Bejött a NYT kísérlete?

2012. március 30. 18:43

Nem azok a félelmek látszanak igazolódni, amelyek a csökkenő látogatószám miatt eső reklámbevételektől tartottak, hanem azok a várakozások, amelyek fajlagosan növekvő bevételekkel számoltak.

2012. március 30. 18:43
Tófalvy Tamás
e-MaSa

„Az összeg tehát elvileg behozhatta akár a rendszer fejlesztésének költségét, de lehet, hogy csak a felére volt elég: az mindenesetre biztos, hogy ez a pluszpénz még mindig kevesebb, mint a NYT tavalyi 40 millió dolláros bevételcsökkenése.

A rengeteg, tényleges profitra vonatkozó kérdőjel mellett viszont van néhány biztató jel, elsősorban a hirdetők és az olvasók reakcióját, viselkedését illetően. Ahogy azt Felix Salmon a Columbia Journalism Review-ban Ken Doctorra hivatkozva kifejti, egyrészt a fizetős fallal nem csökkentek a digitális hirdetési bevételek, tehát végül nem azok a félelmek látszanak igazolódni, amelyek a csökkenő látogatószám miatt eső reklámbevételektől tartottak, hanem inkább azok a várakozások teljesülni, amelyek az értékesebb olvasók miatt fajlagosan növekvő bevételekkel számoltak.

Másrészt pedig a NYT a lyukacsos, közösségi médiára nyitott falnak köszönhetően továbbra is elér jelentős átutazó tömegeket is (így nem olyan zárt mint például a keresőkből is kitiltott brit Times), így azokat is tudja továbbra is értékesíteni a hirdetők felé. Ahogy Salmon mindkét esetben hangsúlyozza, ilyen kevés adatból kiindulva természetesen nem lehet tudni, hogy mely fejlemények köszönhetőek a fizetős falnak, és melyek következtek volna be egyébként is az idő múlásával, de a megfigyelhető tendenciák legalábbis azt jelzik, hogy a fizetős fallal együtt is van mód a hirdetési bevételek és a látogatók megtartására.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
L066H
2012. április 03. 12:12
Már alig várom, hogy a stop.hu is kövesse a példát, meg a népszabi. :)))
kulalak
2012. április 03. 12:12
Nem jött be. Ez pesze magánvélemény de egyetértek Salmonnal. Nem lehet még tudni mi lesz ebből. Emlékezz az altavista-ára, bebukott mert jött TÖBB más. Rádióra ugyanez igaz. A sokaság lett a lényeg, a mai olvasó több helyről szerzi be az infót mivel ismeri a média megbízhatatlanságát. Így aztán ahol megakasztják, azt átugorja. Ha fillérekbe kerül akkor talán, de nagyon ne reménykedjünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!