Örökbefogadásról, ahogy Kádár Annamária látja

2017. március 21. 17:04

Akiknek könnyen adatik meg az anyává válás megélése, nehezen tudják elképzelni, hogy van más út is. Hosszú évek próbálkozásai, beültetések, lelki harcok, csalódás, és a meg nem született gyerekek meggyászolása után csillan fel az örökbefogadás lehetősége. Interjú.

2017. március 21. 17:04
Kádár Annamária
Székelyhon
Kádár Annamária »mesepszichológus« életében sem volt könnyebb az anyává válás. Tizenhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy férjével közösen eldöntsék: örökbe fogadnak, és ezt egy pillanatig sem tekintették tabutémának.

– A családotokban nem tabu az örökbefogadás. Nehéz volt ezt felvállalni mások előtt, erről beszélni a nyilvánosság előtt? 

– Az a típus vagyok, aki szereti nevén nevezni a dolgokat, nem éreztem azt, hogy nehéz lenne. Akkora öröm volt az életünkben a gyerekek érkezése, hogy nem is kognitívan döntöttem el, annyira jött magától. Elkezdődött egy történet, és én csak annyit csináltam, hogy meséltem ezt. Lilla a magyar népmese napján érkezett meg hozzánk, úgyhogy ez tényleg egy mesebeli történet volt.
 
– Hivatalosan státusban vannak most nálatok a gyerekek? 

– A kisebbik, Zsolna, családi elhelyezésben van nálunk, ami ideiglenes megoldás, azt jelenti, hogy amikor az anya nem tudja nevelni a gyereket, ideiglenesen elhelyezik a családhoz. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az anya bármikor visszakérheti, ha rendeződött a helyzete. Ennek mi tudatában vagyunk, a családunk része, amíg lehet. Lilla most már hivatalosan nálunk van. 

– Volt negatív töltetű visszajelzés a családodban vagy ismerőseid körében az örökbefogadással kapcsolatban? 

– A tág körű családból, ismeretségi körből voltak ilyen hangok, bár nem túl gyakran. De hallottam olyat, hogy »nem a te véred«, és hogy ez mennyire meghatározza az életünket, az övékét is. Erre én csak azt tudom mondani, hogy a legfontosabb ember az életemben sem az én vérem – ő a férjem. Vagy akár a kutyáimról is beszélhetek, akik szintén nem az én vérem, de szeretem őket. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül a vér szava a döntő, hanem a történet, amit együtt kezdünk el élni. A legdurvább mondat, amit hallottam, hogy az a nő, aki nem szül gyereket, ne nevezze magát anyának. Erre nem is kívántam reagálni, mert csak azt az embert minősíti, aki ezt kimondja. Amit még hallottam, hogy nem a saját gyerekem, hanem lízingelt. A közvetlen környezet és a család kitárt szívvel és karokkal fogadta őket, nekem úgyis csak az számít, hogy mi, szűk családon belül mit gondolunk. A továbbiakban majd kicsit az ő harcuk is lesz, hogy ezek a történetek a helyükre kerüljenek. Mi kora gyerekkortól az igaz történetet meséljük Lillának és Zsolnának, hogy vannak gyerekek, akik az anyukájuk hasában születtek, vannak, akik a szívükben, és elmesélem, hogy mi volt az előtörténetük. Nem egy hőstörténet, ezt hangsúlyoznám, nem arról kell szóljon, hogy ők különlegesebbek, mint a többiek, nekik ez a történetük, mindenkinek más az életmeséje.

(...) 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaszandra
2017. március 24. 12:36
Az a gyermek aki otthonba kerül, még attól nem örökbefogadható. Akkor sem ha van gyámja. Akkor nem jelölnek ki gyámot mikor a szülő felügyeleti joga nem vagy csak részlegesen szűnik meg és akkor orvoshoz vinni is szülő hozzájárulása kell örökbe fogadni meg végképp nem lehet, ha csak a szülő nem mond le róla, de az ilyen szülőknek csak alkalmi nehézségeik vannak ami akadályozza őket a gyermeknevelésben, ahogy ezek megszűnnek azonnal ki is viszik őket HAZA.
Apáczai
2017. március 24. 12:35
Nem egy örökbefogadásra váró gyermek van Magyarországon, akiknek elfelejt gyámot kijelölni az arra illetékes, és így esélye sem lehet arra, hogy gyermekre vágyó szülőhöz kerüljön. Gyám nélkül még orvoshoz sem lehet kivinni az otthonból. Ez a rémálom pedig maga a borzalmas bürokrata valóság.
Apáczai
2017. március 24. 12:35
különösen azt követően, hogy kiállják azt a megalázó, elrettentő tortúrát, amiben a gyámhatóság és a totálisan arra alkalmatlan hatóságok kényszerítik a szerencsétlen örökbefogadókat. Valami elképesztő hanyagsággal, érdektelenséggel és érzéketélenséggel, a gyermekek iránti közönnyel kezelik és intézik az "ügyeket".
A teremburáját
2017. március 24. 09:02
Azért nem kellene leseperni az asztalról a várható problémákat is (rejtett genetikai hibák, betegségek; kamaszkorban a valódi család megkeresésének a vágya, már csak kíváncsiságból is; a valódi szülők/rokonok okvetetlensége; stb). Az ember nem vállalhat fel felelőtlenül még egy állatot sem, nemhogy egy gyereket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!