Tarlósra nem szavazunk – válasz Tóta W. Árpádnak

2014. augusztus 28. 07:32

Azon már túl vagyunk, hogy miért ellenjavallt a Fideszre szavazni, de ha nem lettem volna egyértelmű: nemcsak a Fideszre, de a Fidesz jelöltjére sem szavazunk.

2014. augusztus 28. 07:32
Szegő Péter
hvg.hu

Azon már túl vagyunk, hogy miért ellenjavallt a Fideszre szavazni, de ha nem lettem volna egyértelmű: nemcsak a Fideszre, de a Fidesz jelöltjére sem szavazunk.

Tarlós egyébként 2010. május 14-e és december 3-a között fideszes országgyűlési képviselő volt. Ebbéli minőségében – egyebek közt – megszavazta a Nenyit, szintén megszavazta a NER-korszak első, a fékek és ellensúlyok rendszerét gyengítő alkotmánymódosításátmegszavazta a Lex Borkait és ugyancsak megszavazta a NÖT-öt. (»A magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája« – áll ez utóbbinak indoklásában. Nem Birkenau, nem Birkenau és Trianon, csak Trianon. Itt legalább őszinték.) Az önkormányzati választási törvényt pedig Tarlós nem egyszerűenmegszavazta, de egyenesen ő volt az egyik beterjesztője. Csak a miheztartás végett: az önálló képviselői indítványként benyújtott, majd kevesebb mint négy hónappal a 2010-es önkormányzati választás előtt elfogadott törvény következtében az önkormányzatokban erősen torzul a választói akarat a kis pártok rovására, ráadásul kizárólag kormánypárti szavazatokkal úgy elfogadni egy törvényt, hogy az már a következő választásra is érvényes, khm, nem elegáns.

Nem, nem érdekel, hogy csak stróman volt. Ott az aláírása a törvényjavaslat alatt. Ha nem írta volna alá, elvitték volna Magnyitogorszkba? Nem vitték volna el. Hát akkor?

Ha ez sem elég: Tarlós jelentős intellektuális kihívásokkal küzd, ezt TWA valószínűleg ennél karcosabban fogalmazná meg.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. augusztus 28. 16:01
A realitások talaján álló balliberális újságírók is rájöttek már, hogy Tarlósnak nem sikerült ellenfelet találni a baloldalon. Van, aki nem akar magából hülyét csinálni, mert már nincs értelme (a kivételeket erősíti a posztoló).
Ellensúly
2014. augusztus 28. 14:35
Szegő úr hamarosan az Amerikai Népszava tiszteletbeli főszerkesztője lesz, ha így folytatja.
várúr
2014. augusztus 28. 13:13
Szegőt éppúgy leszarom, mint Tótát. Marakodjanak. Visongásuk zene füleimnek. Ha belegondolok, hogy ezek a fráterek újságírónak képzelik magukat... Édes istenkém...
1120
2014. augusztus 28. 12:51
"...kizárólag kormánypárti szavazatokkal úgy elfogadni egy törvényt, hogy az már a következő választásra is érvényes, khm, nem elegáns." Meséld el már brokimaki, hogy 1994-ben ki tette egyfordulóssá az addig kétfordulós önkormányzati választást? Bizony...az MSZP-SZDSZ kétharmad! (Ja, tudom...akkor még bilibe fostál...) :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!