A felejtés kultúrája: dublőrművészet

„A felejtés mai magyar kultúrája messzi múltra tekint vissza, kontinuitása van. Mélyében két politikai tabu van eltemetve. Ez a két igazság összefügg, éppen azoknak a személyében, intézményeiben, akiknek érdeke ezeknek az igazságoknak az időkön átívelő tagadása. Az egyik elhallgatandó, illetve manipulálandó igazság az, miszerint 1956-ban Magyarországon spontán forradalom volt, amelyben a nemzet érzelmileg egységesen vett részt. A másik tabu arra vonatkozik, hogy Magyarországon 1989-ben spontán rendszerváltozás kezdődött, amely érzelmileg és gondolatilag az 1956-os forradalom folytatása, és amely a mai napig sem ért véget.

Megfigyelhető, hogy akik tabunak tekintik, manipuláják – nem értik, nem fogadják el – ezt a két igazságot, és a kettő kapcsolatát, azokból mellébeszélők lesznek. Nincsenek kevesen: az elmúlt húsz évben irányzatok és iskolák és műfajok nőttek fel ennek az elhallgatásnak és elterelésnek a mentalitásában. Nem kétséges, hogy virágzásuk nagyban hozzájárul ahhoz az elégedet­len­séghez és hiányérzethez, amelyet a magyar kultúra egy sereg műve ma bennünk, oly sokunkban kelt. A földönkívüliség és egy virtuális valóság különös művei, amelyeket nem pusztán a digitális világ beszűrődése idegenít tőlünk el. A fókusz és a kapcsolat bántó hiányát érezzük bennük. Az is közismert, hogy e nagy mellébeszélés virágzása mögött hatalmas politikai és gazdasági érdekek jó húszéves szövetsége húzódik meg Magyarországon. Ez a szövetség teremtette meg a mellébeszélés felépítményrendszerét, fó­ru­mait és díjait, ez fizeti jó tollú apologétáinak hadát.

E rendszer tökéletes működésének köszönhető, hogy máig nem kapott nyilvánosságot 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltozás sok fontos ténye. Hogy divatosan mondjuk, a diskurzust nem tematizálja az ezekről az eseményekről való gondolkodás – miközben a köztudat mélyében ott kavarog mindez öntudatlanul, formátlanul, romboló indulatokat keltve. A veszteségérzet súlyos kihatású társadalmi színdrámáiban.”