Az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek

2015. december 15. 11:51

Ha a Facebook-csoport szervezői­nek az édesanyukáik azzal lettek volna elfoglalva, mint amivel most ők is foglalkoznak, ahelyett hogy őket örömmel felneveljék, akkor nem lennének, akik ilyen ostobaságokat megfogalmaznának.

2015. december 15. 11:51
Kövér László
Népszabadság

Ha a Facebook-csoport szervezői­nek az édesanyukáik azzal lettek volna elfoglalva, mint amivel most ők is foglalkoznak, ahelyett hogy őket örömmel felneveljék, akkor nem lennének, akik ilyen ostobaságokat megfogalmaznának. (…)

Én nem akarok parancsolni, ha módomban állna sem parancsolnék meg olyat senkinek sem, ami a személyes életével kapcsolatos. De engedtessék meg nekem, hogy az emberiség fennmaradásához szükséges kultúra mellett szót emeljek! 

Aki járt az általános iskola hetedik osztályában – amikor én jártam, az emlősök szaporodását ott tanították –, annak tudnia kell, hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik.

Én úgy gondolom, hogy ennél szebb hivatása egy nőnek nem lehet. Mint ahogyan apaként, férfiemberként sem lehet szebb hivatásom – még a házelnöki pozíciót sem tartom annak –, mint az, hogy apaként részt vállalok három gyerek felnevelésében, én erre vagyok a legbüszkébb. Aki ezt nem érti meg, azt én mélyen sajnálom, szánom.

Azért vagyunk ebben a helyzetben, a tömeges migráció, a betelepítés és a munkaerő-szükséglet ilyen típusú kielégítése okán egész Európában, mert ez a fajta gondolkodásmód terjedt el, mint az említett Facebook-csoport tagjaié. Azt próbálják magukkal elhitetni, hogy nem önmaguk a legnagyobb érték, illetve önmaguk meghosszabbítása a gyermekeken és a családon keresztül. (…)

Inkább ezzel kellene ennek a Facebook-csoportnak foglalkoznia, nem azzal, hogy az időmet rabolja mindenféle ostobaságokkal.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2015. december 15. 23:35
Hajrá Laca!
Brigadéros
2015. december 15. 21:13
Kövér minden szava ült, és őszintesége fáj azoknak, akik az abnormalitást képviselik. ezért az őrjöngésük...
Valodi
2015. december 15. 20:54
"De engedtessék meg nekem, hogy az emberiség fennmaradásához szükséges kultúra mellett szót emeljek!" - no, Kövér uram, ne b..már meg! Azt már megtette Áder uram Párizsban... Ezt találta mondani: "És hogyhogy nem hallottátok meg a világ vallási vezetőinek intéseit, amelyek a jövő generáció iránti felelősségre figyelmeztettek benneteket? Miért vártátok tehetetlenül, hogy bekövetkezzen mindaz, aminek mi már szenvedő alanyai vagyunk?" (Áder Jánost Párizsban a majdani unokája kérdezi - "nagypapa" idézi a konferencián) Meg megtette Fazekas miniszter uram Budapesten: "- Nem mehetünk el Kishantos mellett sem. Pont az ön helyettes államtitkára, Tóth Katalin mondta, hogy a fenntarthatóság és a biodiverzitás megőrzése miatt erősítsük a biogazdaságokat... Fazekas Sándor: - Kishantoson ott van az eb elhantolva, hogy Kishantos nem egy biogazdaság, hanem egy pártközpont. A dolog lényege, hogy az egész az Élőlánc Magyarországért szervezetnek a gazdasági megjelenése." Továbbá megtette Orbán Cipolla Viktor lovag-varázsló-miniszterelnök is imígyen: "Elismeréssel szólt a miniszterelnök a KITE integrátori szerepéről..." Mi a f..z az emberiség fennmaradása duma? A valódi kérdés az, hogy mit fog enni az unokám? FIDEmSZmp bárók élelmiszer-utánzatát, "táplálékkiegészítőkkel" "fűszerezve", azt is csak akkor, ha van pénze?
pollip
2015. december 15. 19:00
Ezt küldöm a Rékakingáknak: "6:33-6:34-6:35-kor életem legcsodálatosabb pillanatait éltem át. Megszülettek a drágaságaink. Bármikor rájuk nézek, akkor értem meg, mi az élet valódi értelme, hogy miért érdemes igazán élni. Ma már tudom, hogy az anyaság nem arról szól, miről mondtál le a gyermekedért, hanem arról, mit nyertél azáltal, hogy gyermeked született – írta közösségi oldalán az anyuka. Nem lettem gazdag és híres, de mégis van egy felbecsülhetetlen értékem: a családom. A csöppségek egészségesek, kincsként óvjuk, szeretgetjük őket." http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2015/12/15/tortenelmet-irtak-a-pusztafoldvari-harmas-ikrek/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!