Alfonzó: „Feleségem iszákos, 2 nagy fiam garázda”

2022. augusztus 09. 14:41

Egy ironikus levél került elő, amelyet a legendás humorista, Alfonzó írt a hazai színházi világ egyik nagy hatalmú vezetőjének. A levél eddig Dani Viktor gyűjtő fiókjában pihent – most megosztja olvasóinkkal!

2022. augusztus 09. 14:41
null
Sal Endre
Sal Endre

A levél címzettje Malonyai Dezső volt, aki 1965 és 1976 között a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetőjeként színházi kérdésekben élet és halál urának számított.

A humoros és egyben ironikus levelet Alfonzó valószínűleg a Széplaki SZOT üdülő 203-as szobájának ajtaja alatt csúsztatta be (ő lakott a 202-esben), erre utal a boríték címzése. Már a megszólítás is izgalmas: „Igen tisztelt Malonyay Úr, Elvtárs, stb” – írta Alfonzó, aki a levélben egy kétforintos adósságot szeretett volna semmissé tenni.

„Indoklásul felhozom: egy volt kabaré művésze voltam,

a nagy Bla-Bla lovagjával és emiatt nyugállományba mentem, azzal a jelszóval, harcoljon a Szkander Bég” – folytatta a levélben Markos József, aki a II. világháború alatt vette fel az Alfonzó művésznevet.

A levélben egy korábbi sérelmét idézi, tudni kell ugyanis, hogy 1971-ben Abody Bélát nevezték ki a Vidám Színpad igazgatójának, aki hamar megsértette a teátrum nagyágyúját. Alfonzónak csupán kétmondatos szerepet adott, majd arról is levette, mondván, méltatlan hozzá egy ilyen rövidke alakítás.

Abody azt találta ki direktorként, hogy a Vidám Színpad a körúti humor helyett komoly irodalmi műveket fog játszani. A szélsőséges ötlet megvalósulását már nem várta meg Alfonzó, és a nyugdíjazását kérte. A fájó döntés után aztán az élet őt igazolta, hiszen a „humorkiszerelő” Abodynak idővel mennie kellett.

Az ominózus levél, amelyet Alfonzó írt Malonyai Dezsőnek (Fotó: Mandiner)

 

De visszatérve a levélhez. Alfonzó csodás humora is kivillan belőle, hiszen az adósság elhagyását kérve a következőképp érvel, kéretik nem komolyan venni: „Feleségem iszákos, 2 nagy fiam garázda, rovott múltú,

A körülmények arra késztettek, hogy 2 fr, azaz kétforintos adósságomat les lányom a züllés útjára tévedt, dolgozik.”

Az eddig nem ismert levél tartalmát ismertettük Markos Györggyel, Alfonzó fiával. A 76 éves, kiváló humorista és parodista plusz adalékkal tudott szolgálni: „Gyerekként én is sokat nyaraltam Széplakon, de ekkor, a hetvenes évek elején már nem. Malonyai Dezsőt jól ismerte édesapám, a cinikusnak tűnő megszólítás miatt nem volt félnivalója, ugyanis Malonyai bár komoly beosztásban volt, jó humorú emberként ismerte mindenki, a színészek is kedvelték.”

Markos György azt is elmondta, valóban Abody Béla miatt távozott a Vidám Színpadról az édesapja, mivel az új igazgató kijelentette, ezentúl Brechtet és Shakespeare-t fognak játszani. S mivel az apja egyenes ember volt,

nem sokat hezitált, otthagyta az imádott színházat.

A levél utóélete: Alfonzó a távozása után vállalta el a Keménykalap és krumpliorr című, ma már kultikus ifjúsági film egyik főszerepét, ő alakította Bagamérit, a elátkozott fagylaltárust.

A Vidám Színpadtól távozott, ám helyette beírta magát a filmtörténelembe. De ez már egy másik történet.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Töki
2022. augusztus 10. 23:42
Ő még 1 nemzeti, hazafias zsidó színész, humorista volt! Mindamellett óriási tehetséggel, és alázattal megáldva! Kár, hogy a mai világban nincsennek ilyenek! Na, és emellett sportos életet élt!
syphax
2022. augusztus 10. 18:34
"Megyek a városba BÁTYUSKA"--mondja Ányecska. "Akkó hozzál a ZSIDÓTÓL 2 PUD TÚRÓT"--igy Galuska Galagonyovics. "De én máá' nem jövök vissza bátyuska onnét soha..."--szól Ányecska. "AKKÓ' NE HOZZÁL!" BLALALALALA..pereg a balalajka pengő hangja végtelenűűűl...... (részlet a Csehov paródiából)
syphax
2022. augusztus 10. 16:15
ALFONZÓ UTÓLÉRHETETLENŰL ZSENIÁLIS HUMORISTA VOLT. NEKEM KÉT PRODUKCIÓJA TETSZETT A LEGJOBBAN: 1.) AZ EGYIK EGY CSEHOV SZINMŰ PARÓDIÁJA VOLT--RAKSÁNYI GELLÉRT-TEL, KOVÁCS ZSUZSA (ÁNYECSKÁVAL) ÉS TÖBB MÁS ZSENIÁLIS SZINÉSSZEL. 2.) A MÁSIK EGY MOZART-HAYDN KOMOLYZENEI KONCERT-PÓDIUM ELŐADÁS PARÓDIÁJA--AZ "ÁJNE KLÁJNE NÁHHTMÚÚZIK"-KAL, AHOLIS A NAGYBŐGŐT AZ ÁLLA ALÁ PRÓBÁLTA FOGNI HEGEDŰKÉNT ÉS ILYESMIK. MEG KONCERTMESTERKÉNT DIRIGÁLNI PRÓBÁLT.......
madar299
2022. augusztus 10. 10:43
Ő még ahhoz a nagy generációhoz tartozott, akik nem abból akartak megélni hogy zsidók , hanem abból, amihez kiválóan értettek, szinészek , művészek , atomtudósok , gépészmérnökök . . .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!