Egyetlen ábrán a világ 25 leggazdagabb országa

2023. április 03. 08:20

Az IMF az egy főre jutó GDP alapján állította össze a listáját. Magyarország 57. a százkilencvenből.

2023. április 03. 08:20
null

A Nemzetközi Valutaalap 2023-as előrejelzése az egy főre jutó GDP alapján rangsorolta az országokat. A végső adat az adott állam GDP-jének a teljes lakosságra vetített hányadosa. A globális mérőszámok növekednek: míg 2020-ban 11 160, 2022-ben már 13 400 dolláron állt a mutató, az idén eléri a 13 920 dollárt.

A Visual Capitalist ábráján jól látszik, hogy a leggazdagabb országok zöme – e számítás alapján – Európában található. Az aranyérmet a bankszektor hajtotta Luxemburg szerezte meg, ott az az egy főre jutó GDP 128 820 dollár.
 

Infografika: Visual Capitalist
Infografika: Visual Capitalist

A lista második helyén Írország áll 107 ezer dolláros egy főre jutó GDP-vel, míg a dobogó harmadik fokát Svájc szerezte meg, 94 ezerrel. Írország az elmúlt években jött fel ennyire, köszönhetően a kedvező adózási rendszernek és befektetői környezetnek, nem utolsósorban pedig a magasan képzett munkaerőnek, amely szintén mágnesként vonzza a külföldi vállalatokat.

A top 10-ben a három nagyágyút Katar, Norvégia, Szingapúr, az Egyesült Államok, Izland, Ausztrália és Dánia követi. Érdekesség, hogy az élen álló Luxemburg egy főre jutó GDP-je közel 415-szöröse a világ legszegényebb országának, Burundinak, ahol az mindössze 303 dollár.

Magyarországnak nincs oka szégyenkezni: hazánk 20 119 dollárral az 57. helyet foglalja el a százkilencven államot felsoroló listán, közvetlenül mögöttünk pedig Lengyelország és Horvátország következik.

Fotó: 123RF

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2023. április 06. 08:27
Persze. Írország, ahol mondjuk a google és az eppöl és a többi adózik. Már ha a gombokat, amiket lecsengetnek adózásnak lehet nevezni...
h040183
2023. április 04. 15:39
10 év???? 2-3 évig jó, ha életben tudják tartani, lélegeztetőgépen a jelenlegi dollárra alapuló rendszert. Nem hiába kellett a Covid meg értelmetlen EU eladósítás: ide tolják az USA inflációs hullámait.
Akitlosz
2023. április 03. 21:09
Hazug, hamis cikk. Luxemburg csak bronzérmes és csak egy nyomortanya Monaco-hoz Liechtensteinhez képest. A valódi és helyes sorrend tehát: 1. Monaco 234 316 dollár/fő 2021 2. Liechtenstein 157 755 dollár/fő 3. Luxemburg Pedig San Marino rajta van a listán.
pandalala
2023. április 03. 18:47
Hehe, a 4. helyezett Katarnál Eva Kaili bőröndjét is beleszámolták?? :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!