Magyarország feldarabolja önmagát

2014. június 04. 19:18

Magyarország széthullása Körösmezőn kezdődött, ahol a rutén népcsoport legkeletibb ága, a huculok 1918. november 8-án a Prágából hazatérő Sztepan Klocsurak vezetésével úgy döntöttek, ezentúl inkább Ukrajnában szeretnének élni.

2014. június 04. 19:18
Tranquillius
Pangea

„A kissé provokatív cím miatt fontos leszögezni az elején, hogy ez a bejegyzés nem a trianoni békszerződésről szól, sokkal inkább a magyar állam azt megelőző széthullásáról. Mint amikor egy ezeréves tölgyfát elfűrészelnek derékban, úgy pattant ki számtalan »sarj-állam« a Magyar Királyság törzséből az első világháborút követő összeomlás után. Ezen sarj-államok közül néhányról könyvtárnyi anyag áll rendelkezésünkre, néhányról pedig valószínűleg itt fognak először hallani. Ha csupán egyetlen ilyet találnak már megérte megírni a bejegyzést. Ezek az országok térképen sem jeleníthetők meg, területük, lakosságszámuk napról napra változhatott a világ-, avagy a helyi politika függvényében. Virágzásuk egy naptól 3,5 évig terjedt, többségére már a megszűnés másnapján sem emlékeztek a helybéliek. Következzék tehát kikiáltásuk szerinti időrendben ez a 15 kérész-életű állam a magyar történelem legsötétebb időszakából. (...)

Hucul Köztársaság

Fennállt: 1918. november 8. - 1919. június 11.

Kiterjedése: Változó, főleg Máramaros vármegye rahói járása, Körösmező központtal.

Magyarország széthullása Körösmezőn kezdődött, ahol a rutén népcsoport legkeletibb ága, a huculok 1918. november 8-án a Prágából hazatérő Sztepan Klocsurak vezetésével úgy döntöttek, ezentúl inkább Ukrajnában szeretnének élni. Két nappal később a huszti huculok is úgy döntöttek, nem kérnek a magyarok által felkínált autonómiából (melyet az ungvári székhellyel megalakuló ruszin nemzeti tanács elfogadott) és kimondták a csatlakozást Ukrajnával. A lembergi székhelyű Nyugat-Ukrajnai Köztársaságból verbuvált hadsereg betört Kárpátaljára, de a munkácsi nemzetőrök december 22-én kiszorították őket az országból. 1919. január 7-éről 8-ára virradó éjjelen újabb fölkelést robbantottak ki Körösmezőn, január 17-ig elfoglalták a rahói járást, föleskették a hivatalnokokat a Hucul Köztársaságra. Mivel Kárpátalja sorsáról sokáig képtelenek voltak dönteni az antant hatalmak, Csehszlovákia és Románia is a tettek mezejére lépett, előbbi Amerikában (!) szervezte meg a cseh-párti ruténokat, akik követelték Kárpátalja Csehszlovákiához csatolását. Románia pedig még '19 januárjában elfoglalta a Hucul Köztársaság központját, Máramarosszigetet (lakosságának amúgy 80%-a magyar), majd ugyanezen év nyarán a Felső-Tisza völgy vasútvonalát. Kőrösmező elfoglalása után a hucul kormány tagjait letartóztatták, majd kihallgatásuk után engedték őket Csehszlovákiába távozni. Lengyelország a szovjeteken aratott győzelmével végleg elveszett a hucul remény, hogy csatlakozhatnak a független ukrán államhoz. 1920-ban a románok is kivonultak, így a Huculföld Csehszlovákia legkeletibb csücske lett, a beígért autonómiát azonban hiába várták. (...)

Kalotaszegi Köztársaság

Fennállt: bizonytalan, valamikor 1918 december és 1919 január között

Kiterjedése: Kolozs vármegye bánffyhunyadi, nádasmenti ill. gyalui járásának magyarok által benépesített területe.

A Kalotaszegi Köztársaság szellemi atyja Kós Károly volt, aki a gyulafehérvári román gyűlés után Sztánán kezdett szervezkedni, hogy a helyi egy néprajzi tömböt alkotó magyar lakosság is saját államot alapíthasson, ha már ez a jog a románoknak megadatott. Körülbelül 40000 fő alkotta volna a kis állam lakosságát. Vezetőül Albrecht Lajos bánffyhunyadi ügyvédet és földbirtokost választották meg. A kis állam küldöttsége Nagyszebenben felkereste a román Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent), akik azonban hallani sem akartak arról, hogy a magyarok bármiféle jogot követeljenek maguknak. Amikor a küldöttség hazatért Kelet-Magyarország főkormánybiztosa Apáthy István már börtönben ült. A Kalotaszegi Köztársaságnak a román bevonulás vetett véget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satanov
2014. június 05. 10:34
@Hany Istók 2014. június 5. 08:42 "Ismerve a magyarság életerejét, a kazárokat is asszimiláltuk volna néhány évtized alatt, ha nem jön a világháború." Így igaz. Trianonnak két oka volt: 1. az USA hadbalépése miatt a Központi Hatalmak a nyugati hadszintéren elvesztették a háborút, 2. a magyar vezető réteg a háborű végén kiengedte a kézből a gyeplőt - erélyes fellépéssel többnemzetiségű ország széthullása is megakadályozható, mint azt a törökök is bizonyították. Az Antant a háborű végére úgy legyengült, hogy ellenállás esetén kapitulált. E két ok közül egyik sem volt szükségszerű: sem az USA hadbalépése, sem az, hogy egy erélyes, jó szervező magyar katonatiszt nem lépett fel idejekorán. Ezért teljesen mindegy, milyen nemzetiségi politikát folytattunk. Ha megnyerjük a háborút, az ország mára túlnyomórészt elmagyarosodik (hála a nagyon is helyes erélyes magyarosítási politikának), de mivel elvesztettük, akkor is szétszedtek volna, ha a kisebbségeknek nagyfokú autonómiája van. A franciák Magyarországot a németség szövetséges hátországának tekintették, ezért darabolták szét. Ennyi. A nemzetiségi téma ürügy volt, a franciák egységesítő politikája jóval keményebb volt, mint a mienk - sikerrel is jártak. Dél-Franciaországban verték a gyerekeket az iskolában, ha megszólaltak "patois"-nak csúfolt szép provanszál nyelvükön. Magyarország hibáztatása a veszteségekért az idegen megszállók és kiszolgálóik érdeke. Része ez annak a lélektani hadviselésnek, melynek célja a gerinces, magyar érdekekért energikusan kiálló vezető réteg kialakulásának megakadályozása. Nem véletlen, hogy a gerinces kiállás hiánya 1918 őszén nem szerepel vádjaik között a Trianonért viselt felelősség firtatása kapcsán.
bsandor
2014. június 04. 20:08
ennél tovább nem lehet darabolni bár a romcsik a Tiszáig álmodnak
Radikalis
2014. június 04. 19:37
és hogy mi vezetett idáig? http://www.angelfire.com/zine2/judeolog/konyvek/kazarf.htm Talán , ha Egán Ede sikerrel jár , minden másként alakul. Egyébként ebben nem a magyarok a gonoszok , ahogy a cikk állítja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!