Dániel Péter egy XXI. századi Hitler

2012. július 13. 10:12

Világossá vált számomra, hogy egy megátalkodott gonosz emberrel beszélgetek, közöltem vele a végén, hogy tartsa magát távol tőlem, ne inzultáljon.

2012. július 13. 10:12
Mészáros Imre
Facebook

„Veszett vörös róka állítása szerint rendszeres olvasóm, ezért egy kicsit bővebben a kapcsolatunkról, történtekről és a közel jövőről magyarul, mert héberül továbbra sem tudok, ellentétben dániel péterrel!

Az Atv Start+-ban hozta a szokásos formáját ez a pont agyú! Mint tudjuk a pontnak nincs kiterjedése. Most hagyjuk a jelzőket amiket használ velem - velünk szemben, de ezt már sok újságíró és azok is, akik beszélgetni próbáltak vele megtapasztalták, amennyiben más álláspontot képvisel, mint ő.

Azt mondja, hogy folyamatosan uszítok ellene, ezzel szemben én viszont dokumentáltan számos bejegyzésével tudom ezt cáfolni. Lásd gojmotorosok.hu »közlemények« rovat. Az már csak hab a tortán, hogy egyikőnk sem volt bőrben, csupán bőr mellényben! Ahogy az is hamis állítása, hogy ököllel ütöttem, ezzel szemben a támadólag felém tartó agresszív állatot kinyújtott tenyérrel az állát megtámasztva állítottam meg a testi épségemet fenyegető »embert«.

Mint arról már beszámoltam a kiérkező mentősök semmilyen sérülést nem tapasztaltak nála, ami jegyzőkönyvben is rögzítésre került, majd taxival távozott. A rendőrség sem intézkedett velem szemben, csupán az adataimat vették fel, ahogy azokét is, akik látták az eseményt.

A Hír24 nem éppen jobb oldali médiumnak mondható portál megkereste a rendőrséget és az alábbiakat tudta meg: »Kerestük a rendőrséget is ennek kapcsán. Arra voltunk kíváncsiak, indult-e eljárás az ügyben, ha igen, pontosan miért és ki ellen. A sajtóosztálytól kapott válaszlevélben szó sem esett bántalmazásról, csak rosszullétet említenek. „A mai napon a II.–III. kerületi Bíróság épületében, folyamatban lévő bírósági ügye miatt megjelent egy férfi, aki az ott várakozók egy csoportjával szóváltásba keveredett. A férfi ezután rosszul lett. A rendőrség megjelent az épületben, a jelenlévőket igazoltatta, és meghallgatta. A rendőrség munkatársai mentőt hívtak, akik ellátták a férfit" – olvasható a közleményben.«

Én beszéltem a mentő orvossal, aki megerősítette, hogy dániel péternek nincs orvosi ellátásra szüksége, amit a bíró rögzített is. Ezt Wittner Mária ügyvédjétől tudom, amit le is nyilatkozott az Echo Tv-ben 2012. július 11-én a 22 órai híradóban.

Az Atv-ben azt is megtudhattam, hogy szív problémája van, de akkor miért is rongálja az egészségét akcióival?

Tudjátok május közepén beszéltem vele 100 percet a Margitkert vendéglőben. Akit érdekel a facebook oldalon található Gój Motoros Egyesület oldalán, mert a Mészáros Imre oldalt letiltották elolvashatja egy kis keresgélés után.

Itt amikor néha szóhoz jutottam kérdésemre világosan elmondta, hogy neki küldetés tudata van, vagy politikai szerephez jut, vagy ha ebben akadályoztatva lesz és eljárások indulnak vele szemben, mint politikai menekült távozni fog Izraelbe. Bár szerinte a Rendőrség tart tőle, mert remek Moszados kapcsolatai vannak. Persze ezt vélhetően tagadni fogja, de ismerve őket biztonsági okokból rögzítettem ezt a 100 percet!

Alig várom az ígért feljelentését velem szemben és ott a bíróságon igaz mondás terhe alatt, fény derül a valódi énjére. Már ott világossá vált számomra, hogy egy megátalkodott gonosz emberrel beszélgetek, akkor közöltem vele a végén, hogy tartsa magát távol tőlem, ne inzultáljon, mert én bizony védekezni fogok egy ilyen XXI. századi Hitlerrel szemben.

Szóval ahogy mondtam már, mi a bírósági épületben egy olyan részén tartózkodtunk, ahol nem lehettünk útjában senkinek, még ennek a szellemi toprongynak sem. A tárgyalási helyiség belépve az épületbe jobbra volt, mi pedig balra álltunk Wittner Mária ügyvéd társaságában. Amennyiben ő valóban mint törvénytisztelő állampolgárként akart volna viselkedni és nem provokálni az ott jelen levőket, jelen esetben engemet, úgy akadályoztatás nélkül jobbra elhaladhatott volna a tárgyaló felé. Beszélgetésünkből nem hallhatott semmit, sem a fiúk, sem én mindaddig nem szóltam, amíg fenyegetően a közelembe nem ért. De ahogy láttam az interjút, nekem úgy tűnt, hogy már Mészáros Antónia sem igazán hisz ennek az embernek. Igen Mészáros Tamás lánya.

Végezetül pedig csak annyi, hogy addig biztosan nem megy el Hazánkból, míg nem lesz ellene egy jogerős elmarasztaló ítélet, vagy az általa kezdeményezett ügyekben számára kedvezőtlen ítélet nem születik. Én tettem ellene két büntető feljelentést, várom tőle nagyon az ígért feljelentését!

Jól mondja, hogy vannak biztonsági kamera felvételek, de abban nem az látszik, amiről össze-vissza rhoad show-za a médiumokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imiblues
2012. július 15. 22:13
veszett vörös róka és a GÓJOK! 2012.07.15. Hír Tv - Civil Kaszinó http://www.facebook.com/​photo.php?v=476141065730635​&set=vb.147784285232983&ty​pe=2&theater
imiblues
2012. július 15. 21:17
veszett vörös róka és a GÓJOK http://www.facebook.com/​photo.php?v=476119389066136​&notif_t=video_comment
imiblues
2012. július 15. 21:16
veszett vörös róka és a GÓJOK http://www.facebook.com/​photo.php?v=476119389066136​&notif_t=video_comment
bohocugyi allamtitkar
2012. július 14. 11:15
gay motorosok, ti idiota seggfejek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!