A Volkswagen megállapodott 200 ezer németországi vásárlója kártérítésről

2020. április 21. 08:41

Megállapodott a Volkswagen (VW) 200 ezer németországi ügyfél kártérítéséről, akik az autógyártó társaság dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak – közölte a német vállalat.

2020. április 21. 08:41
null

A társaság azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy az eredeti tervek szerint hétfőig kellett eldönteniük a dízelbotrány miatt egy úgynevezett csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) révén bírósághoz forduló ügyfeleknek, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát a peren kívüli megegyezésről.

A csoportos keresethez csatlakozó mintegy 260 ezer vásároló közül 200 ezren fogadták el az ajánlatot, így ők az autó modelljétől és korától függően 1350 és 6257 euró (470 ezer - 2,2 millió forint) közötti kártérítést kapnak. További 21 ezer esetben még tart az egyeztetés, és a cég önkéntes alapon további tíz napot adott a gondolkodásra, így április 30-ig dönthetnek az ajánlatot még mérlegelő vásárlók.

A VW  830 millió eurót különített el a csoportos megállapítási kereset ügyének peren kívüli rendezésére.

Az eljárást a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb német autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében indították a VW ellen.

A csoportos megállapítási kereset a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásának egy új eleme, éppen a VW dízelbotrányának tanulságaként vezették be.

A cél a fogyasztók jogainak erősítése a túlerőben lévő nagyvállalatokkal szemben.

A pereket nem az egyes fogyasztók, hanem fogyasztói szövetségek folytatják, a költségeket és a pénzügyi kockázatot is ezek a szervezetek viselik, a fogyasztók számára kedvező bírósági döntés viszont mindenkire érvényes, aki csatlakozott a keresethez.

A vzbv és az ADAC keresetéhez EA189 típusú dízelmotorral szerelt, és a dízelbotrány miatt szervizre visszarendelt Audi, Seat, Skoda és Volkswagen gépkocsik németországi vásárlói csatlakozhattak.

A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

A botrány miatt indított vizsgálatokon

más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot.

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!