Az ország kiszabadítására törekedtek, de elbuktak

2017. június 21. 11:00

Jászi eltúlozta a galileisták jelentőségét, amikor azt mondta, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”, de még jobban túloztak azok, akik a galileisták antimilitarista röpiratainak bármilyen szerepet tulajdonítottak a világháborús vereségben. Interjú.

2017. június 21. 11:00
Csunderlik Péter
168 Óra

Ha az ember végiggondolja a Galilei Kör működését, ha látja, hogy olyan szervezetek és személyiségek támogatták, mint a Társadalomtudományi Társaság, a Huszadik Század köre, a radikális szabadkőművesek – ez persze újabb vádpont ellene – vagy Ady, aki »Láznak ifju seregének« nevezte, akkor hajlamos ezt egy nagyszabású értelmiségi vállalkozásnak látni. De az volt-e?

A történelmi jelenségek megítélését mindig optikai csalódás nehezíti. Itt van a Nyugat például, mennyire határozta meg a kort? Hát bizony kevéssé, vagy legalábbis annyira nem, mint amennyire az iskolai oktatás alapján gondolnánk. A csúcson sem volt háromezernél több előfizetője. A Galilei Kör sem alakította igazán a korát, a polgári radikális irányzat mindvégig kisebbségi szerepet játszott, nem lett főáramlattá. Jászi eltúlozta a galileisták jelentőségét, amikor azt mondta, hogy ők vezethetik át Magyarországot a »Balkánból Nyugat-Európába«, de még jobban túloztak azok, akik a galileisták antimilitarista röpiratainak bármilyen szerepet tulajdonítottak a világháborús vereségben.

Úgy jártak, mint annyi más generáció, amelyik azt hitte, hogy ő fogja majd polgárosítani, nyugatosítani, modernizálni az országot. Pedig micsoda totalitást mutatott fel! A Galilei Füzetekben ott van minden: a történelmi materializmus, a vallás, a földkérdés, az eredettan, a szociálpolitika, oktatás, nemzetiségi ügyek, lélektan stb. Majd minden részletében berendezték az új jövőt.

A totalitás kulcsszó. A galileisták úgy vélték, egyetlen társadalmi problémát sem szabad önmagában vizsgálni, mindent a maga beágyazottságában kell nézni. Pél­­dául a külvárosi proletárok szexuális bűncselekményei vagy az alkoholizmusa a Galilei Kör szerint nem egy-egy adott csoport hibája, ezekért egy egész társadalmi rend felelős. A totalitás azt is megkívánta, hogy a kérdéseket mindig különböző irányokból vizsgálják meg. Ezt megkönnyítette, hogy a tagok az egyetemek több karáról érkeztek, mérnökök, orvosok, jogászok működtek együtt. Tegyük hozzá: tizennyolc, húsz-, legfeljebb harmincéves fiatalokról beszélünk, akik elképesztő szellemi teljesítményt nyújtottak.

Mi lett a galileistákkal később? Milyen sors várta őket egy majdnem tökéletes ifjúkor után?

1945 után, a Rákosi-rendszerben sokan kaptak pozíciót, amikor a népi demokrácia építését már hatvanas hölgyekként, urakként szolgálták. Hogy ez a népi demokrácia hová torzult, azt tudjuk, de a népegészségügy megszervezésében, a szo­­ciá­­lis rendszer kiépítésében, a közművelő­­dési feladatokban, az analfabetizmus fel­­számolásában, a »puszták népének« fel­­emelésében nagyon sok galileista működött közre. Az álmaik elszálltak, a tettrekészség, az értékek szerinti cselekvés vágya azonban sokukban megmaradt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2017. június 21. 22:23
Rombolók. Csak azt tudtak. Építeni nem....
puszika
2017. június 21. 18:15
Ajaj! Bajban vagyok! Hogy 45 után "hölgyként" és "úrként" építették volna a népi demokráciát? Na ezt kötve hiszem.Talán elvtársként vagy elvtársnőként! És tényleg "építésről " volt szó? Hogy mennyire az 1985-86-ra ki is derült. Rombolás volt ez a javából kedves Csunderlik Ezt csakis a 168 tóra hozhatta le!!
catalina9
2017. június 21. 15:22
„Nem volt szabadkőműves összeesküvés” – rossz felvetés. Trianonhoz direkte a magyar szabadkőművességnek nem sok köze volt; abban viszont a nem nemzeti páholyoknak nagyon is benne volt a keze, hogy a magyar társadalom olyan állapotban érte meg a háborúnak nemcsak a végét, de a kezdetét is, amilyenben. A tradíció szándékos rombolásáról, és helyette mindenféle szélsőséges baloldali eszme terjesztéséről volt szó, és arról, hogy a radikális szabadkőművelődéshez közel álló politikai erőknek az sem volt drága a hatalomért, ha közben az országot megszállják. Ugyanígy a Galilei Kör sem érdekes és innovatívan gondolkodó fiatalok gyülekezete volt, hanem kekec, frusztrált, akarnok figuráké, köztük nem is egy terrorista-palántával."
Mich
2017. június 21. 13:58
Magyarország elárulóit és Trianon előkészítőit ünneplik a bolsik ma is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!