A birodalom végnapjai

2018. március 20. 07:21

A globális szuperstruktúra nélkül Hitler meg sem jelenhetett volna a színen.

2018. március 20. 07:21
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Lássuk be, van valami borzongatóan sejtelmes üzenete annak, amikor a saját létezését is tagadó globális szuperstruktúra kimondja azt, ami eddig abszolút tabunak számított, vagyis hogy Németország történelmi narratívái és politikai preferenciái, illetve e preferenciák nyomán választható lehetőségek korlátozottak. Nos, ez a magunkfajtáknak nem igazán új felismerés, és csak üdvözölni tudjuk, hogy a globális beszédhatalmi tér most diszkréten fellebbenti a fátylat egy eddig éppen általa »letakart« fontos kérdésről. Mert az írás címe is mintha inkább arra utalna, hogy az a korszak ért véget, kell, hogy véget érjen, amelyben Németország kényszerűen »kis országként« kellett hogy viselkedjen.

Most már csak azt az apróságot kellene tisztáznunk, hogy miért is kellett Németországnak kényszerűen »kis országként« viselkednie az elmúlt hetvennégy év során? És itt kénytelenek vagyunk kicsit érdesebben fogalmazni, mint Sophia Besch. Tehát, ne szépítsük: a harmadik, birodalmi Németországot legyőző globális szuperstruktúra sem akkor, 1945-ben, sem azóta nem számolt el azzal a nem egészen jelentéktelen összefüggéssel, hogy a tudta, beleegyezése, sőt, mint az 1938-as Anschluss és aztán ugyanannak az évnek az őszén Münchenben Csehszlovákia felszámolásáról szóló egyezségből kiderül, kifejezett és aktív támogatása nélkül Hitler meg sem jelenhetett volna a színen. Vagyis hogy a Harmadik Birodalmat maga ez a globális szuperstruktúra hozta létre, vagy legalábbis ő maga provokálta ki megszületését. Hogy aztán professzionális látványtechnikai tűzijátékok közepette totálisan megsemmisítse, s létrehozásának »bűnéért« a lehető legnagyobb történelmi büntetést mérje az akkori német népre. Illetve annak azóta megszülető – pontosabban, mint látni fogjuk éppen hogy és éppen ezért egyre inkább »meg nem születő« – nemzedékeire.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balsors
2018. március 20. 19:22
A lényeg Adol és Mutti, a Times sztár.
Akitlosz
2018. március 20. 12:56
Nem az a baj, hogy Hitler megjelent a színen, hanem az, hogy Németország elveszítette a háborút. Ha máshogyan történik, akkor az a "globális szuperstruktúra" akkora csapást kapott volna, amelyet máig sem hevert volna ki. Németország még jó darabig kis országként fog viselkedni. Nem tényező a világpolitikában. Ráadásul jelenleg éppen az önkéntes? önfelszámolás útját járja a tömeges betelepítéssel. Attól erősebb nem lesz, csak még gyengébb.
Mich
2018. március 20. 12:11
Kemény végszó (a cikkben, amit persze a lusta Mandi-troll lehagy): "...a mostani, mindent felszámoló kegyetlen „migrációs” végjáték már csupán hab a megromlott, szétrohadó birodalmi tortán." Csak ne a mi kárunkra próbálják enyhíteni (mint 1944-45-ben) a saját kínjukat...
Vakfolt
2018. március 20. 09:56
"az 1871 és 1918 között fennálló Német Császárságot második [..] A második birodalom megszületésétől a bukásáig tartó időszak hetvennégy éven át tartott, és jövőre éppen hetvennégy éves lesz a „negyedik” német birodalom. " 1918 - 1871 = 47 A negyvenhét nagyon hasonlít a hetvennégyhez, de nem azonos. Úgy látszik a kétjegyű prímszámok után már mindenki nagyon ügyesen matekol. Hitlert olyannyira szerették, hogy a life címlapján is szerepelt, az első világháborút "lezáró" "békék" magukba kódolták a folytatást. Aztán ott van az az epizód is, hogy a németek átengedték '17-ben lenint és tettestársait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!