Nem csak nyomdaipart, de máig élő magyar nagyvállalatot is alapított 140 éve Kner Izidor

2022. május 17. 06:31

A Trend FM legújabb adásának vendége ezúttal Csöndes Zoltán, a Gyomai Kner Nyomda Zrt. vezérigazgatója volt, aki a múlt és jelen innovációs törekvéseiről, valamint a nyomtatott könyvpiac helyzetéről is beszélt.

2022. május 17. 06:31
null

Az innováció történelmi örökség

Csöndes Zoltánt, a Gyomai Kner Nyomda Zrt. vezérigazgatóját ismerhettük meg a Trend FM Fejlődik a hazai című műsorának májusi első adásában. A cég idén ünnepli alapításának 140. évfordulóját, amit Gyomaendrődön Kner-emlékévvel ünnepelnek. A cégvezető felelevenítette a vállalat 1882-es alapításának körülményeit. 
Mint mondta, az alapító Kner Izidor a nyomda létrehozásakor még egyáltalán nem könyvekkel foglalkozott, ellenben

talált egy olyan piaci rést, amivel híressé és gazdaságilag hihetetlenül sikeressé tette vállalkozását.

Miután az 1880-as évek végén még nem volt egységesített nyomtatvány-rendszer, Kner létrehozott egy jegyzők számára összeállított közigazgatási nyomtatványokból álló mintatárat, majd az ország minden pontján ismertette a jegyzőkkel azok megrendelésének feltételeit. 
Az újító ötlet igazi aranybányának bizonyult, ugyanis Kner teljes mértékben kihasználta az infrastrukturális lehetőségeket. A reggeli postavonattal érkezett megrendeléseket a készre gyártott nyomtatványokból állította össze, a délutáni postavonattal pedig már el is küldte a megrendelőnek. Gyakorlatilag megalkotta a mail order rendszer elődjét, ami logisztikai és kereskedelmi szempontból is rendkívül hatékonyan működött. „Amikor a Kner kapcsán tradícióról beszélünk, az mindig egyet jelent az innovációval” – mondta Csöndes Zoltán.

Szélesebb spektrum, jobb minőségű szolgáltatás

Ez az innovatív gondolkodás a cég történetében végig fennmaradt, a jelen tervei pedig ugyancsak ezt a felfogást tükrözik. A vállalat jelenleg azon dolgozik, hogy termelő üzemből szolgáltató vállalattá alakuljon. A műsorban a vezérigazgató úgy fogalmazott: immár nem a hagyományos logikával gondolkodnak, nem hagyományos technológiai fejlesztéseket terveznek, hanem

a kereskedelmi trendeket követve olyan termelői kapacitásokat akarnak létrehozni, amivel még inkább ki tudják szolgálni a fogyasztói igényeket.

Ez azt jelenti, hogy a könyvgyártás mellé olyan logisztikai és csomagolási feladatokat rendelnek, amit a könyvkiadók kiszolgálása mellett a regionális kis- és középvállalkozások számára is tudnak végezni, emellett pedig az e-kereskedelmi kapacitások erősítését is megcélozzák.

Az innovációs célok elérésében nagy segítségükre volt 2018-ban a GINOP-6.1.5.-17 pályázat 55,2 millió forintos összege, amelyet egy az egyben a vállalkozói kompetencia növelésére fordítottak, azaz személyre, csoportokra szabott képzéseket finanszíroztak belőle a cég átpozicionálásának sikerességéért. Természetesen az eredeti profil megtartása érdekében gépbeszerzéseket és korszerűsítést is végrehajtottak, ezt a Pénzügyminisztérium 2020-as pályázatának 259,7 millió forintjából finanszírozták. 

A könyv, köszöni szépen, jól van

A cég 2021-ben nyitott a külföldi piac felé, az export árbevétel az idei év első négy hónapjában pedig már duplája volt az egész tavalyinak. Csöndes Zoltán elmondta: mindig is a könyvnyomtatás marad a fő profiljuk, a kötetekből évente 3,5 millió példányt szállítanak ki. 

Arra a felvetésre, hogy az e-könyvek piaca befolyásolja-e a sikeres működést, határozott nemmel válaszolt. “Az e-könyv kérdése évtizedek óta lebeg a kiadók és a gyártók feje felett.

Az e-könyv Magyarországon és Európában is marginális szerepet tölt be, néhány százalékos arányt képvisel csupán a teljes területen” – fogalmazott. 

Mint mondta, a cég sikerének a titka összefoglalható a mottójával: „Múltunk öröksége, hogy a jelenben jövőt építünk”. A vezérigazgató szerint a mondatból világosan tükröződik az a kötődés és lojalitás a kneri gyökerekhez, ami az innovatív gondolkodás mellett talán a legnagyobb ereje a nyomdának. „Eddig minden egyes kihívásból megerősödve kerültünk ki. Most nagy változás előtt állunk, amiben szintén mindenkinek meg van a maga szerepe, mindenki hozzátesz valamit az egészhez. Éppen ez az a hozzáállás, ami erősít bennünket.” 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2022. május 17. 13:15
"magyar" nagyvállalat... Egyébként meg Schmidt Mária dédapja: https://tinyurl.com/48a34a58
Muki46
2022. május 17. 11:59
Hova rohan az a világ?
Takita
2022. május 17. 11:59
Azt tapasztalom,hogy mióta a mindennapi adminisztráció ,meg a bizonylatolás eleketrifikálódott, rohamosa nő a papirfelhasználás. Pl. a kártyás fizetéskor legalább két papirt kapok. A dokumentumokat elmentjük ugyan, de azért a legfontosabbakról készítünk egy papír másolatot is,stb. Ugyanis van a papíron levó dolgoknak egy sajátossága: szétterithetők és gyorsan áttekinthetők, visszakereshetők. A könyvek is ezért is pótolhatatlanok- jól forgathatók. Azonkivül pillanatok alatt üzemképesek,és nem fogyasztanak áramot! Meg azért is mert jól mutatnak a könyvespolcon. Ami jobb helyeken ma már geneációk gyűjteménye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!