Budapest Orbán lábainál

2016. augusztus 05. 16:21

Ám 2010 óta O. V. már nem éri be a Sándor-palota helyett a Karmelita-kolostorral. A haramiaállam az egész Várat magának akarja. A Vár zárva lesz, a pesti nép számára alig marad szabadon bejárható közterület.

2016. augusztus 05. 16:21
Demszky Gábor
Demszky Gábor
Népszabadság

„Főpolgármesterként láthattam, mennyire fontos volt néki a Sándor-palota. A miniszterelnök családja a Várba készülődve az apró részletekkel is szívesen bíbelődött. A jövőbeli rezidenciának szánt palota nyíltan a család számára készült. A lakberendező közvetlenül a miniszterelnöktől és Lévai Anikótól kapta az utasításokat. A drapériák és a függönyök, a fürdőszobák színvilága és még a tükrök mérete is a kívánságaikat követte. A királyi ábránd szertefoszlott. Már az abszolút hatalom előszobájában voltak, de a koronaékszer legszebb gyémántja nem lett az övék.

Ma már nyugodtan alhatnak. Mértékadó alkotmányjogászok szerint a jelenlegi kurzus alkotmányos úton, a hatályos választójogi törvény betartása mellett leválthatatlan. 2002 nem fog megismétlődni. O. V. és L. A. Várba költözését a főváros közönsége sem fogja megakadályozni. Hacsak nem következik be mindent felülíró fordulat. 

Ám 2010 óta O. V. már nem éri be a Sándor-palota helyett a Karmelita-kolostorral. A haramiaállam az egész Várat magának akarja. A közgyűjtemények és a Tudományos Akadémia által használt épületeket minisztériumok veszik birtokba. A Vár zárva lesz, a pesti nép számára alig marad szabadon bejárható közterület. Ebben a példátlan helyzetben erős üzenete van annak, hogy Budapest önkormányzatának mindehhez egy szava sincs. Nem hallottam tiltakozó nyilatkozatról, és a főpolgármester sem emelte fel a szavát, pedig Budapest választott testülete számtalan módon késleltethetné vagy akadályozhatná ezt a bonyolult költözési manővert. Ehelyett a főváros a NER részeként szolgai módon igazodik, végrehajt, tűr és hallgat.

A főváros bénultságát kihasználva végigvihetik a Habony-művek legújabb ötletét, a Gellért-hegy birtokba vételét, újabb lehetőséget teremtve a nemzeti emlékezetpolitika alakítására. A hasznosítási pályázat kiírásával a Gellért-hegy a nemzeti keresztény ideo­lógia terepasztalára került.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 411 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2016. augusztus 07. 09:45
El is lett zavarva Demszky a gaztettei miatt. És ahogy nálunk lenni szokott: még nagyobb szopás következett csak az újfiúk már nem szarral gurigáznak. Mindent visznek. Huzogassátok csak a bőrt, milyen jól kúrja el a pénzt az új bolsevik brigád. Lényeges a különbség mi, tesók?
Fer70
2016. augusztus 07. 08:28
Ez mi ez? :-) D. G. még van, még aktív? 20 éved volt Gabi! - és még van képed...??? ( csúnyát nem akarok írni.) Ennyi.
zőldsas
2016. augusztus 07. 07:47
Te vén asszonyverő fasz! Neked minden nap imát kell mondanod Orbánért mert neki köszönheted, hogy nem valami börtönben rohadsz.
Peter8811
2016. augusztus 07. 05:34
Te meg Gyuri bácsi faszán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!