Múzeum-nyolcad

2012. július 17. 10:20

Bár az adottságok nagyon jók, mégsem zsúfolnék minden múzeumot egy helyre. Véleményem szerint a koncepciónak a fele is elég lenne a teljes sikerhez.

2012. július 17. 10:20
Őrfi József
Égigérő

„Az új negyed az előzetes becslések alapján 50-60 milliárdba fog kerülni, és elsősorban uniós forrásokból képzelik el a megvalósítását. Ez az összeg nagyjából megegyezik a Megyeri-híd költségével, de kb. ennyit kapott évente a BKV is állami támogatásként az elmúltnyócévben. (A mostani helyzetet nem tudom követni.) Az összeg reálisnak tűnik, a koncepció pedig jónak, hiszen sok múzeum mai helyszíne erősen megkérdőjelezhető. Érdekes új épületeket a legkülönfélébb kiállítási anyagokkal egymás mellé tenni a meglévő Szépművészeti és Műcsarnok szomszédságában, életképes projekt lesz. Gyalogosövezet lesz a Hősök tere, rendezik a Városligetet, ez így együtt olyan jól hangzik, hogy várhatóan a helyszín tele lesz, mintha egész évben május 1-je lenne. (...)

Az építészeti múzeumról írtam már, hogy jobb helye lenne a Nyugatiban, kiválthatná a műemlék épületben működő szórakozóhelyeket. Ráadásul ez a pályaudvar-épület igen nevezetes helyszín, hiszen a világ egyik legismertebb építésze, Eiffel tervezte. A Fotográfiai Múzeum még csak-csak elmegy a Városliget szélén, de érdemes lenne külön telepíteni, nem egy sorban a többivel. A Néprajzit pedig egyáltalán nem érzem. Nem jó a mostani helye sem, de valahogy ide sem való. Talán egy Lechner épület alkalmas lenne a befogadására, de még inkább egy Kós. A magyar építészetet ők keresték, és a nemrég elhunyt Makovecz, neki azonban szinte nincs is a fővárosban középülete. A népművészet valami más környezetet kíván, mint a »magas« kultúra… (Tudom, már, mi a bajom. Kisarkítva: ez utóbbi eleve azért készül, hogy múzeumban végezze, a népművészet pedig vagy él, vagy meghalt, és attól, hogy kiakasztjuk a falra, még nem fog feltámadni.)

Bár az adottságok nagyon jók, mégsem zsúfolnék mindent egy helyre. Véleményem szerint a koncepciónak a fele is elég lenne a teljes sikerhez. Értem az ötletet, hogy ezek az eltérő témák felerősítik egymást, és az egész üzleti vállalkozásként is biztosabban megállja a helyét, de valahogy mégsem stimmel, hogy na, akkor pöttyintsük még ide a teljes magyar népi kultúrát, mellé egy csipet építészet és fotográfia, és persze még nem is mondtam, de szeretnénk zeneházat is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2012. július 17. 14:26
Egyetértek....olyan ez mint egy múzeum-pláza. Muszáj egy helyen lenni mindennek?
kjkj945
2012. július 17. 11:04
"de szeretnénk zeneházat is" Opera, zeneakadémia, Erkel, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!