Kimondta: népfelkelés volt

2021. január 28. 07:18

Pozsgay kirántotta a sámlit a rendszer alól.

2021. január 28. 07:18
Pilhál György
Magyar Nemzet

„A rendszerváltás legmozgalmasabb évének első fontos eseményére emlékezünk ma. 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter a Kossuth rádióban kijelentette: 1956-ban népfelkelés volt.

A rendszer alapját kérdőjelezte meg ez a mondat. Ha ötvenhatban nem ellenforradalom dúlt, mi szükség volt az orosz beavatkozásra?Még élt Kádár János (pártelnökké »lefokozva«, leépülten üldögélt rózsadombi villájában), még itt voltak az oroszok, még fegyverben állt a munkásőrség, ám épeszű ember már tudta, a »népi demokrácia« a végét járja. Pozsgay tudatosan választotta meg a pillanatot: Grósz Károly épp külföldön volt. Kis híján megütötte a guta az MSZMP-főtitkárt, akinek kezdett kicsúszni a kezéből a gyeplő: 1988. október 23-án még rutinból szétverette az emlékezők megmozdulását, később a fehérterrorral riogató beszéde is visszafelé sült el, a gazdaság romokban hevert, a sajtó már nem a párt monopóliuma volt. Két hétre rá a pártvezetés is népfelkelésnek minősítette 1956-ot, azzal a szánalmas kiegészítéssel, hogy »a végén felerősödtek benne az ellenforradalmi tendenciák«.

Pozsgay kirántotta a sámlit a rendszer alól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2021. január 28. 11:41
Pedig mindenki úgy tudta: forradalom.
balbako_
2021. január 28. 11:26
Pozsgay érdemei a kommunizmus megbuktatásában kiemelkedőek!
T. Péter
2021. január 28. 11:14
És még olyanok is vagyunk, akik arra is emlékszünk, pontosan mi is történt. Az MSZMP KB történészbizottsága (formálisan Pozsgay vezette) állapította meg (nyilván a kornak megfelelően még óvatosan, forradalmat nem akartak és nem is mertek mondani). Pozsgay erről a döntésről számolt be, és nem a saját iniciatívájából mondott bármit is. Aznapi volt az ülés és döntés, ennyit "a tudatosan választotta meg a pillanatot" dumájáról. Pozsgay egyetlen döntést hozott ezzel kapcsolatban: amikor még aznap a MÚOSZ-kongresszuson interjút készítettek vele, úgy döntött, hogy nem várja meg, míg a KB elé kerül a bizottság állásfoglalása, hanem elmondja az interjúban. Igen, ebben mindenképpen benne volt, hogy Grósz éppen Davosban volt. De a teljes sztori ez, és nem az, amit Pilhál faragna belőle.
furunkulus13
2021. január 28. 10:46
Németh Miklós, Pozsgay Imre rendes, becsületes magyar emberek voltak. Szemben az SZdsz vezérkarával, vagy Kupa Misivel, Bod Péter Ákossal, Pusztai Erzsébettel, akik lehet, hogy rendszerváltónak tolakodnak, de mégiscsak hazaárulók!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!