Erdoğan és az Oszmán Birodalom

2016. augusztus 01. 09:19

Erdoğan a liberális elit lefejezésével az utolsó szükséges lökést adta meg annak, hogy Törökország újra régi fényében, az iszlám civilizáció mag-államának szerepében tetszeleghessen.

2016. augusztus 01. 09:19
Forgács Ádám
adamforgacs.com

„Több politikaelméleti forrásból tudjuk, hogy az iszlám civilizáció nem rendelkezik mag-állammal. Természetesen több jelölt is van, de különböző okoknál fogva egyikük sem alkalmas erre a pozícióra. Szaúd-Arábia demográfiailag súlytalan, Irán nagy részben síita, míg az iszlám világ 90%-a szunnita, Indonézia földrajzilag távol esik a civilizáció arab központjától, míg Törökország a kemalista nyugatosításnak köszönhetően túlságosan is világi állam.

Az elmúlt évezred nagy részében az Oszmán Birodalom működött erős és hódító muzulmán országként. Kemál Atatürk színrelépéséig a muzulmán civilizáció mag-állama volt. Aztán Atatürk nyomán az erőteljes modernizáció és nyugatosodás eredménye egy gazdaságilag és katonailag erős, de a világban helyét nehezen találó Törökország lett. Erre utal az is, hogy az ország erősen tendált az Európai Uniós tagság felé, azonban az európai nagyhatalmak mindig hátrányosan bántak vele, természetesen eltérő civilizációs volta miatt.

A 20. század második felében aztán egy erőteljes reiszlamizációs hullám vette kezdetét Törökországban. Ebben a történelmi helyzetben került hatalomra, először 2003-ban Recep Tayyip Erdoğan, aki önmagát egy iszlám talajból táplálkozó, konzervatív demokratának tartja. (...)

Recep Tayyip Erdoğan ezzel a tömeges intellektuális tisztogatással valószínűleg bemattolta a kemalista nyugatosodást. A liberális elit lefejezésével az utolsó szükséges lökést adta meg annak, hogy Törökország újra régi fényében, az iszlám civilizáció mag-állama szerepében tetszeleghessen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. augusztus 02. 01:04
Bekir Bozdağ igazságügyi miniszter ismét felhívást intézett az Egyesült Államokhoz a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) vezetője, Fetullah Gülen kiadatásával kapcsolatban. „Ha Amerika nem ismeri Fetullah Gülen valódi arcát, a Törökország számára jelentett fenyegetést, amit az USA és más országok számára jelent, akkor az azt jelenti, hogy Amerika szánalomra méltó állapotban van. Nem illik Amerika nagyságához, hogy ezt ne lássa” - mondta a miniszter. Bozdağ hangsúlyozta: az USA is tudja, hogy Gülen áll a puccskísérlet mögött, ennek alátámasztására nincs szükség további bizonyítékokra, és ha az amerikai kormány nem adja ki Gülent, soha nem lesz képes megmagyarázni ezt egy demokráciában hívő népnek. A miniszter felhívta a figyelmet azokra az információkra is, amelyek szerint Gülen külföldre készül menekülni, és hangsúlyozta: Gülent minél előbb őrizetbe kell venni, és át kell adni Törökországnak. „Fetullah Gülen nem tud megszökni, ha az USA nem engedi. Ha onnan megszökik, és egy másik országba menekül, az csak az USA engedélyével következhet be. Ha valaki azt állítaná, hogy egy olyan személy, aki ilyen puccskísérletet hajtott végre Törökországban, akiről az egész világ beszél, és aki Amerikában él, észrevétlenül megszökhet onnan, azt az egész világ kinevetné” válaszolta egy kérdésre Bozdağ miniszter. http://www.trt.net.tr/magyar/torokorszag/2016/08/01/gulen-kiadatasarol-beszelt-az-igazsagugyminiszter-542422
Békanász a hasadon
2016. augusztus 02. 00:56
http://turkinfo.hu/2016/06/21/erdogan-igeretet-tett-az-isztambuli-gezi-park-oszman-katonai-barakkjainak-ujjaepitesere/ http://mult-kor.hu/oszman-hercegnok-latogatnak-szigetvarra-es-pecsre-20160628 Attól, hogy Orbán helyreállittatja például a budai Vár épületeit, még nem akar király lenni és a királyságot visszaállitani.
SwordFish
2016. augusztus 01. 19:51
https://en.wikipedia.org/wiki/Orhan_Murad_Osmanoğlu https://en.wikipedia.org/wiki/Selim_Süleyman_Osmanoğlu Az Oszmán trónörökösök.
Tintamin
2016. augusztus 01. 17:56
Az iszlám diktátorok nem viselik el az intellektualitást. Egyszerűen gyermek még ez a vallás, képtelen a szekularizációra, túl sok a tévhit, babona, ostobaság. Sajnos az alulművelt területeken pedig tarol a szélsőség (ahogy ez nálunk is látható, lásd békemenet és jobbik előretörése az ostobább rétegekben).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!