A terror színe – Tormay Cécile Bujdosó könyvéről

2013. március 21. 12:31

A Bujdosó könyvet nem tiltani vagy ajnározni kell (bár kétségkívül hatásosan megírt, sodró lendületű olvasmány), hanem elolvasni. Értőn és gondolkodva, alapállásával szembenézve.

2013. március 21. 12:31
Kovács Péter
Mandiner

Vannak könyvek, amelyek nem állják ki az idő próbáját. Vannak, amelyeket évtizedekkel megírásuk után fedeznek fel. És vannak, amelyek önálló életet élve hatnak vissza írójukra. Sokszorosan ilyen Tormay Cécile Bujdosó könyve is. Szubjektív vádirat ez, amely a mai napig meghatározza írónőjének megítélését.

A Bujdosó könyv a megjelenése (1920) után egyből a Horthy-kor ünnepelt írónőjévé tette szerzőjét, akit még Nobel-díjra is felterjesztettek, hogy aztán következetes antikommunizmusa miatt ötven évre kivonják az irodalmi vérkeringésből, majd feltámadva élessze újfent ismertségre íróját is. Tormay értékelésében ma szélsőségesen kileng az inga: a kommunista diktatúra Wass Alberthez és Nyirő Józsefhez hasonlóan évtizedekre indexre tette az irodalmi köztudatból (és ma is sokan eltüntetnék), hogy aztán a (radikális) jobboldal ikonjaként térjen vissza a könyvesboltokba. A személyét övező szélsőséges érzelmek gyújtópontjában pedig (a két világháború közötti politikai szerepvállalásain túl) egy könyv áll: a Bujdosó könyv. Egy könyv, amely a kortárs szemtanú hitelességére alapozva az elsők közt vádolta meg 1918-19 vezetőit országvesztéssel, árulással és brutális önkényuralommal.

1918. október 31-én indul a naplószerűen megírt visszaemlékezés. Az évek óta tartó háború a végéhez ért, Magyarország elvesztette a világháborút. Budapest apokaliptikus képet mutat: frontról visszaözönlő katonák fosztogatnak, a rend felbomlóban, eső, kosz, szürkeség mindenhol. Valamiféle bénult döbbenet ül az országon, nem akad cselekvésre képes vezető. Olyanok ragadják magukhoz a hatalmat, akiken Tormay és osztálya, az országot vezető arisztokrácia és a felső polgári középosztály korábban csak nevetett: Károlyi Mihály és Jászi Oszkár polgári radikálisai. A sokak által gyűlölt, ám legkarizmatikusabb konzervatív vezetőt, Tisza István grófot már 31-én meggyilkolják villájában. Tormay egy percig sem kételkedik, hogy ki állt a háttérben: nyíltan vádolja Károlyit a gyilkosság megszervezésével. Károlyi III. Richárd-szerű torzszülöttként jelenik meg a regény lapjain, aki testi és lelki fogyatékosságait perverz hataloméhségében éli ki. Tormay lenézi az „áruló grófot”, akitől már korábban is külön eszmei táborba tartozott. Károlyi a könyvben szánalmas politikai pojácaként jelenik meg, hogy tulajdonképpen bábként előkészítse a terepet egy nálánál hatalmasabb erőnek.

És innen Tormay könyvében nincs megállás, sorra jönnek a magyarságot sértő, megalázó rendeletek, a kiszolgáltatás stációi, hogy aztán a jól előkészített terepet átadják Károlyiék a „csatornák söpredékének”, Kun Béla kommunistáinak. A romlás fokozatos: előbb a boltok nem nyitnak ki, majd a szemetet nem viszik el az utcákról, aztán fosztogatások, gyilkosságok kezdődnek; miközben a belső lázban égő országot körkörösen ellenséges abroncs szorítja. Hihetetlen hírek érkeznek a végekről: szerbek, románok, csehek lépik át a határt, majd masíroznak be az ellenállás nélkül átadott városokba. Közben a konzervatív pártok képviselői képtelenek az egységes fellépésre, tovább folytatva kisstílű politikai vitáikat, bénulttá teszik az országot.

A könyv főszereplője maga az írónő, aki az események alatt rejtve naplót vezet. Belső vívódásait, országért és szeretteiért történő aggódásait végigkísérjük a könyv lapjain. Látjuk, ahogy a hitetlenkedéstől, a tehetetlen dühtől eljut a cselekvésig. 1919 januárjában létrehozza a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív szervezetet, hogy segítse a nemzeti oldal talpra állását. Ezért előbb megfigyelik, majd menekülnie kell. A Tanácsköztársaság alatt Balassagyarmaton és környékén menti az életét (a későbbi budapesti főpolgármester, majd antináci meggyőződése miatt 1945-ben Mauthausenben meggyilkolt Huszár Aladár családjánál), a városban, amelyik egyike volt azon településeknek, ahol fegyveresen is felvették a harcot a betörő cseh katonákkal. Így Balassagyarmat két tűz közötti lakossága egyben szimbolizálja a kommünnel nem szimpatizáló emberek „két pogány közt”-érzetét is.

A Bujdosó könyv súlyosan antiszemita írás. Ezen nincs mit szépíteni. Az. A szitokszóként használt zsidó szóra Tormay szinonimaként használja a kaftános, galíciai, pajeszos, stb. kifejezéseket. Következetesen magyarosítás előtti családi nevükön is (Kun-Kohn Béla, Szamuely-Sámuel Tibor többek közt) emlegeti a forradalmak vezetőit, ezzel is hangsúlyozva zsidó gyökereiket. Világméretű zsidó összeesküvés áldozatának látja Magyarországot, amiről többször szinte horrorisztikus képekben beszél: „bűvölő keleties szemét ránk vetette”. Értelmezésében a magyar forradalmi felfordulás egy „halódó régi faj” kétségbeesett kísérlete a hatalom megragadására. Nem látja, vagy nem akarja láttatni a szétfeszítő erőket: a szociális és nemzetiségi feszültséget. Ne legyen kétségünk: ezzel a szemlélettel Tormay nem volt egyedül. Tény, a Károlyi-kormányban is, de főleg a Tanácsköztársaság felső vezetésében nagy számban voltak a zsidó felmenőkkel (is) rendelkező személyek. Máig ható történelmi vita, hogy ennek hangsúlyozása mennyire fontos egyáltalán, hiszen többségük a szocialista-kommunista világnézettel éppen saját családi hagyományait, vallását tagadta meg. Számukra talán tényleg nem volt (nem volt?) már ennek jelentősége, ám a változatlan hatalmi viszonyokhoz szokott magyar társadalom egy része a forradalmakat valóban úgy élte meg, ahogy Tormay: zsidó hatalomátvételként. Amit csak tovább erősített a bolsevik világforradalmi álmot dédelgető lenini-trockiji Oroszország támogatása a tanácskormánynak. Ne becsüljük le ennek a sokknak a jelentőségét! Évtizedekkel később még Sztálin is érezte, hogy az '50-es évek pártvezetésével szembeni ellenszenv egyben mélyen élő antiszemitizmus is a magyarságban, ami részben 1919 tapasztalataiból eredt.

Tormay igazsága féligazság a terrorról is, de igazság. Bár hallgat a később visszaütő fehérterrorról, a vörös terrorról nem túloz. Biztos, hogy a megjelenés előtt kiegészítette, átfésülte jegyzeteit, hiszen bujdosása alatt a hírektől elzárva egyszerűen nem értesülhetett a Lenin-fiúk más országrészben történt rémtetteiről. Bár az utólag betoldott részek fölöslegesen terhelik a szöveget és hangsúlyozzák újra és újra az összeesküvés elméletét, egyúttal rávilágítanak a kommunista uralom valódi jellegére is: a brutális gyilkosságok rendszeresített gyakorlatára.

Mindvégig ott lebeg a könyvben a „másképp is lehetett volna” érzése. Mintegy Horthy későbbi kultuszát megelőlegezve várja újra és újra a főhősnő az erős, nemzeti kéz rendcsinálását. „Mikor fogják már meg a nyakukat? Mikor üt már valaki az asztalra végre?” – teszi fel újra és újra a kérdést. Hogy volt-e, lehetett-e alternatíva az eleve eldöntött határok ügyében? Tormay és kortársai értetlenül nézték és előre érezték Károlyi pacifizmusában a kudarcot. Hitetlenkedve látták, hogy a betörő ellenséges seregek szorításában vergődő ország szélnek ereszti a frontról sokszor rendezetten hazaérkező ezredeit az ellenállás helyett. Ma már megállapíthatatlan, mennyire van igaza. Az tény, hogy a szintén kimerült antantot és a jobbára hirtelen felszerelt támadókat több apróbb ellenállási helyen (Sopron, Balassagyarmat, a székely hadosztály harcai) sikerült megfutamítani.

Nem tudni, hogy Trianon sebe az akkori fegyveres ellenállással (amire reális esély kevés volt a kimerült országban) ma elviselhetőbb, vagy még mélyebb lenne-e. Tormay az ellenállás követelése ellenére züllött csürheként írja le a végül fegyvert fogó Vörös Hadsereget, aminél még a román megszállást is elviselhetőbbnek érezné. Nincs igaza: a Tanácsköztársaság haderejének tisztikarát jórészt meggyőződéses monarchista tisztek adták, akik a hon védelme miatt vállalták a szolgálatot. Épp ezért – amint a felvidéki sikerek feladásakor kiderült, hogy Kun Béláék csak a saját hatalmuk megtartása miatt vállalták a harcot – semmivé is oszlott ez a haderő az addigra valóban megerősödött román hadsereg előtt.

A Bujdosó könyvet nem tiltani vagy ajnározni kell (bár kétségkívül hatásosan megírt, sodró lendületű olvasmány), hanem elolvasni. Értőn és gondolkodva, alapállásával szembenézve. Mert megérthető belőle, hogy micsoda véres és önpusztító évből is született meg az ellentmondásos Horthy-korszak és annak ideológiája. És hogyan élte meg, látta mindezt a társadalom nagy része, amikor bekövetkezett az elképzelhetetlen: az ezeréves Magyarország külső és belső összeroppanása.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Schönherz Zoli
2013. március 21. 23:02
Rossz és koncepciózus ez az írás, több olyan dolgot jelent ki tényként ami kommunista rendszerben kitalált fikció! pl: akkori fegyveres ellenállással (amire reális esély kevés volt a kimerült országban) Nem bizonyítható, a kiantant hadereje nevetségesen csekély volt. A vörös terror kapcsán azonnal megemlíti a fehér terrort, ami szintén a kommunista rendszerben erős átszínezte történet, másrészt nem mentség vagy a vörös terrorra, hogy mások is csúnyán viselkedtek. Mellesleg vannak ok okozati összefüggések, nem a fehér számonkérése, hanem a vörösök gyilkosságai voltak előbb. Az, hogy a 1918-19-es eseményekben résztvevő zsidó személyek nem hithű ortodox zsidók voltak, annak a kérdés szempontjából semmi jelentősége nincs. Mivel a zsidóság 1918-19-ben vallási kisebbség, hanem etnikai kisebbség volt, önálló származástudattal, kultúrával, jelképekkel, történelemmel és nem mellesleg vallással is. Így az eseményekben való részvételük, azt ott meghozott döntéseik, a magyarsághoz, annak történelméhez, jelképeihez, országához, az országának határaihoz való hozzáállása ennek a kisebbségi kultúrában gyökerezik. Teljesen lényegtelen, hogy vallásos zsidó volt vagy nem. Ha ez nem így lenne akkor hasonló társadalmi helyzetben lévő magyarok, románok, ruszinok stb...számarányuknak megfelelő módon vettek volna részt a diktatúra működtetésében! Ezt a Horthy korszakban pontosan tudták, innen ered a magyarság előítélete vagy másképp megfogalmazva negatív tapasztalata a zsidósággal szemben. Ezzel alapozták meg az 1944-es eseményeket saját maguk számára a magyarországi zsidók.
Katzky Márton
2013. március 21. 21:38
Velem született jogom antiszemitának lenni. Mindenki, aki emiatt támad, a jogaimat próbálja korlátozni ...
hátakkor
2013. március 21. 20:17
Figyelem! Felnőtt tartalom. Idézet: ""Magyarországot csak én menthetem meg" - mondotta Károlyi Mihály 1918 október 31-én, mikor hazugságban elkezdi. "Átadom a hatalmat Magyarország népei proletáriátusának" - mondja 1919. március 21-én, mikor hazugsággal végzi. Közben eladta és eltékozolta Magyarországot. Az álarc félre áll. És mögüle merészen felvonul a had, melyet ő Magyarország népei proletáriátusának nevez. A "Forradalmi Kormányzótanács" névsorában ott vannak jóformán valamennyien. Mint Károlyi kormányánál, az előtér szemfényvesztő keresztény bohóca megvan itt is: Garbai Sándor, az elnök. A többiek idegenek... Külügyi népbiztos: Kun-Kohn Béla, helyettese Ágoston-Augenstein Péter. Hadügyi népbiztos: Pogány-Schwartz József, helyettesei: Szántó-Scheiber Béla, Szamuelly-Tibor. Belügyi népbiztos: LandlerJenő dr., helyettese: Vágó-Weiss Béla. Pénzügyi népbiztos: Varga- Weissfeld Jenő, helyettese: Székely- Weiss Béla. Közoktatásügyi népbiztos: Kun Kántor Zsigmond, helyettese: Lukács-Löwinger György. Kereskedelmi népbiztos: Landler Jenő dr. (ideiglenes), helyettesei: Rákosi-Roth Mátyás, Haubrich József. A földművelésügyi népbiztosság kollégiuma: Hamburger Jenő, Csizmadia Sándor, Vantus Károly, Nyisztor György. Szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos, helyettesei: Hevesi-Honig Gyula, Dovcsák Antal. Német népbiztos: Kalmár-Kohn Henrik. Ruszin népbiztos: Szabó Oreszt dr. Közélelmezési népbiztos: Erdélyi-Erlich Mór, helyettese: Weis-Braun Artur. Zsidók az összes népbiztosok. Csak a helyettesek között van elvétve egy-egy magyar. És ezeken túl is ismét csak ők. A főváros élén Preusz Mór, Víncze-Weinberger Sándor és a fél vérzsidó Dienes László. Zsidó a rendőrség védőrségének és népőrségének két politikai népbiztosa: Bíró-Burger Dezső és Seidler elvtárs. És közülük való az Osztrák-Magyar Bank új kormányzója Lengyel-Goldstein Gyula is. "
hátakkor
2013. március 21. 19:41
"Hogyan gondolták, hogy erőszakos kisebbség ragadja meg a hatalmat, majd eljutunk a szabadsághoz, amiben hittek?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!