A náci megszállás és Budapest ostromának áldozatairól

2014. február 27. 16:49

Várjuk azok jelentkezését, akik a náci megszállás és Budapest ostromának áldozataival kapcsolatos adatokat tudnak megosztani.

2014. február 27. 16:49
Terror Háza

Budapest ostromáról

Hetven éve, 1944. december 30. és 1945. február 13 között zajlott Budapest ostroma, amelyben egyes források szerint több mint 25 ezer polgári személy vesztette életét. A vétlen polgári áldozatok egy részét a harcok alatt és után tömegsírokba temették, közülük sokan még ma is névtelenül nyugszanak ezekben a sírokban. Az ostrom 70. évfordulójára emlékezve a Terror Háza Múzeum várja azok jelentkezését, akiknek a hozzátartozójuk, ismerősük az ostrom alatt Budapesten életét vesztette és nyughelyük ismeretlen. Célunk, hogy adatbázisunk segítségével nevet adhassunk az áldozatoknak, a fővárosban folyó harcok alatt ismeretlen helyen elhantolt, vétlen honfitársainknak. A beérkező adatokat minden esetben tudományos vizsgálat tárgyává tesszük!

Jelentkezésüket várjuk a [email protected] email címre.
 
 
Március 19-én lesz hetven éve, hogy Magyarországot a náci Németország megszállta. Több ezer honfitársunk vált ezt követően a második világháború áldozatává, politikai és faji okokból üldözötté, fosztották meg életétől, szabadságától. Sokuknak még a nevét sem ismerjük. A náci megszállás 70. évfordulójára emlékezve a Terror Háza Múzeum várja mindazok jelentkezését, akik hitelt érdemlő adatokkal tudják bizonyítani, hogy hozzátartozójuk, ismerősük a megszállás áldozatává vált, vagy kutatásaik eredményeként az áldozatokra vonatkozó adatok birtokába jutottak. Célunk, hogy adatbázisunk segítségével hiteles képet nyújthassunk arról a tragédiáról, melyet honfitársaink elszenvedtek. A beérkező adatokat minden esetben tudományos vizsgálat tárgyává tesszük!
 
Jelentkezésüket várjuk a [email protected] email címre.
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2014. február 28. 12:38
Ha olyan teljes az áldozatok listája mint az én családom esetében, akkor nem sokat ér az egész. Alíg maradt hírmondó terebélyes családomból -ezekért hála nagyszerü embertársaiknak- de eszem ágába sincs bárhova mindazok nevét beküldeni akik számára végzetes volt az "üdülés" és akiket sehol nem tartanak számon. Ök az én halottaim. Nem voltak mártírok, hisz nem önkéntesen áldozták fel magukat. Viszont felfordúl a gyomrom amikor egyesek gúnyt üznek mások szenvedéséböl, bárkik is legyenek azok. Egyetlen értelme a múlt tragédiáival foglalkozni, hogy ilyenek ne ismétlödjenek meg.
kjkj945
2014. február 27. 22:32
http://hu.wikipedia.org/wiki/Margarethe_hadm%C5%B1velet
kjkj945
2014. február 27. 22:31
""" Hitler 17:00-kor kiadta a végrehajtási parancsot és 22:00-kor, 5 órával a megindulás után a német csapatok megkezdték a kirakodást a Trojanisches Pferd hadművelet által meghatározott főbb magyarországi vasúti csomópontokon (Bicske, Ceglédbercel). ""
Box Hill
2014. február 27. 22:24
Amerikáról szólván: Most olvasom James W. Loewen: Lies my Teacher Told Me (Hazugságok, amelyeket a tanárom mondott nekem), The New Press, 1995. Ebben olvasom, hogy az amcsik csapatokat küldtek Mexikóba 1914-ben, Haiti-ra 1915-ben, a Dominikai Köztársaságba 1916-ban, Mexikóba ismét 1916-ban, Kubába 1917-ben, Panamába 1918-ban, mindezt Wilson elnök ideje alatt, aki aztán átjött Párizsba a béketárgyalásokra, a "nemzetek önrendelkezési jogának" biztosítására és Magyarország szétszedésére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!