Pünkösd – a Szent Lelket ünnepeljük, vagy mást?
A keresztény tanítás szerint a Szent Lélek nem erő, nem szép gondolat, nem jelkép, hanem élő Személy. Maráczi Tamás írása.
Azért imádkozunk, hogy zsidók és keresztények Isten akarata szerint együtt dolgozhassunk az egész emberiségért, együtt kérhessünk életet és áldást a föld minden nemzete számára.
„Meg kell tanulnunk tehát mélyebben megismernünk egymást. A valóságos különbségekről nem megfeledkezve érthetjük meg igazán, hogy nagy és közös út áll előttünk, mert az újszövetség a keresztények számára nem megsemmisíti és nem is helyettesíti a régi szövetséget, hanem beteljesíti annak ígéreteit.
A Szentszék dokumentumának kibocsátása előtt néhány nappal ortodox rabbinikus nyilatkozat látott napvilágot a kereszténységről8. Ebben az alábbi megrendítő szavakat olvassuk: »A Nostra aetate és az ennek szellemiségét követő hivatalos egyházi okmányok egyértelműen elutasítják az antiszemitizmus minden formáját, megerősítik Isten és a zsidó nép felbonthatatlan szövetségét, elutasítják az istengyilkosság vádját, és a keresztények és zsidók közötti egyedülálló kapcsolatot hangsúlyozzák. … Mi is elismerjük, hogy a kereszténység létrejötte nem hiba vagy a véletlen műve, hanem isteni akarat eredménye volt és ajándék a nemzeteknek«.
Közös kincsünk a bibliai kinyilatkoztatáson alapuló meggyőződés, hogy az embernek méltósága van, mert a Mindenható képmása; hogy a teremtett világ Isten alkotása és ezért értelme és értéke van; Isten bízta a világot az emberre, hogy bölcsen és szeretettel gondozza azt10; a világtörténelem nem értelmetlen sodródás, hanem célja van: Isten gondviselése kíséri az emberiség életét.
Az ökumenikus imahét során a keresztények egységéért könyörögtünk. Isten szándéka az egység, hogy tanúságtételünk hiteles legyen az egész világ előtt. Most, ennek a hétnek a végén azért imádkozunk, hogy zsidók és keresztények Isten akarata szerint együtt dolgozhassunk az egész emberiségért, együtt kérhessünk életet és áldást a föld minden nemzete számára. A világnak szüksége van közös kiállásunkra. Szüksége van arra, hogy apák és fiak szíve egymás felé forduljon, hogy idősebb és ifjabb testvér szeretetben találkozzon. Amen.”