A Liverpool legendája határozott véleményt fogalmazott meg Szoboszlairól

2024. április 11. 19:01

A holland kiválóság már edzőként tevékenykedik, de figyelemmel követi korábbi csapatát, és sajnálja a 8-1-et.

2024. április 11. 19:01

Nyitókép: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

***

Egészen különleges labdarúgó volt, erről a 2009-ben a Bajnokok Ligájában szerepelt debreceniek, és a 2013-as amszterdami világbajnoki selejtezőn (le)szerepelt magyar válogatott tagjai is tudnának mesélni. Dirk Kuyt a Liverpool színeiben (2006-2012) BL-döntős és Ligakupa-győztes volt, a holland nemzeti együttessel világbajnoki ezüstérmet szerzett (2010). A 43 éves egykori csatár-szélső exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak, s természetesen a Vörösök nyári igazolásáról, Szoboszlai Dominikról is szót ejtett.

„Figyelemmel követem egykori klubomat, a közelmúltban szinte az összes Liverpool-meccset megnéztem, és mondhatom, 

nagyon tetszik Szoboszlai Dominik játéka. Nagyszerű futballista, igazi egyéniség, örülök, hogy a Liverpool megszerezte.”

Dirk Kuyt magyar közvetítéssel lett a belga Beerschot vezetőedzője s azóta az élvonalba is feljuttatta a csapatot. Akad némi restanciája hazánkkal szemben, ugyanis 2013 őszén ő is kivette a részét az Egervári-csapat lemészárlásából. Az amszterdami vb-selejtezőn 8-1-re ütötték ki Dzsudzsákékat a narancsosok, a zakó a szövetségi kapitány állásába is került... Kuyt a mai napig emlékszik arra a mérkőzésre.

„Emlékszem, igen. Már csak azért is, mert akkoriban volt a legjobb, legerősebb a válogatottunk. Kétezertízben világbajnoki ezüstérmet szereztünk, négy évre rá harmadikok lettünk, a magyarok elleni összecsapás a két torna között volt. Hemzsegett az öltözőnk a jobbnál jobb futballistáktól. 

Sajnálom, ha szomorúvá tettük a magyarokat,

 de mi nagyon élveztük akkoriban a játékot.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:42
🍓 ️ ­­É­­­r­­t­é­­k­­e­­l­­d­­­ ­­­a­­ ­­s­­­z­­­e­­x­­i­­­ ­­­p­­u­­n­c­i­­­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­.­­­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
Takagi
2024. április 11. 19:02
Pontosan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!