Nem Hodász atya az első, akit a baloldal felhasznál, megrág, aztán szenvtelenül kiköp majd

2022. február 15. 21:45

Úgy látszik, ő maga keresi ezt a zajt – mintha félne csöndben, egyedül maradni önmagával.

2022. február 15. 21:45
null
Vésey Kovács László
Pesti Srácok.hu

„Ehhez a hullámveréshez kell a baloldal, kell a jobboldal, és persze kell hozzá Hodász András atya is. Utóbbi ugyanis nemcsak az Instagramon összegyűjtött figyelemben fürdőzik, hanem abban a »törődésben« is, amit a politikától kap. Lehet persze naivan pislogni, de nyilván ő maga is pontosan tudja, hogy milyen elszólásokból és fényképekből lesz szikrákat vető, közösségi médiás politikai tartalom. Persze mindkét oldal a maga módján reagál az exhibicionista lelkipásztori influenszerkedésre.

Ez valójában azt jelenti, hogy a baloldal szemforgató módon beveti, mint nemfideszes bezzegpapot, a jobboldal pedig minderre indulatból reagál. Nem Hodász András atya az első, akit a baloldal felhasznál, megrág, aztán amikor már haszontalan, akkor szenvtelenül kiköpi majd. 

Sándor Mária, a fekete ruhás nővér mesélhetne erről, akire ráakaszkodtak a baloldali pártok, a nyílttársadalmi civil ügynökök, véres kardként hurcolták tüntetésről tüntetésre, aztán amikor lejárt a politikai szavatossága, végül teljesen magára hagyták, egészen az öngyilkossági kísérletig jutott. Azóta eltűnt a közéletből, reméljük, jól van!

A ZAJBAN ELVESZIK ISTEN ÉS AZ EMBER IS

Robert Sarah bíboros néhány éve egy egész könyvet szentelt a csönd erejének a zaj diktatúrájával szemben. Azt írta: Csönd nélkül Isten eltűnik a zajban, és ez a zaj egyre gyötrőbb lesz, mert Isten távol van.

Hodász atya körül folyamatos a zaj. Ha éppen nem csap lármát körülötte a politika, akkor ő fényképezi, dokumentálja a nyilvánosságnak élete minden mozzanatát. Valahogy úgy fogalmazott a Politikai Hobbistában, hogy automatikusan fényképezi, ami történik vele, és tolja is ki az Instára. 

Úgy látszik, ő maga keresi ezt a zajt – mintha félne csöndben, egyedül maradni önmagával. Pszichológushoz jár, mert saját bevallása szerint éretlen volt a személyisége. Abba most ne is menjünk bele, hogyan lehetséges végigmenni a papi szemináriumon, majd a hívek pasztorálására bocsáttatni anélkül, hogy ez az éretlen személyiség bárkinek feltűnne! Szóval pszichológushoz jár, antidepresszánst szed – a Sarah bíboros által említett gyötrelemnek tűnik ez, az Istent eltávolító médiazaj közepette.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Félix74
2022. február 17. 10:06
Vésey, látom jól tartották ez alatt a 12 év alatt, ugyanis akkora fejed lett, hogy alig fér rá a kijelzőre! Gondolom a nyelved sem kicsi, hanem inkább szaros!
Lop stop
2022. február 16. 12:04
Egyszerűen nem tud a propaganda gépezet leszállni erről a témáról. Kereszténynek sem kell lenni, csak az emberi tisztesség minimális szikrájának, hogy ne legyen hányingere ettől. Nagyon örülnék ha eljutnának, ezek az írások Lévai Anikóhoz, és Orbán Gáspárhoz.
Tót Ottó
2022. február 16. 10:33
Nem azt mondta Jób, hogy a porból kiáltok hozzád Uram!Meg hogy: de én tudom hogy az én Megváltóm él és e testben fogom Őt meglátni..valahogy így én ezt nem tudom szó szerint.Mi ez ha nem a hit.Nekem ez nem indulat.Nah jó.Azt sem fogom megfejteni soha ,hogy ugyanazt a dolgot hogyan lehet teljesen másképp látni.Ámbár a Sátán léte példa hogy lehet.Viszont végül mégis csak egy az igazság.Vagy nem igazság a jó szó. Majd talán kiderül Hodász a milyen életművet hagy.Gyümölcsöket terem.
RPéter10
2022. február 16. 09:46
https://szemlelek.net/beszelgessunk/ ...és ajánlom azt is megnézni,h mi is történt a beszélgetés során.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!