Találkoztam minden párttagunkkal

2015. november 04. 17:11

Sok idős elvtársunk tagkönyvét is aláírtam, és nagyon örülök, hogy közöttünk vannak. 16 olyan elvtársunk is van, akik a felszabadulás előtt, azaz 1945 előtt léptek be a pártba, ráadásul többségük az illegalitásban működő pártba.

2015. november 04. 17:11
Thürmer Gyula
A Szabadság

Hányan vagyunk? Megvannak-e még a régi harcostársak? Jönnek-e újak? Számtalan kérdés motoszkál ilyenkor az ember fejében. Nem szoktuk a párt taglétszámát közölni, mivel a kapitalizmusban élünk. Nem szeretnénk, ha ellenfeleink ismernék a mi titkainkat. Akiknek tudnia kell, az tudja is.

A megyei vezetőinktől minden hónapban változásjelentést kérünk, minden hónapban el kell számolni a tagdíjakkal, vagyis a megyei és budapesti vezetőink tudják, hogyan is állunk. Szeretnénk, ha sokkal több tagja lenne a pártnak, ha több fiatalt sikerülne felvenni. Szeretnénk, ha a párt mind a 106 országgyűlési választókerületben jelen lenne politikailag, és szervezetileg. Ettől még messze vagyunk, de haladunk ezen az úton. Adjon erőt mindannyiunknak annak tudata, hogy a Munkáspárt szervezetét, tagságát tekintve országos párt, a parlamenten kívül a legnagyobb, olyan párt, amely jelen van a politikai életben!

Sok idős elvtársunk tagkönyvét is aláírtam, és nagyon örülök, hogy közöttünk vannak. 16 olyan elvtársunk is van, akik a felszabadulás előtt, azaz 1945 előtt léptek be a pártba, ráadásul többségük az illegalitásban működő pártba. Büszkék vagyunk azokra a tagjainkra, akik részt vettek a háború utáni újjáépítésben, akik felépítették a szocialista Magyarországot. Tudjuk, milyen fájdalom tölti el szívüket, amikor a mai tőkés hatalmak az ő munkájuk eredményeit verik szét. Csak azzal tudjuk biztatni őket, hogy lesz még tavasz Magyarországon, eljön még a munkás, a dolgozó emberek országa.S, hogy eljöjjön mielőbb, mi, a ma élők, teszünk is érte. (...)

De ne szomorkodjunk! Látom a tagkönyvekből, hogy tagságunk több mint fele 1990 után lépett be a Munkáspártba. Vagyis ők már a tőkés viszonyok között vállalták a szocializmus eszméjét, és a Munkáspártban látták meg azt az erőt, amely harcol a munkásokért, a dolgozó emberekért.

Tagságunk mintegy negyede az elmúlt tíz évben lett a Munkáspárt tagja. Közöttük értelemszerűen már sokkal több a középkorú és fi atal. A fi atalabb és középkorú nemzedék képviselői ma már szervesen beilleszkedtek a párt vezető testületeibe, a Központi Bizottságba, az Elnökségbe, és jelen vannak a budapesti és megyei elnökségekben. Ezen az úton kell tovább mennünk.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jenggot
2015. november 05. 19:02
Gyula ha kommunista volna és a pártja, akkor a fasiszta orbán és kormánya és a barna-ingesei(jobbik) már régen terroristává nyilvánították volna.
becike4
2015. november 05. 12:07
Akkor nem sokan maradnának a parlamentben.
Secnir
2015. november 05. 10:57
"Találkoztam minden párttagunkkal" mind a huszonhattal?
Peter8811
2015. november 05. 07:13
Fodor Gabriella minden nap találkozik minden pártagjával sőt vele kel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!