A felejtés kultúrája: dublőrművészet

2011. december 14. 09:34

Amikor a művészet köntörfalaz, mellébeszél, arra kell gya­na­kodni, hogy az alapokban valami tisztázatlan maradt.

2011. december 14. 09:34
Kodolányi Gyula
Magyar Szemle

„A felejtés mai magyar kultúrája messzi múltra tekint vissza, kontinuitása van. Mélyében két politikai tabu van eltemetve. Ez a két igazság összefügg, éppen azoknak a személyében, intézményeiben, akiknek érdeke ezeknek az igazságoknak az időkön átívelő tagadása. Az egyik elhallgatandó, illetve manipulálandó igazság az, miszerint 1956-ban Magyarországon spontán forradalom volt, amelyben a nemzet érzelmileg egységesen vett részt. A másik tabu arra vonatkozik, hogy Magyarországon 1989-ben spontán rendszerváltozás kezdődött, amely érzelmileg és gondolatilag az 1956-os forradalom folytatása, és amely a mai napig sem ért véget.

Megfigyelhető, hogy akik tabunak tekintik, manipuláják – nem értik, nem fogadják el – ezt a két igazságot, és a kettő kapcsolatát, azokból mellébeszélők lesznek. Nincsenek kevesen: az elmúlt húsz évben irányzatok és iskolák és műfajok nőttek fel ennek az elhallgatásnak és elterelésnek a mentalitásában. Nem kétséges, hogy virágzásuk nagyban hozzájárul ahhoz az elégedet­len­séghez és hiányérzethez, amelyet a magyar kultúra egy sereg műve ma bennünk, oly sokunkban kelt. A földönkívüliség és egy virtuális valóság különös művei, amelyeket nem pusztán a digitális világ beszűrődése idegenít tőlünk el. A fókusz és a kapcsolat bántó hiányát érezzük bennük. Az is közismert, hogy e nagy mellébeszélés virágzása mögött hatalmas politikai és gazdasági érdekek jó húszéves szövetsége húzódik meg Magyarországon. Ez a szövetség teremtette meg a mellébeszélés felépítményrendszerét, fó­ru­mait és díjait, ez fizeti jó tollú apologétáinak hadát.

E rendszer tökéletes működésének köszönhető, hogy máig nem kapott nyilvánosságot 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltozás sok fontos ténye. Hogy divatosan mondjuk, a diskurzust nem tematizálja az ezekről az eseményekről való gondolkodás – miközben a köztudat mélyében ott kavarog mindez öntudatlanul, formátlanul, romboló indulatokat keltve. A veszteségérzet súlyos kihatású társadalmi színdrámáiban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valattila1
2011. december 14. 11:32
Egyébként igaza van, nincs "kibeszélve", sajnos, sem az előző rendszer, sem a rendszerváltás. És a kibeszélést nem lehet felülről irányítani, mert akkor hazug marad. Sztem ott kellene kezdeni, hogy a köztévén a szirupos Szabadság-szerelem filmen kívül dokumentumfilmeket kellene vetíteni, megszólaltani embereket, mindegy, melyik "oldalon" álltak, akár arc/név nélkül. Számomra pl. a Recsk-ben a (pap után a második helyen) a legnagyobb hatású a második rész volt, ahol a rabtartókat szólaltatták meg. Ennek is van értelme. A Biszku-film egyrészt egy kezdetet jelez, másrészt meg visszariaszt sok "szemtanut" a visszaemlékezéstől, tehát utólag akár azt is lehet mondani, h a fiatalok, bár teljesen jó szándékkal indítottak, elszabták.
valattila1
2011. december 14. 11:28
Ez nekem új: a rendszerváltás '56 folytatása? Lehet, ha annak indult, de mássá vált időközben, mint tudjuk...
Google
2011. december 14. 11:27
Csak egy példa erre a "dublőrművészetre" - hisz ez megy a politikában is: a Szolidaritás fantázianevű társaság átvesz egy bejáratott, kiharcolt védjegyet, átvesz egy plakátot, melynek abban az időben volt mondanivalója -Tovaris, konec! - és arra való tekintettel, hogy sokan nem ismerik, más nevével, más szellemi termékével próbálja lopni a babért.
marko11
2011. december 14. 10:43
"1989-ben spontán rendszerváltozás kezdődött, amely érzelmileg és gondolatilag az 1956-os forradalom folytatása" Ez, ugye, nem csak tabu, hanem egyszerűen hazugság! Az előző rendszer bűnöseinél sokkal jobban érdekelne az elsikkasztott, elcsalt rendszerváltás kitervelői, végrehajtói, azaz bűnösei! Hogy ne lássunk tisztán, abban jelentős "érdemei" vannak a magyar értelmiségnek, művészeknek. (Tisztelet a kevés kivételnek!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!