Mindörökké háború

2014. június 05. 09:20

A harcnak soha nem lesz vége, hiszen a csata célja nem a győzelem, hanem éppen a háborús állapot fenntartása.

2014. június 05. 09:20
Sabater
hvg.hu

„Ellenség az Európai Unió, amely az országban megvalósuló befektetések 97%-át fizeti. Ellenség az átláthatóságért, szegénység ellen, környezetvédelemért küzdő civil szektor. Ellenség a független média, még ha apolitikus is. Még akkor is, ha nem ellenzéki. Ellenség a hajléktalan, a munkanélküli, a kimondva- kimondatlanul a cigány, a homoszexuális, a multinacionális tőke, de a hazai tőke is, ha nem kötődik a Fideszhez. Ne legyenek kétségeink: újabb ellenséget bármikor lehet találni. Lehetnek a pékek, akik nem adják elég olcsón a kenyeret a magyar népnek – pedig megérdemelné. Lehetnek a sportszergyárak, mert a három szoba, három gyerek és négy kerék (mintha ilyesmiről egyébként nem lenne szó ma Magyarországon) jár a focicipő is! Bárki sorra kerülhet, csak a »nép« valódi ellenségei, a milliárdos felcsúti gázszerelő, és a még milliárdosabb építőipari vállalkozó nem. Na meg az, akinek ők a strómanjai.

A hallgatás, a különalkuk, a stratégiai megállapodások semmit nem érnek. Ki lehet húzni velük ideig-óráig, de egy idő után mindig lesz valaki, aki közelebb lesz a tűzhöz, mint mi; és akkor mi leszünk az új ellenség. Bármikor ránk foghatják, hogy nem vagyunk eléggé magyarok, hiába drukkolunk a magyar válogatottnak, élünk születésünk óta a hazánkban, hiába nem vagyunk (finoman fogalmazva sem) Gyurcsány hívei, és hiába tennénk meg mindent azért, hogy Magyarország jobb- és baloldaliaknak egyaránt jobb hely legyen.

Hiszen éppen ez a rendszer természete: az örök háború újabb és újabb ellenségeket igényel. Ha a harc megszűnik, a Fidesz rendszere a legitimitását veszti el. Ha a háború véget érne, Orbánnak válaszolnia kellene arra a kérdésre, hogy ha »Magyarország jobban teljesít«miért fordult elő éhezés minden második családban.

Márpedig erre nem adható értelmes válasz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2014. június 05. 14:02
Kedves szerzőnk, a nemzet jogainak védelmében folytatandó harc még el sem kezdődött, amikor a magyar kormányok emberi jogi szempontból folytatólagosan elkövetett mulasztásokért is elítélhetőek: 1. Nem kérték ki a délvidéki magyarírtás elkövetőit és felelőseit háborús bűnök vádjával. 2. Nem kérték ki a malenkíj robotra elhurcolókat háborús bűnök vádjával. 3. Nem kérték ki az 56-ban agresszív háborút folytató felelősöket, akik a volt Szovjetunióban húzták meg magukat, háborús bűnök vádjával. 4. Nem kérték ki a felvidéki magyarság ellen elkövetett mészárlások és a kiürült Szudéta-vidékre irányuló deportálások háborús bűnöseit. 5. Nem kérték ki a német névvel rendelkező magyarországi lakosok elhurcolóit háborús bűnök vádjával. 6. Nem kérték ki a magyar hadifoglyokat kényszermunkára fogó felelősöket háborús bűnök vádjával. 7. Nem kérték ki a magyar hadifoglyokat az ellenségeskedés megszünte után is rabságban tartásért felelősöket háborús bűnök vádjával. 8. Nem kérték ki a magyarországi lányok és asszonyok százezrein nemi erőszakot elkövetett katonákat és parancsnokaikat háborús bűnök vádjával. És nem vonták felelősségre mindazokat, akik a fenti mulasztásokat magyar részről elkövették és ezzel szabotálták a nemzetközi háborús bűnökre vonatkozó törvénykezések érvényesítését. És akik miatt ezekről évtizedekig beszélni se lehetett, azok is felelősek.
Mich
2014. június 05. 13:20
Hogy mondhatja a HVG magát gazdasági lapnak... ...akikor ilyeneket mond: az EU "az országban megvalósuló befektetések 97%-át fizeti"...?! ... hol vannak akkor... - a komoly nyugati (pl. autós) cégek bővítései/új beruházásai? - a kisebb-nagyobb magyar cégek? - a különböző EU-s projektek "önrésze"...?! csak ez utóbbi (sokkal) több mint 3%...! A HVG "leamortizálja" magát, miközben mítoszokat gyárt...
august
2014. június 05. 13:09
:) Ezt a címet éppen a HVG adja a cikknek, hogy mindörökké háború? .. Miközben tárat cserél? A zavarkeltés, a botrányokozás, az utolsó fegyver, miközben a szélsőjobbozás szép lassan kimúlt, a választás legitimázcióját sem lehet kikezdeni, így marad a botrány.. Kósa, Rogán, Orbán után Lázár a célpont, az új, készülődő kormány "erős embere" Ha őt sikerül megbuktatni, azt hiszik a kormány is bukni fog. Bizony, ez a háborús állapot az önkormányzati választásig biztos elhúzódik.
Felebarát
2014. június 05. 10:05
Minden héten háború :D http://www.youtube.com/watch?v=1tjwM7cSmRg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!