Heisler András 1986-ban, egy pillanatra hitt Istenben

2020. november 10. 10:45

A zsidóság legnagyobb szervezetének elnöke arra a kérdésre, hisz-e Istenben, egy 34 évvel ezelőtti esetet képes mindösszesen említeni.

2020. november 10. 10:45
Megyeri András Jonatán
Neokohn

„Én nem állítom, hogy egy hitközségi elnöknek Istenhívőnek kellene lennie, bár a »hitközség« szó első fele akár ezt is indikálhatná. Azonban különösen abszurdnak tartom azt a tényt, hogy a magyarországi zsidóság legnagyobb szervezetének elnöke arra a kérdésre, hogy hisz-e Istenben, egy 34 évvel ezelőtti esetet képes mindösszesen említeni, amikor egy pillanatra megborzongott és elgondolkodott, talán valaki irányítja az ő sorsát is. Azon a különleges péntek estén a tetűirtóért botorkáló későbbi hitközségi elnök szerencsésen megúszott egy balesetet, és egy pillanatra, életében először megérintette a spiritualitás.

Csak sajnálni tudom Heislert, hogy hidegen hagyta a megannyi kol nidré, szédereste, szombatfogadás, bár micvó és sófárfújás, melyben gyerekkora óta része volt, és nem találta meg Istent a zsinagóga szegleteiben, az imakönyvek elnyűtt lapjain, de még a pészáchi maceszgombóclevesben sem. Ezt tudva már nem kell csodálkozni azon, hogy Heisler nem érti, mi történik körülötte, miért távoznak egymás után a neológ rabbik a szövetségtől, miért éri számos kritika vezetését és miért köthető elnökségéhez oly sok korrupciós botrány. Stumpf meglepődése Heisler válaszára nagyon is érthető, hiszen ő jól tudja azt, amit Heisler András a mai napig nem akar megérteni: az általa vezetett hitközség egy egyház.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2020. november 17. 08:14
kissé élesebben fogalmazva: egyház-e a MAZSIHISZ vagy csak egy érdekvédő szervezet?
rókabácsi
2020. november 11. 15:19
mert már nem kóser zsidó! hanem libsi!
egyvilág
2020. november 10. 19:30
Egy rövid összefoglaló hitről, ateizmusról és agnoszticizmusról: https://egyvilag.hu/temakep/019.shtml
duzur
2020. november 10. 14:46
Pedig milyen fennkölt maszlagot is tálalhatott volna, öszinte válasza helyett...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!