Pozsgay-e Lázár?

2021. május 10. 11:56

Nem tudunk a Fideszben eltérő politikai arculatú politikusokról.

2021. május 10. 11:56
Bauer Tamás
Facebook

„Lázár János esetében semmi ehhez hasonlóról nem beszélhetünk. A Fideszen belül nem tudunk olyan irányzatokról, mint az egykori MSZMP-ben. 1993-ig voltak a Fideszben irányzatok, de azóta, hogy Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára, majd őket követően Szelényi Zsuzsa és Hegedüs István és sok országosan nem ismert társuk elhagyta az Orbán és Kövér vezette pártot, nem tudunk a Fideszben eltérő politikai arculatú politikusokról. A nem a Fideszt szolgaian követő sajtóban, médiában, internetes portálokon előszeretettel tulajdonítanak ilyen szerepet az olyanoknak, akik elvesztettek valamilyen pozíciót, mint Navracsics Tibornak, Pokorni Zoltánnak, Stumpf Istvánnak, Lázár Jánosnak. Végignéztem néhány hónappal ezelőtt az interneten Orbán Balázs államtitkár új könyvének bemutatóját a Matthias Corvinus Collegium szervezésében, ahol Lázár, Navracsics és Stumpf Orbán egykori kormányzati kulcsembereiként méltatták az államtitkár könyvét, illetve a kormány korábbi időszakait. Mindhárman teljes mértékben azonosultak az orbáni politikával, Lázár pedig kiváltképp.

Lázár minden nyilatkozatában, minden gesztusában világossá teszi, mennyire követi az orbáni „szuverenizmust”. Emlékezetes, hogyan lépett fel a civil szervezetekkel szemben, hogyan volt aktív szereplője az európai normák kijátszásának a legkülönbözőbb ügyekben. Lázár Jánosnak semmiféle Orbánétól eltérő politikai profilja a Fideszen belül nincs. Őt állítani párhuzamba Pozsgayval totális tévedés. Aki még emlékszik a több mint harminc évvel ezelőtti világra, az beláthatja: ha volt valaki, akinek Kádár mögötti pozíciója Lázár mai pozíciójához hasonlítható, az sokkal inkább Grósz Károly lehet, akinek nem volt világosan elkülöníthető politikai arculata az akkori MSZMP-n belül, csak azt lehetett tudni róla, hogy utódjelöltnek tekintette magát, mint ahogy annak is bizonyult.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
libbantkommunista
2021. május 11. 04:45
Egy szadista állat ivadéka.
nemecsekerno_007
2021. május 10. 22:09
Pofátlan ÁVO-s kölök.
amca
2021. május 10. 20:44
Gyere fiam,mondta a papa. Ma agyonveretünk 1-2 elvtársat, mivel jól berúgtam ,közösen lehuggyozzuk őket. Ez 1 hős,komcsírtó..
Anyádcsipája
2021. május 10. 20:09
Tényleg csak ebben a posztkommunista, gyalázatos gondolkodású országban lehetséges, hogy a Bauer-féle emberek nem csendben örülnek valahol a jó emésztésüknek, s annak, hogy apjuk miatt nem lettek földönfutók, hanem folyamatosan belepofáznak abba, amihez semmi közük nem szabadna, hogy legyen. 1990 legnagyobb bűne, hogy vértelen rendszerváltás volt. Ezt jól látni, de késő ezért sírni, de soha nem késő helyrehozni.... Csak már a regnáló kormánynak sem érdeke, az ősöreg posztkommunistáknak mégannyira sem....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!