Matolcsyék aranykora

2017. október 25. 22:43

A 2018-as választások igazi tétje: képesek leszünk-e végre összefogni a társadalmi szintű tanulást támogató intézményrendszer megteremtéséért.

2017. október 25. 22:43
Marosán György
HVG

„Egy olyan társadalom, amelyben kizárólag a csúcson hozhatnak döntést, ahol eleve leosztottak a vezetői posztok, ahol csak az lehet sikeres vállalkozó – de épp így tanár, művész vagy tudós –, akit lojalitása alapján erre kiválasztottak, az alkalmazkodásra képtelen társadalom. Ebben csak a hatalomhoz közel állók és barátaik számára – akik köre azért jóval szűkebb, mint a Matolcsy által hivatkozott 7,5 milliárd rokon – köszönt be az aranykor. Pedig a siker titka immáron több mint két évszázada világos, és ezt hazánk nagyjai pontosan látták:

Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, törvény, egyenlőség, s te áldott szabadság – írta Batsányi még a 18. század végén. Ez az igazi sikermodell lényege. Matolcsy új példaképei ezt követik mind a mai napig, miközben hazánk egyre jobban elkanyarodik ettől. A 2018-as választások igazi tétje: képesek leszünk-e végre összefogni a társadalmi szintű tanulást támogató intézményrendszer megteremtéséért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2017. október 26. 18:14
lett volna belőle pl egy jó asztalos, akkor senki nem foglalkozna vele, de így, hogy a hvg-be ír, viselje a szardobálást, a hvg-től pedig a símogatást!
makapaka2
2017. október 26. 10:57
Azt szeretné ha ma is képzetlen , végzettség nélküli , pártmunkások irányítanák az országot, mint a kedves apuka.
kolaci
2017. október 26. 10:54
"Egy olyan társadalom, amelyben kizárólag a csúcson hozhatnak döntést, ahol eleve leosztottak a vezetői posztok, ahol csak az lehet sikeres vállalkozó – de épp így tanár, művész vagy tudós –, akit lojalitása alapján erre kiválasztottak" Ez a létező szocializmus leírása, (rákosi és kádár-kor) bár hiányos. Hiányzik belőle, hogy a nép ellenségeit el kell takarítani. Mindenét elvenni. Kényszerlakhely. Lejáratás. Elhallgatás. Megölés. Ezzel a névvel, úgy, hogy nem változott - hallgatnia kellene.
írmag
2017. október 26. 09:21
Mi van a zsemlével, mert a pofád az neked is méretesen nagy, a gondolkodásod is örökölted, mert az meg magyarellenes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!