Schmuckman, a mi hősünk!

2013. szeptember 02. 15:29

A szépkorúak éltessék a hatvan esztendős szuperhőst!

2013. szeptember 02. 15:29
Földi Bence
Alternatíva

Schmuck Andor igazi népmesei szuperhőssé alakult az évek során, aki odafigyel az emberekre a munkásokra a szépkorúakra. A minap azonban feltette az i-re a pontot.

Munkám miatt én is ismerősnek jelöltem a Facebookon, amelyet készséggel visszaigazolt a szociáldemokrata pártvezér, így némi betekintést nyerhettem az utóbbi hónapokban életébe. Így tudtam meg a magyar sajtó tetemes része előtt napokkal, hogy Andorunk Kambodzsában tengette napjait választási megfigyelőként, láthattam esküvői fotóit, valamint azt is, hogy ő is közeledik a szépkorúsághoz. Sőt, a nép a munkások a szépkorúak egyszerű gyermeke még születésnapom alkalmából is felköszöntött.

Na de ez még mind semmi! A Blikk híradása szerint Andorunk már szuperhősként menti az emberéleteket országszerte! Hű társával, Robinnal Árok Kornéllal az M5-ös autópálya mentén állt meg tankolni.

„Amikor fizettünk, a kút egyik munkatársa hirtelen elvágódott, és remegni kezdett. A 20-30 év körüli fiatalember kollégái teljesen leblokkoltak, de Kornél megpróbált segíteni. Féloldalt fektette a rángatózó férfit, szétfeszítette a száját egy fakanállal, hogy a roham miatt nehogy elharapja a nyelvét.”

Így számolt be Schmuckman a nemes cselekedetről a bulvárlapnak, hozzátéve, hogy ő ezalatt tárcsázta a mentők számát. Ilyen igaz emberekre lenne szükségünk az ország élén, nem marakodó Bajnaikra és Mesterházykra, nem focirajongó Orbánokra, hanem olyanokra, akik valóban figyelnek ránk és ott segítenek, ahol kell!

Isten A szépkorúak éltessék a hatvan esztendős szuperhőst!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2013. szeptember 02. 17:44
Akinél nincs kéznél fakanál az autópálya akármelyik benzinkútjánál,az nácifasiszta, antidemokrata,antiszemita,holokauszt tagadó,Orbán bérenc,nép ellenes uszító!
GV0917
2013. szeptember 02. 16:13
Köszi Bence, hogy megemlítetted az Árok Kornélt! Ment hajdan a TV-ben(nem volt mindennap adás)ment egy rajzfilmsorozat: Trombi és a Tűzmanó. A trombi egy elefánt volt, esküszöm, hajazott az Andorra! Magam előtt látomm a hőégballonnyi Schmuckott, meg az árbochhoz hajazó Kornélt, rámtör a röhögés! Hiába, pedig komolyan kellene venni egy történelmi párt elnökét és helyettesét......
Antigoné
2013. szeptember 02. 15:37
Ez ám a hír! Csak azt tudnám, mit akart ezzel a szösszenettel a szerző? Schmuckot mással sokal jobban lehetett volna fikázni(pl. egy-egy idősügyi performansz videóival).
kjkj945
2013. szeptember 02. 15:35
http://www.youtube.com/watch?v=j7DwPyXM33w kis smuck
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!