Az érzelmi nacionalizmus felülvizsgálata (2013)

2018. április 06. 15:09

A népi mozgalom jócskán túlbecsülte a magyar parasztságban rejlő nemzetmentő lehetőségeket.

2018. április 06. 15:09
Vona Gábor
Magyar Hüperión

„A népiek ezért fordultak a parasztság felé, amelyben a magyarság tartalékát látták meg, azt remélve, hogy abból új nemzeti vezetőréteg emelhető ki. Ez a gondolat azonban utópikusnak bizonyult. Két okból is.

Elsőként a népi mozgalom jócskán túlbecsülte a magyar parasztságban rejlő nemzetmentő lehetőségeket. A főképp írók és költők által dominált mozgalom – úgy tűnik – saját szakmai ártalmának lett áldozata: idealizálta a valóságot.

A paraszti kultúrától várni a magas kultúra meggyógyítását, a nemzeti érzés megőrzését felettébb naiv elképzelés volt, hiszen a parasztság nem megőrizni akarta saját kereteit, hanem éppen abból kitörni, megszabadulni. Vagyis olyanoktól vártak konzerválást, akikben forradalmi erők érlelődtek. (...)

Másrészt a népi mozgalom értelmiségi vezetői figyelmen kívül hagyták azt a tradicionális igazságot, hogy alacsonyabból magasabb rendű nem származhat, csak fordítva. Vagyis a parasztságtól várni, hogy valami magánál magasabb közösségi keretet, egy egész nemzetet egyfajta evolúciós erővel újrateremtsen, mindez megszületésének pillanatában kudarcra ítélt gondolat volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
III. Öreg Banya
2018. április 08. 18:58
Ez hülye.
polnemkor
2018. április 08. 15:00
És ha holnaptól ez az egész népellenes, magyarellenes szamuely-brigád visszatér? Mi lesz itt?
FlagellumChristi
2018. április 06. 23:14
Itt az első számban megjelent cikk teljes terjedelmében. Ha már szóba került, legyünk annyira korrektek, hogy nem csak apró részleteket mutatunk be az írásból: http://jobboldalikultura.blogspot.hu/2018/04/vona-gabor-modern-kori-ember-politikai.html
Mich
2018. április 06. 21:05
Vona egy "moslékban hempergő disznó". Ezt ő maga is elismerte. Vagy tagadta...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!