Betámadta Varga Juditot, felmondott neki a Főpolgármesteri Hivatal

2021. február 08. 12:12

A fiatal megosztott egy Varga Judit igazságügyminisztert támadó mémet.

2021. február 08. 12:12
Bauer Tamás
Facebook

„Azt lehet olvasni, hallani, hogy a Főpolgármesteri Hivatal egy fiatal, próbaidejét töltő munkatársának felmondtak, mert a kormánypárti sajtó rátalált egy korábbi Facebook-bejegyzésére, amelyben kifogásolta, hogy a csecsemőket megkeresztelik, és ezzel a szülők döntenek arról, hogy milyen egyházhoz tartozik majd, miáltal elvonják saját döntési lehetőségüket. Mi tagadás, meglepő gondolat, de van benne logika. Állítólag azt is gondolja, hogy a második világháborúban az orosz fronton elesett magyar katonák nem voltak hősök – nos, ebben vitathatatlanul igaza van, a magyar nyelv a hős szót olyanokra alkalmazva, akik nemes ügyért hoznak áldozatot, márpedig a Szovjetunió megtámadása a náci Németország szövetségeseként nem volt nemes ügy.

Az elesett katonák áldozatok, de nem hősök – ezt, azt hiszem, sokan gondoljuk így, még ha a mostani Magyar Nemzetben ezt másképpen gondolják is. További »bűne« az illetőnek, hogy megosztott egy Varga Judit igazságügyminisztert támadó mémet – nem írta, csak megosztotta. Mindez elég volt ahhoz, hogy a kormányoldali sajtó megtámadja mint »Karácsony emberét«, és erre elbocsássák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
excopp
2021. február 09. 08:23
...az orosz fronton elesett magyar katonák nem voltak hősök... - de, azok voltak - behívták őket, teljesítették a parancsot és helytálltak, még jobban is, mint ahogy előzetesen várták tőlük - és ők nem "véletlenül" lettek hősök - és ezerszer különbek, mint akik ÁVH-s alezredesként váltak "áldozattá" :-(
Vakfolt
2021. február 09. 07:43
" Állítólag azt is gondolja, hogy a második világháborúban az orosz fronton elesett magyar katonák nem voltak hősök – nos, ebben vitathatatlanul igaza van" Nagyon visszafogottan csak azt mondom, hogy neked nincsen igazad. Őskomcsi seggfej. A fater hős volt? Neked lehet. Nekünk egy piti szar alak, egy hazaáruló rohadék, mint magad.
Krupp Skya
2021. február 08. 19:58
Mi lett volna ha egy köröm letépett betámadta volna apádat? A másik meg ilyen hogy betámadta nincs a magyarban, ez valami Gyurcsány-féle nyelvújítás lehet, bolgár tehén nyelvel keresztezve.
Toronyőr
2021. február 08. 19:08
Az ÁVH-utód, mint megmondóember... Vedd már észre magad, te féreg, lejárt a jegyed!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!