Hende Csaba új Varsói Szerződése

2013. április 02. 20:15

Egy újabb területen kezdődhetett meg az ország lassú kivonulása a nyugati kultúrkörből.

2013. április 02. 20:15
nyüzs
hvg.hu

„Nemcsak hazai pályán, hanem uniós és NATO-beli barátainknak is illene megmagyarázni, mit is keresünk mi a keleti végeken. A pénz az nálunk a legkevesebb. Vonatkozik ez természetesen a Magyar Honvédségre is, amely évek óta csökkenő vagy befagyasztott büdzsével látja el hazánk védelmének alkotmányos kötelességét (»Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme«). Illetve, mint az sejthető és tudható, nem látja el,  a meginterjúvolt szakértő szerint Magyarországnak lényegében nincs bevethető hadereje, az ország szinte védtelen lenne egy külső támadás esetén. Ugyanezt olvashattuk két éve is: »Magyarország hadereje még papíron is minimális, a valóságban pedig elkeserítően gyenge.« (...)


Ugyanez a honvédség a miniszter elhatározása szerint még az idén védelmi együttműködési megállapodásokat fog kötni a következő országokkal: Kína, India, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Grúzia. Az évszám pedig már csak azért sem 1963, hanem 2013, mert ötven éve a felsorolt országok zöme még nem is létezett, hiszen egy azóta megszűnt másik ország részei voltak. Itt érdemes a T. Olvasó figyelmét felhívni arra, hogy Magyarország egy 1997-es népszavazás eredményeként a NATO tagja, hogy tehát itten egy újabb területen kezdődhetett meg az ország lassú kivonulása a nyugati kultúrkörből.

Keleti nyitás – élcelődhetnénk, de ne tegyük. Hende Csaba új Varsói Szerződése egyáltalán nem szórakoztató. Egy dolog, ha Szijjártó Péter egzotikus diktatúrákba utazik magyar állampapírokat meg hazát árulni, és teljesen másik – mondhatni: adott esetben akár véresen komoly – dolog katonailag szervezetten együttműködni olyan rezsimekkel, amelyeknek közös jellemzőjük a politikai és vallási kisebbségek üldözése, a kínzás, a média kontrollja, a civil társadalom elnyomása.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2013. április 03. 10:50
"Magyarország hadereje még papíron is minimális, a valóságban pedig elkeserítően gyenge." Itt a lényeg. Ezzel kellene foglalkozni és nem semmire sem való megállapodásokat kötögetni, mint a nagyok. Hende azt játssza, mintha lenne hadseregünk, ahelyett, hogy azon dolgozna, hogy ténylegesen legyen hadseregünk. De ugye arra nem költünk, mert azzal nem lehet szavazatot venni, csak az ingyenes egészségüggyel, állami nyugdíjjal, rezsicsökkentéssel és utazási kedvezményekkel.
Jason Bourne
2013. április 03. 10:45
A Honvédséget egyébként a szocik züllesztették le. De ez mondjuk nem csak a honvédségre igaz, hanem az élet egyéb más területére is. Kb. mindegyikre ahol most "gond" van. Úgyhogy nem kellne most azokat piszkálni, akik helyre akarják hozni mások elkúrását.
Nomine
2013. április 03. 10:44
nekem az tetzsik, hogy a nyugatot hozza mércének amikor bírálja a keleti nyitást elmondanám, hogy a németek már régen nyitottak keletre sokkal de sokkal szorosabb az együttműködésük az oroszokkal meg a kínaiakkal mint nekünk de akkor miről beszél ez a madár????
kamasuka
2013. április 03. 10:32
Szegény Szlovákia. Vele is van szerződésünk, NATO tag, pedig ötven éve nem is létezett ... Kína és India atomhatalom. Kazahék: OLAJ (Nem kell hozzá hajó, elég a vasút) Tadzsikék, Üzbégék: Energia és szén (ehhez sem) Kérdezzük meg a németeket, kínát és az ázsiaiakat, hogy vajh miért partnerkednek velük ők is! Grúzia? Kb. a második keresztény állam volt a történelem során, és a hegyi népek között is az maradt. NATO partnerségi tag. Több közük van hozzájuk kultúrkör szinten, mint Izlandhoz, ami szintén NATO tag és Nyugaton van ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!