Amikor leszáll az éj, Nicolas Cage új filmjében akkor jönnek a Goofy-szörnyek
Cage rage helyett komolyan vehetetlen szörnyek, alibi történet és alibi szereplés másfél órán keresztül, amit ki lehet bírni, csak éppen felesleges.
Ugyanakkor ez egy egészen másfajta mű, mint megidézett őseredetije. Míg a klasszikus Alient a bizonytalansággal és borzongással elért nyomasztó légkör tette hatásos horrorfilmmé, addig a Covenant a félelmet egyenesen az arcunkba tolja.
„Ami a legfontosabb talán a Covenant kapcsán, hogy a sztori több ponton is igyekszik megidézni a klasszikus A nyolcadik utas: a Halált zenékkel, hangokkal, utalásokkal, cselekményrészekkel és fel-fel bukkanó elemekkel már a főcímtől kezdve. Mintha Ridley Scott megpróbált volna hatni ezzel a rajongókra (akárcsak Az ébredő erő esetében Abramsék), közben pedig valamelyest tovább is görgetni és megmagyarázni az egész franchise ívét. Ennek sikeréről persze lehetne vitázni, kinek-kinek vérmérsékletétől és a klasszikusok iránti hozzáállásától függően... Elég például megemlíteni, hogy a film felrajzolja a xenomorf evolúciós vonalát, ezzel egész pontosan három szakaszra bontva azt a Prometheus, a Covernant és az 1979-es első rész szörnyei között.
Ugyanakkor ez egy egészen másfajta mű, mint megidézett őseredetije. Míg a klasszikus Alient a bizonytalansággal és borzongással elért nyomasztó légkör tette hatásos horrorfilmmé, addig a Covenant a félelmet egyenesen az arcunkba tolja, és brutalitással tálalja, amely az elődeihez képest elég nagy változás. Homogén alkotást kaptunk, ami végig lebilincselő élményt nyújt, nyomasztó légköre pedig a moziteremből kijőve is velünk marad. Aki nem akad fent azon, hogy Ridley Scott és csapata hogyan nyúl a kultikus szörny mítoszához, és szereti a véres, feszült, sokszor zsigerekig hatoló horrorfilmeket, azok bátran tegyenek egy próbát ezzel a mozival. Nem lesz belőle kultuszmű, de a korábbi évek hasonló filmjeit elnézve, nem is baj, ha megmarad a nyomasztó ijesztegetésnél.”