Dzsihád helyett közös erőfeszítés

„A szélsőségesség és a terrorizmus fenyegetései közepette az iszlám világban valós, átfogó fejlesztésekre, a jó kormányzás elveinek lefektetésére, és egy, a mérsékelt tanokra és a kreatív szellem előmozdítására és szolidaritásra épülő nevelési és oktatási szervezet kialakítására van szükség, csakúgy, mint a méltóságot és méltányosságot biztosító társadalmi szakpolitikákra a szélsőségesség felszámolása érdekében.

Természetesen ezzel visszaérkezünk a társadalmi erőtér legitimációs kérdéseihez (az arab-muszlim világ egy-egy, nyugati geostratégiai napirendnek megfelelően működő, vagy azok könyörületén élő korrupt vezetése, vagy egy, a geopolitikai valóságoknal kiszolgáltatott, vagy épp azoktól teljesen elrugaszkodott hatalma lehet-e, legyen-e a motorja ezen intézményes folyamatoknak) és az ezzel járó gyakorlati (pl. finanszírozás) nehézségekhez. Mindenesetre jó tudni, hogy vannak gondolkodók az iszlám világban, akik szintén felismerik e folyamatok fenyegető jellegét. Bármilyen nehéz is ezt napjaink azon szörnyűségei közepette tudomásul venni, amelyeket az iszlám nevében követnek el kétes eredetű szervezetekhez kötődő, ismeretlen személyek.

Ellenkező esetben vajon képes lehet-e »az ilyenfajta terrorista »avantgárd« mozgósítani a tömegeket, s tartósan felforgatni a világ rendjét, megdönteni a muszlim világ rezsimjeit, s romjaikon létrehozni azt az iszlám államot, amelyet ezek az aktivisták a merényletek apokalipszise révén megteremteni remélnek?« – teszi a kérdést Gilles Kepel (2007: 42), a párizsi Institut d’études politiques professzora a 20-21. századi iszlamista harcokat és mozgalmakat összefoglaló munkájában.

Ezt a kérdést az idő eldönti. Az is lehet, hogy tipikusan egy áldilemma abból indulni, hogy a helyzet csak javulhat vagy csak eszkalálódhat, és az »idők végezetéig« állandósul a bizonyos időszakonként elkövetett, horrorisztikus és megrázó, ám tkp. elszigetelt merényletek gyakorlata. Főleg, ha egyes nyugat-európai államok (a. m. gazdasági és világpolitikai magországok) három értelemben is kudarcot vallanak: 1) megvédeni saját állampolgáraikat, akár hatékonyabb szűrőmechanizmusokkal (adott esetben együttműködésben közel-keleti országok hírszerzéseivel, erre a párizsi merényletek felderítése után volt is példa marokkói részről), akár belépés-szigorítási intézkedésekkel új érkezők esetén; 2) megszólítani marginalizálódott állampolgáraikat és jóléti kapacitásaikkal életpályát teremteni számukra; és 3) megakadályozni az iszlamofóbia térnyerését egy-egy ilyen terrorcselekményt követően, melynek gyűlöletspirál (lehet) az eredménye.”