Ötévente lehetőség

2015. december 23. 11:32

Most van itt az alkalom, hogy a magyar kormány december 27-ig diplomáciai úton jelezze, kezdeményezi a magyar–román alapszerződés felmondását, illetve újratárgyalását.

2015. december 23. 11:32
Kelemen Miklós
Magyar Hírlap

„Hiszen Hornék úgy kötötték meg e semmit sem érő nemzetközi szerződést, hogy annak felmondására csak ötévente van mód. Öt év pedig nagy idő az erdélyi és általában a határon túli magyarság életében. Az újratárgyalást megalapozza az is, hogy az elmúlt évben nem volt épp felhőtlen a magyar–román viszony, elsősorban Victor Ponta belpolitikai érdekből felpörgetett magyarellenességéből adódóan. Diplomáciailag is érdekes helyzet lenne, amit még tanulnia kell a magyar külügynek, de mindez nem lehetetlen. Adjunk reményt erdélyi véreinknek, hogy változhat valami, hogy javulhat a helyzetük.

A románoknak tizenkilenc éve a határklauzula miatt volt fontos ez a szerződés, és most legalább elgondolkodnának, hogy mindent megengedhetnek-e maguknak. Akkor Magyarország a jövőre nézve is lemondott a békés határváltoztatás felvetéséről is. (4. cikk: …»tiszteletben tartják közös határuk sérthetetlenségét és a másik fél területi integritását. Úgyszintén megerősítik, hogy egymással szemben területi követelésük nincsen, és ilyet a jövőben sem támasztanak«.) Az ezért cserébe biztosított kisebbségi jogok döntő részét azonban Románia azóta sem tartja be.

Most lenne itt a lehetőség, hogy valódi nemzetiségi jogok kivívásához segítsük az erdélyi és regáti magyarokat, hogy soha többé ne történhessen meg, mint novemberben a festői szépségű Csíkkozmáson, ahol bíróság kötelezte a színmagyar falu vezetését, hogy az 1943-ban elkészült polgármesteri hivatalról a (felújításkor tizenkét éve visszahelyezett) községháza feliratot vegyék le, mert ilyen kifejezés nem ismert a román közigazgatásban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jenecsek
2016. január 04. 09:29
Azt el tudom képzelni, hogy a kormány úgy gondolja, hogy ezt a szerződést fenn kell tartani, de akkor álljanak ki és mondják el, hogy a következő évben hogyan fognak törekedni a szerződés betartatására, érvényesítésére. De ez el van sunnyogva. Abszolút nem foglalkoznak vele, pedig ez a helyzet sem az erdélyi magyarságnak, sem Magyarországnak nem érdeke. Ez egyedül a románoknak megfelelő, egyrészt a határklauzula miatt, másrészt, hogy ezért szinte semmit nem kellett és kell biztosítaniuk.
bumburi
2015. december 23. 18:47
Vissza Erdélyt !
OberEnnsinnen
2015. december 23. 14:09
Ez nem napi politikai kérdés. Ahhoz, hogy lépni lehessen, több évnyi előkészítés, a narratívába való beemelés stb. szükséges. Ami nem történt meg. Láttuk, mi történt a halálbüntetés Orbán általi felvetésekor. Ugyanakkor a szerződést mai formájában örök érvényűnek tekinteni: ostobaság. Ugyanis mindaddig, míg nem jön létre mindkét fél által betartott szerződés, az aláírások csak formaiak lehetnek.Márpedig román barátainknak a szerződések tisztelete nem erősségük: ez lehet a jövőépítés alapja. Mindig lehet javítani, jobbítani, ha úgy tetszik: valódi liberalizációt - amely a vele született emberi méltóság talaján áll - keresni.
Agnieszka
2015. december 23. 14:07
Ez egy nagyon érdekes fölvetés. Miután az egyházi ingatlanok vissza nem adásától a kétnyelvű utca táblákig és székely zászlókig CSAK kellemetlenkedés és betartás folyik, nagyon jó lenne komolyan foglalkozni azzal, h. mi a teendő. Jó lenne valami hatásost találni, mert eddig nem sikerült. Az is lehet, h. a románokat az Alapszerződés újra tárgyalása sem zavarná különösebben. Ők vannak birtokon belül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!