Ők a nemzet nagyjai!

„Egyszer-egyszer, titokban, mikor senki nem néz oda, mikor meggyőződtem arról, hogy senki nincs a közelemben, meglátogatom a Népszava weboldalát. A Népszava oldalán pedig csudákra bukkanhat az ember! Például Schweitzer Iván minapi publicisztikájára. (...) Ebben az erkölcsi tükörben pedig azt írja a Schweitzer Iván, hogy »Ma az úgynevezett „nemzeti oldal” egy része Nyirő Józsefeket, Tormay Cecileket és más szélsőjobboldalhoz kötődő írókat próbál egy sorba helyezni a nemzet valódi nagyjaival, akikről viszont ma sajnálatosan kevés szó esik. Például Móricz Zsigmondról, aki azért nem igazán jó számukra, mert ugyancsak lesújtó véleménye volt a Horthy világról. Márai Sándor is csak úgy jön szóba, mint aki a kommunisták elől emigrált, de úgy nem, mint aki vitriolos jellemzések sorát írta a két világháború közti és a második világháborús Magyarország urairól, azok katasztrófapolitikájáról.«

Nézzen ide, Schweitzer úr, én egyetértek magával! Annál is inkább, mert Móricz Zsigmond és Márai ugyancsak pompásan illik a másik fent emlegetett, ámde kárhoztatott névsorba. Azzal azonban nem értek egyet, hogy Móricz ne lenne túl jó »számunkra«. Ám kérdem én, tudja-e, hogy ez a Móricz mit írt 1939 júniusában a Magyar Élet című folyóiratban arról a Szabó Dezsőről, akit maguk roppantul elítélnek fertelmes és ordas eszméi miatt: » (...) Szabó Dezső ugyanis az öt érzéken kívül a hatodik érzék birtokosa: azé az érzéké, amelyet az emberi élet az utolsó tízezer év alatt fejlesztett ki, s csiszol egyre finomabbra és végzetesebbre: az észé. (...) Íme egy próféta, aki önmagában leli meg az Istent: az Ész istenségének prófétája ő.« (...)

Máraitól: »A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékekből állt össze, vérszomjas, szemet szemért alakokból... (...) De ez a nagyvárosi, hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely az üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára.«”