Hős kurucok, hasznos labancok

2014. november 26. 12:58

Bethlen Gábor volt az utolsó államférfiúnk, aki ravaszul, eredményesen, s egyúttal méltósággal egyensúlyozott a korabeli nagyhatalmi porondon.

2014. november 26. 12:58
Galló Béla
Galló Béla
Mozgástér blog

„Úgy félezer éve már, hogy Bethlen Gábor volt az utolsó államférfiúnk, aki ravaszul, eredményesen, s egyúttal méltósággal egyensúlyozott a korabeli nagyhatalmi porondon. Közvetlen előtte persze még Bocskai István is, ugyanebben a nagyságrendben.

De utánuk kiről mondható el ez?

Vezérlőfejedelmünkről, II. Rákóczi Ferencről korántsem. Tizenegy éven át harcolt a függetlenségért, de végül félremérte kissé az európai hatalmi viszonyokat. Túl sok zsetont tett a francia és az orosz mezőkre, de se a Napkirály, se minden oroszok Nagy Pétere nem hozott nyereséget. Hasznos labancok szatmári békéjével ért véget a kuruckodás, rossz nyelvek szerint Károlyi Sándor és Pálffy János jobb békét kötöttek, mintha Rákóczi győzött volna.

Később Kossuth Lajos csúszott el a kuruc banánhéjon. Nemzetközi szemmértéke meg sem közelítette rétori képességeit. Széchenyi István, Görgey Artúr, Deák Ferenc viszont nem kergettek délibábokat, ők jól látták az európai súlyegyent, s benne a magyar sanszokat. Kossuth az emigrációban retorikailag aztán tovább csillogott, a hon maradt Deák pedig kivárva a kedvező nemzetközi fordulatokat, megkötötte a hasznos kiegyezést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2014. november 27. 09:35
A kurucok a saját hazájukat pusztító pribékek voltak. Bethlen valóban ésszel óvta meg Erdélyt az előtte és kettővel utána kalandorkodásból bekövetkező pusztulástól, ő "csak" a maradék Magyar Királyságot pusztította hadaival az okkultista protestáns koalíció tagjaként. A kurucok mindig idegen hatalmak kitartott ügynökei voltak, Kossuthra például Marx várt Bécsben.
bumburi
2014. november 26. 21:04
Orbán Viktor egyensúlyozó kompromisszumkereső pávatánca nagyon sokban emlékeztet Bethlen Gábor politikájára.
néhai Ch.Pilot
2014. november 26. 15:52
"... hasznos kiegyezést." Ezzel többen vitáznak. Magam is.
Akitlosz
2014. november 26. 14:47
Kossuth Lajosnak 1867-ben is igaza volt: "a magyar nemzet éppen azon perczet választja kétségbe esni állami jogainak teljes valósithatása felett, midőn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig, érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezők. Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközeül szegődtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégitő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleniti, s szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tüzi ki."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!