Új lázadás? – A Dózsa-mítosz

2013. október 22. 09:37

A komenisták által megdolgozott közhiedelem szerint a nép egyszerű gyermeke lázadozott az egyszerű népet kizsákmányoló, gonosz urak ellen, akik ezért kegyetlen módon megsütötték.

2013. október 22. 09:37
dobray
Mandiner

„A 4K! a Dózsa-felkelés 500. évfordulójának jegyében indít toborzást. A 4K! szerint Dózsa népének szellemében szakítani kell a Magyarországot foglyul ejtő kiskirályokkal és oligarchapártokkal” – írja a párt honlapja.

Nézzük, mi is volt ez a Dózsa-féle felkelés! A komenisták által megdolgozott közhiedelem szerint a nép egyszerű gyermeke lázadozott az egyszerű népet kizsákmányoló, gonosz urak ellen, akik ezért kegyetlen módon megsütötték. Dózsa: az elnyomás ellen harcoló prekommunista szabadságharcos.

Dózsa úgy került a történelembe, mint Pilátusa Credóba, bár az ilyen pilátusi esetek nem csökkentik alanyuk érdemeit. Mint köztudott, az 1513-as konklávé után a frissen megválasztott Medici-sarj X. Leó pápa azon diplomatikus huszárvágással szabadult meg papabile vetélytársától, Bakócz Tamás esztergomi érsektől, aki Rómában akart maradni, hogy jó kis keresztes háborút hirdetett és megbízta annak koordinálásával, mint pápai legátus. Ez a felfelé buktatásos eltávolítás tipikus esete.

Az esztergomi érsek 1514 áprilisában ki is hirdette a pápa keresztes hadba hívó bulláját, a toborzást pedig az obszerváns ferencesekre bízta, akik mindig is egyfajta plebejus ideológiát képviseltek. Nem is tetszett az egész hadjárat ötlete a királyi tanácsnak, aminek több tagja tiltakozott a vállalkozás ellen. De hát a pápai rendelkezés az pápai rendelkezés. A sereg vezetője a nándorfehérvári vár lovastisztje, bizonyos Dózsa György lett.

Az összetoborzott parasztok azonban időközben megtagadták az állami és a földesúri adók megfizetését, valamint felprédáltak pár nemesi kúriát – igazi keresztes magatartás. Most már a király is a sereg feloszlatása mellett volt, így Bakócz lefújta a hadjáratot, a király pedig védelmébe vette a hazatérőket, amire azért lehetett szükség, mert sokan féltek uraik bosszújától. A földesurak ugyanakkor nyilván nem örültek neki, hogy parasztjaik elhúznak törököket kaszabolni, amikor épp a földeken kellene dolgozniuk (a parasztok családjai sem lehettek különösebben elragadtatva az ötlettől).

Ugyan a jobbágyság helyzete nem volt épp fenékig tejfel, a jobbágyokból is álló sereg eredetileg valóban a törökök ellen indult volna, még a Kubinyi András által írt egyetemi tankönyvi fejezet szerint sem „beszélhetünk olyan földesúri nyomásról, amelynek szükségszerűen a jobbágyság felkeléséhez kellett vezetnie” (a mondat gyengéje aszükségszerűen kifejezés: van-e olyan mértékű elnyomás, ami szükségszerűen felkeléshez vezet, főleg ha mondjuk Észak-Koreára tekintünk?). Viszont ekkoriban épp gazdasági válság kezdett kibontakozni az öreg kontinensen.

„A kutatás mai állása szerint a mezővárosi polgárság és a gazdag, árutermelő falusi parasztréteg alkotta a parasztháború bázisát.” Emellett a marhakereskedő hajdúk is velük tartottak. A hangulathoz jelentősen hozzájárultak az említett ferencesek khm,társadalomkritikus prédikációi is, a székely Dózsának meg olyan ötlete támadt, hogy a székely szabadságot szépen kiterjeszteti a jobbágyságra. A jobbágyok királypártiak maradtak (na, ezzel mit kezd a 4K!?), de az uraik hatalmával, hogy is mondjuk, kezdeni akartak valamit.

Elindult a háború, ma polgárháborúnak mondanánk talán, de egy jobbágyok-hajdúk-polgárok versus nemesek deathmatchre talán nem kéne használni ezt a korszakra nézve anakronisztikus fogalmat. A felek – mikor ki győzött – kölcsönösen kéjelegtek egymás kiontott beleiben.

A keresztesnek indult sereg mindenesetre szépen nekiállt kúriákat és várakat felégetni, kirabolni, elfoglalni, földesurakat kinyírni, nemes nőket erőszakolni meg, valamint – mily gondosság – jogbiztosító iratokat égetni el. Az osztályharcba bezavart, hogy egyes nemesek, főleg kisnemesek – például a Becse várát átadó Szakolyi János – csatlakoztak a felkelőkhöz. Még egy csavar: a teljes jobbágyság viszont nem állt egyértelműen a sereg mellé. Várdai Ferenc erdélyi püspök például simán nekiküldte jobbágyait az Erdélybe érkező kereszteseknek.

Megtorlás: no, az tényleg volt. De nem mindenkinek. Hülyék is lettek volna az urak, ha miután végre kicsavarják a fegyvert a parasztok kezéből, azután hullahalmokat kezdenek gyártani, ahelyett, hogy szépen visszafogadnák őket – már csak gazdasági érdekből is. Szóval a többség elkerülte a megtorlást, a földesurak védték a saját jobbágyaikat, a király pedig sűrűn osztogatott kegyelmet. A fő büntetés a kár megtérítése volt. Dózsa persze úgy járt, ahogy.

És a kollektív büntetés sem maradt el, az országgyűlés a földesúrnak járó cenzust felemelte egy forintra, bevezették a heti egy nap robotot, eltörölték a jobbágyok szabad költözködési jogát (a hírhedt röghöz kötés), és megtiltották nekik a fegyverviselést.

Nos, így állunk. Már csak az a kérdés, hogy a 4K! kampánya gondoskodik-e tüzes székre ültetéses látványosságról.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2013. október 22. 22:00
Mindenek előtt Dózsa (Székely) Györgynek esze ágában sem volt parasztfelkelést kirobbantani, a körülmények sodorták bele. 500 év után az ember már okos, ha a kereszteseket a nemesi hadakkal megerősítve a törökök ellen vezetik lehet, hogy jelentős területeket fel tudnak a Balkánon szabadítani, ami a későbbiekben nagyon jól jött volna. (Mohács is másként alakulhatott volna szerb és bolgár segédcsapatokkal) Ebben az időben ugyanis az oszmán birodalom seregei Perzsiával és Egyiptommal harcoltak. A jobbágyok pedig némi engedményt kaptak volna és nem a röghözkötést.
feketemacska
2013. október 22. 12:59
A Dózsa név az egyik legerősebb szimbólum a magyar történelemben. Nem véletlenül lett a legnagyobb költők verseinek témája. De ma,már egészen másképpen,mondhatni "kifinomodva" zajlanak a forradalmak. PAPÍRON és ELEKTRONIKUS úton,kódolt üzenetek for- májában,mégpedig percek.órák alatt. Lehet,hogy az idővel tévedek. A 4K rá akar tenni egy lapáttal a mostanság küzdő csapatok vállalására,akik a Reformkor jelszavait célozták meg.
perszekutor
2013. október 22. 12:49
Kedves felebarátaim! Eddig is tudtuk, hogy a 4K! senkiháziak gyülekezete. Most már azt is tudjuk, hogy ez a magát 'dobray'-nak nevező aljas söpredék vagy egy tudatlan, tájékozatlan barom, vagy gazdái által jól-rosszul megfizetett kis vakarék. ==Az összetoborzott parasztok azonban időközben megtagadták az állami és a földesúri adók megfizetését, valamint felprédáltak pár nemesi kúriát...== Kis köcsög dobray! Az összetoborzottnak nem kell adót fizetnie, éppen hogy zsoldot és teljes ellátást kellett volna kapnia, de nem kapott, mert a kincstáriak ellopták. Ennie kellett,tehát ha a nemes nem adott neki önként, akkor rekvirált, prédált. ==Viszont ekkoriban épp gazdasági válság kezdett kibontakozni az öreg kontinensen.== Na, ja! Főleg a "tudjukkik" irányításával rommá lopott, Mátyás utáni Magyarországon. Ezt jól írja le: OberEnnsinnen (2013. október 22. 10:21) itteni hozzászólásában. ==...székely Dózsának meg olyan ötlete támadt, hogy a székely szabadságot szépen kiterjeszteti a jobbágyságra.== Ó. te szerencsétlen 'dobray' nevű ostoba szarjankó! Mit terjeszt ki? A főurak és főpapok 99 százaléka eladta magát vagy a töröknek, vagy a Habsburgnak, vagy más ellenségnek. Két főpap volt, aki tiszta maradt: Tomori Pál és Beriszló Péter. Dózsa király, de legalábbis nádor akart lenni. Ha ez sikerült volna neki (persze a történelemben nincs helye a "ha"-nak), akkor talán elkerülhető lett volna Mohács. Rosszul mérte fel a lehetőségeit, mert az adott körülmények között semmiképpen sem győzhetett. Beriszló Péter erre levélben figyelmeztette is - mindhiába! ""Nem bizalom: félés kapcsolja urához a szolgát. Jaj neked, ostoba fő; már láthatod eddig is éppen, bízni sehogyse lehet, csak baj van a szolgahadakkal; nincs bennük hűség, csak amíg fazekad kiürítik. Mert a baráti erény nem több a paraszti tömegben mint vizi hínárban. S büntetlen mégse fenekszik senki urára. Hová jutsz, balga vezér, tudod azt, hogy még a nagy emberek is botlón fecsegők, ha boroznak. És ki a méltóság ormán lebukik, nagyon is nagy mélybe zuhan. Bűnöst jó sorra vezérel a vaksors és meggyötri a jót. Légy isten a mennyeiek közt, ambrozián élj ott, hordjon szárnyán a szerencse: még mélyebbre zuhint. Visszája elér örömödnek, virtusod és bűnöd méltán megkapja jutalmát. Jaj neked, ostoba fő, Gryllusnál balgatagabb, te! Isteni Persephonét illetlenül és be hamar már félre rugád. A minap még görbe ekéd igazítod - ezt ugyan érted jól - és címeredül kapa fénylik. Balga vezér, ó, hát értsed, lássad, mi veszélyes, változik egyre a sors: felemelkedik ím a kerék most, majd fordul, s az a rész lekerül legalulra, a mélybe. Most felemel - holnap megaláz. Fürtös, kacagó kép és visszájáról kopaszon vigyorog koponyája. Kincses Krőzusnál láttam magam is tehetőbbet: ismertem holnap, s Írusnál is nyomorúbb volt. Vedd számon, te ki vagy; vedd számba, hatalmas az ország, késő lesz, mire majd érted, mire képes az égnek és fejedelmednek - noha lassan jár - a haragja. Biztosan áll a fatörzs, de tövére kifenve a fejsze. Ifju virágjában hajdan szebb volt Nireusnál Narcissus s túl-túl kedvelte saját deliségét: megbűnhödteti ezt még véle a Sors - no de rajtad bosszút áll szintén s leterít, amikor te se várod."" ==És a kollektív büntetés sem maradt el, az országgyűlés a földesúrnak járó cenzust felemelte egy forintra, bevezették a heti egy nap robotot, eltörölték a jobbágyok szabad költözködési jogát (a hírhedt röghöz kötés), és megtiltották nekik a fegyverviselést.== A zsidóbérenc Werbőczivel készíttették elő Magyarország teljes eltiprását az akkor már erősen elzsidósodó Habsburgok. Dobray, te kis szennyes senki! Tanulj, tájékozódj és azután firkálj - még ha pénzért is!
Thasaidon
2013. október 22. 12:22
"a mondat gyengéje a szükségszerűen kifejezés: van-e olyan mértékű elnyomás, ami szükségszerűen felkeléshez vezet, főleg ha mondjuk Észak-Koreára tekintünk?" Részletkérdés, de azért egy középkori elnyomást, ami "csak" a jogegyenlőtlenségből, a túladóztatástól, túldolgoztatásból állt, szerintem nem lehet egy lapon említeni azzal a gyerekkortól kezdődő, módszeres agymosással, ami az élet minden egyéb szféráját (család, magánélet, kisközösség) szisztematikusan megsemmisíti, és az állam imádatát állítja a helyébe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!