Harcolok a férfiközpontú történelemszemlélet ellen

„Mennyire befolyásol, vagy ösztönöz az írásban téged az a tudat, hogy saját őseidről (is) írsz, hogy távoli rokonaid, ük-ükanyáid – és apáid is – érintettek egy-egy történet kapcsán?

Nem tudom, hogy azért érdekel-e a családom történelme, mert az szorosan összefügg Erdély történelmével, vagy pedig fordítva. Arra például, hogy a lányaim Báthory Anna leszármazottai, csak utólag jöttem rá, már az 1. rész, az Erdélyi menyegző megjelenése után. Gyakran kérdezik tőlem, hogy szeretném-e a saját családom történetét megírni. Például a nagyszüleimé nagyon személyes, ahhoz majd talán egyszer lesz elég lelkierőm. A távolabbi felmenőknél már nem érzek különbséget, ugyanúgy csak nevek és adatok. Volt, hogy beleírhattam volna a történelmi adatok alapján, de aztán nem tűnt elég érdekesnek.

Korábban is női történelmi alakokat választottál könyveid főszereplőinek. Miért pont női sorsokat kutatsz írásaidban?

Most már úgy tűnik, ebbe beleálltam, hogy harcolok a férfiközpontú történelemszemlélet ellen. Ráadásul szerintem sokszor izgalmasabbak a női sorsok. Sokszínűbbek. Szeretem megírni ezeket a fajsúlyos, befolyásos nőket. A nők közéleti ambíciója nem új, liberális jelenség. Erzsébetet is úgy emlegetjük, mint Mátyás anyját, Hunyadi feleségét. Pedig ő a királycsináló. Ha nincs Szilágyi Erzsébet és a testvére, Szilágyi Mihály, nincs Mátyás király sem.

Úgy érzed, hogy még mindig csorba esik, napjainkban is a női egyenjogúságon?

Én szerencsés vagyok, mert olyan asszonyok közt nőttem fel, ahol fel nem merült az, hogy a nők munkája például nem ugyanannyit ér, mint a férfiaké. Hogy a nők ne tudnának birtokokat igazgatni, ha úgy alakul. Azzal, hogy ez nem mindig így van, hogy van, ahol megkérdőjelezik azt, hogy például bizonyos vezetői vagy közéleti feladatra alkalmasak-e nők, ezzel én felnőttként szembesültem, hogy ez van. Sokszor ütközöm én magam is falakba. Sikeres író, persze, jogász diplomája is van persze, négy nyelven beszél, de azért egy szakmai megbeszélésen elhangozhat az, hogy édesen remegtetem a szempilláimat. Azt gondolom, az igenis valóság ma, Magyarországon, hogy más lehetőségeim lennének, ha férfi volnék, vagy legalábbis bizonyos dolgok evidenciák lennének, nem kellene értük harcolnom. Két lányom van, azt szeretném, ha nekik már nem kellene.”