A kormánynak nem kell 13 milliárd dollár?

2015. május 07. 17:25

A Balpárt másfél hónappal ezelőtt egy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek írt nyílt levélben vetette fel, hogy Magyarország kezdeményezzen a görögországihoz hasonló háborús kárpótlási tárgyalásokat Németországgal.

2015. május 07. 17:25
Szabó Dániel
Balpárt

„A Balpárt másfél hónappal ezelőtt egy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek írt nyílt levélben vetette fel, hogy Magyarország kezdeményezzen a görögországihoz hasonló háborús kárpótlási tárgyalásokat Németországgal. Hazánknak a 2. világháború végén Németországgal szemben 1 milliárd dolláros követelése volt, amely egyrészt az újjáépítés költségeit, másrészt meg nem térített tartozásokat tartalmazta. Ez mai értéken, kamatok nélkül majd 13 milliárd dollár. Javasoltuk, hogy az illetékes hatóságok tudományos és politikai felhatalmazással bíró bizottságot hozzanak létre, melynek feladata ezen károk természetének és mértékének feltárása és a követelés mai értékének pontos, összegszerű meghatározása.

Levelünk válasz nélkül maradt. Azóta azonban a 2. világháborús kárpótlások ügyében újabb, jelentős fejlemények történtek, melyek indokolttá teszik azt, hogy kezdeményezésünket ismét felvessük, ezúttal már nem egy felelős miniszterhez, hanem a köztársaság felelős miniszterelnökéhez fordulva.

A január 25-én megválasztott új görög kormány - szemben a dolgot elhallgatni igyekvő magyarral - következetes egyértelműséggel vetette fel a 2. világháború alatt az országukra kényszerített, Németországnak nyújtott kölcsönök (melyeket sosem fizettek vissza) és a háborúban okozott súlyos anyagi és erkölcsi károk megtérítésének kérdését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2015. május 08. 09:04
Ezek az elmebetegek ötletet adnak Ukrajnának, hogy kérjen tőlünk kárpótlást a megszállásért...
Jason Bourne
2015. május 08. 08:25
Törököknek, mongoloknak is be kéne' nyújtani háborús jóvátételi követelést énszeintem, ha már ezt az agymenetet követjük.
bunko_jobbos
2015. május 08. 07:55
Az államok között egy kicsit másképpen mennek a dolgok, mint a magánszemélyek esetében. A magánszemélyeknél van egy ELVILEG felettes "szerv", az államhatalom (bíróság, rendőrség stb.), de az államoknál ilyen valójában nincs. Így itt csak az erősebb kutya b. elv érvényesül. Tehát fel lehet vetni a német kárpótlást kérdését: 1. ha van esélye (ebben most a bárhogyan magyarázható jogalap is benne lehet)! 2. Ha jobban járnánk anyagilag általa. Ha nincs bepróbálkozunk, de nem sikerül, akkor rohadt nagy károkat lehet vele okozni. (Szerintem egyébként kb. 0,5% lenne az esélye, hogy sikerül. A 2. pont a fontosabb: jobban járnánk-e általa. Szerintem NEM a válasz. Amikor én az életemben bárhol is láttam "ingyenpénzt" (azaz hirtelen leesett nagyobb összeget), akkor az mindig nagy katasztrófát okozott. Elég csak a lottó ötösökre gondolni, de az EU-s pénzek és a sok természeti kincs is káros. Az ideiglenes gyors pénztől olyanok tudnak ideig-óráig tündökölni, akik egyébként nem érdemlik meg a bizalmat. Régen a dzsentrik idejében előfordult, hogy egy jó családból származó, pénzes polgárlány feleségül ment egy csőd szélén álló nemeshez. A vége az lett, hogy az egész család eltűnt a süllyesztőben. (Nem tudom, ki látta a Régimódi történetet pl.) Egyszóval: jobb az, ha munka van a teljesítmény mögött.
nemjóezígy
2015. május 08. 07:22
Miért abszurd felvetni a kárpótlást? Akár ne a ll. vh-tól, hanem Trianontól. Elvégre minden és mindenki az esélyegyenlőségről beszél, de nem a szerint cselekszik. Tehát egy megközelítése Trianonnak a Merénylet a magyarság ellen Radics Géza könyve. El lehet olvasni, ha nem ért vele egyet valaki, akkor lehet cáfolni. (Abban nem értek egyet a könyvvel, hogy nem találom az elcsatolt részek nemzetiségeinek a véleményét az egészről.) De most az esélyegyenlőségről van szó: szinte minden természeti adottságunkat elvették és ma is elvárják, hogy versenyezzünk a jó adottságú országokkal- (ráadásuk olyan ország vezetéssel, amit folyamatosan kapunk) Egy mai példa is: a görög helyzetnél egyértelmű, hogy az összes támogatás kidobott pénz, csak az eu nem vallja be, hogy rosszul döntött a felvételükkor., Sokkal kevesebb támogatással mi már az eu VALÓDI élországa lennénk. Egy másik megközelítés: a vitatkozás, a tálalás, a diplomácia sose volt erőssége a kormányainknak, ma se az. Csak a saját gazdagodásuk számít, az ország, a Dolgozókisember az nem számít!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!