Pecázunk

2012. október 12. 18:50

Várjuk a nagy halat, bár már egy snecivel is beérnénk. Ha lenne.

2012. október 12. 18:50
Szabó Péter
Stop

Beszélgetünk. A halőrrel is. Negyvenes, jó kiállású fickó. Négy gyereke van. Ha már elmegy otthonról dolgozni, honvágya van. Imádja a családját. Panaszkodik. 5-8 éve havonta milliókat hozott a tó, most nézzünk körbe, alig négy ember lézeng a tóparton velünk együtt. Éhenhaláshoz sem elég a bevétel. Korábban mindennel együtt 200 ezret keresett havonta, most örül, ha megkapja a 100 ezret, mert a tulaj már nem állandóan foglalkoztatja, hanem »majd szólok, ha kell jönni«. 

Legutóbb odáig jutott, hogy egy befolyásos celebismerősét kereste fel, aki korábban azt mondta neki »bármi gondod van, gyere, segítek«. Ment. Kért kölcsön két hónapra. A befolyásos celeb megfogta a kezét, elcibálta a hűtőjéig és kinyitotta. A hűtőben egyedül a befolyásos celeb gyermekének a kajája volt, amúgy tök üres. Nincs meló, nincs pénz. 

A tehetős vendégek közül is sokan váltottak profilt, nem egy most abból él, amit a válság kínál: adósok kényszerűségből leadott ingatlanjaival és ingóságaival seftelnek, mert a vállalkozásuk meghalt. Kiárusítanak félpénzért a még kevés tehetősnek, kiváltságosnak. Akik korábban számlával sefteltek, ma éhen halnak, mert nincs vállalkozás, akinek lenne teljesítménye és főleg profitja, amit el akarna tüntetni. Közben szaporodnak a turkálók, egyre több a nincstelen. A vendégek között megjelentek a húshorgászok, akik a kifogott halat kilónként 100 forinttal többért eladják. Kis üzlet, nagy meló, kis pénz. De pénz.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2012. október 12. 20:07
Rapsicsirató, halőrrel.
kjkj945
2012. október 12. 19:07
Marad a pec, meg ázunk!
Julismama2
2012. október 12. 18:57
"Akik korábban számlával sefteltek, ma éhen halnak, " Tele is sírok egy egész csomag papírzsepit bánatomban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!