a hatalommal szemben a végletekig jóhiszemű polgár sem.

A helyzet egyértelmű: a kormány a héten totális frontot nyitott a tanárok ellen. Statuálja a példát.

A tanár akkor nyissa ki a száját, amikor a frissiben is elavult központi tantervben leírtakat recitálja az egyetlen tankönyvből, amelyet használhat (és amely használhatatlan). Minden egyéb esetben a tanár neve: kuss.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2022. december 03. 01:24
Az iparban, a versenyszférában naponta ezrek esetében következik be, hogy vagy így, vagy úgy, de nem egyezik a munkáltató és a munkavállaló. Ezekből valahogy nem lesznek országos hírek és tiltakozások. De ha a baloldali humán értelmiséget éri bármi, a más, mert nekik minden jár. Mint az SZFE esetében. A kb. 145 ezer tanárból 8, akik megszegték a munkaszerződésüket, az tényleg tömeges? Most hallom az RTL híradóban, hogy sírva(!) követelték a diákok(!) a tanárok visszavételét. Na neee... Ez az igazi demagógia. Egyébként a napi politikai bevitele az iskolákba, az éretlen gyerekek politikai eszközként való felhasználása, na, az bűn, az igazi bűn. Nem mellesleg, hogyan fogja osztályozni a tanár azt a nem tanuló, tudatlan hülyegyereket, akivel előző napi együtt tüntetgettek? Az elfogult szülők "Ezt kapod azért, mert kiálltál mellette?" dumáiról nem is beszélve. Na, ez az, ami torzító és valóban ártalmas az jövő nemzedékekre nézve.
Krupp Skya
2022. december 02. 19:51
Ti jobban statuáltátok a példát a körömletépéssel, egymás akasztásával, földelvétellel, nyugdíjfelezéssel.
csulak
2022. december 02. 16:39
a politikai aktivistakat utcara tenni azonnal , ezek a szemelyek nem tanitjak a diakokat , hanem fertozik oket ! SOHA TOBBE BALOLDALT !
Lajoss
2022. december 02. 15:47
Ez a szomorú valóság..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!