A magyarok bejövetele

2010. november 14. 14:28

Inkább csak a nemzeti büszkeség nem engedi, hogy a honfoglalást kényszerű szállásváltásnak tekintsék.

2010. november 14. 14:28

„Nem mondai formában, hanem tudományos írásokban sem ritka ma sem az a tézis, hogy a magyar törzsek előre eltervezték a Kárpát-medence elfoglalását. Ennek a nézetnek komoly hagyománya van, jeles történészek vallották Hóman Bálinttól Györffy Györgyig, ezt képviseli a régész Fodor István és sokan mások. Ennek ellenére Kristó Gyula érvei látszanak meggyőzőbbnek: inkább csak a nemzeti büszkeség nem engedi, hogy a honfoglalást kényszerű szállásváltásnak tekintsék, mert a források sokkal inkább egy ilyesfajta tervezettség ellen szólnak. Igaz, a magyarok a 9. század utolsó harmadában egyre sűrűbben vállaltak katonai megbízásokat – Etelközből nézve – a Kárpátokon túl, de ez sokkal inkább önállóságuknak, fokozódó haderejüknek a jele volt, előttük is, utánuk is számos nomád nép avatkozott be jó pénzért katonai konfliktusokba. Az, hogy minél nagyobb területeket akartak a fennhatóságuk alá vonni, szintén általános szokás volt, a Kárpát-medence, különösen annak keleti fele pedig a korabeli politikai viszonyok folytán könnyű préda is volt az ereje teljében lévő magyar törzsszövetség seregei számára. Különben is, miért akarták volna otthagyni Etelközt? A terület a kazárok, Bizánc, a bolgárok és a formálódó Kijevi Rusz között geopolitikai kulcspozícióban volt, közel a fekete-tengeri, de közel az északi prémkereskedelemhez is, birtokolva a szállítást biztosító folyók partjait, ráadásul a hatalmas terület folyóinak, jó földjének, füvének köszönhetően kiválóan alkalmas volt legeltetésre. Egy elmélet szerint a paradicsomi állapotoknak egy szárazabb időszak vetett véget, ez késztette volna a magyarokat a továbbköltözésre – ez a szárazabb periódus azonban épp csak elkezdődött a 9. század végén, s a magyarok helyét boldogan elfoglaló besenyőket sem zavarta nomád életmódjukban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2011. június 06. 11:28
Bauer Miklós fia Tamás! A kozmopolita, szétszórtságban, illetve " galutban" száműzetésben élő zsidóságnak nincsen semmilyen erkölcsi alapja felróni a magyarság számára azt, hogy megemlékezik a nemzet legnagyobb tragédiájáról a trianoni országrablásról, Magyarország feldarabolásáról. Hiszen a zsidóság is az egyik legnagyobb tragédiája államiságának erőszakos felszámolás és a zsidóság szétszóratása volt. Ennek okán került egykoron, vélhetően a XIX. század második felében a Galiciából, aszláv pogromok elől menekülő Bauer család Magyarországra, az eredeti nagyságú Magyarországra. Bauer! Ha Erec Jiszrael a zsidóság ősi jogot érez ahhoz, hogy államát nemzeti érdekeinek megfelelően rendezze be és politikai életét a nemzeti szellemnek rendelje alá, akkor ez a jog az ezeréves Kárpát-medencei magyarságot is megilleti. Herzl Tivadar szellemében, minden becsületes zsidónak, aki Erec Jiszrael sorsát saját sorsaként szemléli és éli meg, az a magyarság azonos törekvéseit is átérezni és erkölcsileg támogatni tartozik! Ha nem, akkor becstelen! te is az vagy!
de karatna
2011. március 13. 15:06
Kristó Gyula elméletéhez állsz közelebb látom! Kristó pedig származásánál fogva a liberális körökhöz áll közel. ( béke poraira). Ekkor felsejlik az a gondolat, hogy mindenkinek a saját etnikumának történetében kellene kutakodnia, ha már az Isten történésznek teremtette!
blogen
2011. március 13. 14:06
Hát pedig igaza van. Etelközhöz képest a Kárpát-medence szánalmas hely volt, nyomorúságos és kevés legelő, jobbára mocsarak, homok és erdők, túl közeli civilizált szomszédság két nagy birodalom a német és a bizánci közt félúton, a szomszédos szláv lakosság túl jól szervezett és magasabb kulturnívón él, mint a keletebbre élő szlávok, ami nem teszi lehetővé a etelközi léptékű kizsákmányolását a keleti-szláv emberanyagnak elhajtás és a parti bizánci városokban rabszolgának eladás céljából, merthogy pogány eleink voltak a korszak legjelentősebb rabszolgakereskedői. Önszántukból soha nem költöztek volna az ideális Etelközből az életformájuknak, gazdasági berendezkedésüknek és politikai szempontjaiknak semmilyen formában meg nem felelő Kárpát-medencébe. Szal ezen kár ruggózni, tönkrevertek minket és itt húztuk meg magunkat jobb hijján.
56október
2010. november 15. 14:57
Remélem Alexanderből magyarosítottál, nem abból a Sándor családból való vagy, amelyikkel én is rokonságban állok, kedves Klára. Ezzel együtt könnyű helyzetben vagy. Nem az ezerszáz évvel ezelőtt hont foglalók érdekében írsz. Nem, a te megbízóid anno Máramaros felől sokkal újabb keletűek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!