Befejeződött az Úr hangja című magyar sci-fi forgatása

2016. november 30. 09:37

Az Úr Hangja a lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem azonos című regényét dolgozza fel. Várhatóan egy év múlva kerülhet a mozikba. Az RTL Híradó a forgatáson járt.

2016. november 30. 09:37

Kedden fejeződik be Pálfi György új nagyjátékfilmjének, Az Úr hangjának a forgatása Budapesten. A magyar-kanadai koprodukcióban készülő alkotás története arra keresi a választ, hogy kialakulhat-e kommunikáció és megértés a soha nem látott apa és fia, valamint az emberiség és egy idegen civilizáció között. 

A Stanislaw Lem azonos című regénye által ihletett forgatókönyv az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó családi krimi keretei közé. Az Úr hangja a Magyar Nemzeti Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül.

Pusztai Ferenc producer az MTI-nek elmondta, hogy a történet nagy része a jelenben játszódik, de dokumentumfilm-bejátszások formájában bemutatnak egy 1970-es években zajló kutatást, amely azzal foglakozott, hogy létezik-e élet a Földön kívül. A kutatást végző tudósok rájöttek arra, hogy az űrből érkező zajoknak jelentésük van, üzeneteket rejtenek magukban. A kutatócsapat elkezdte megfejteni az üzeneteket, de közben értelmezhetetlen halálos balesetek történtek. A tragédiák miatt titkosították a projektet – fogalmazott a producer, hozzátéve, a kutatás képei bukkannak fel a krimiszerű történetbe ágyazva. 

A film főszereplője Péter, aki egy, a kutatásról szóló televíziós műsorban bemutatott régi felvételen régen nem látott apját véli felfedezni. A férfi Péter születése után hagyta el Magyarországot és csak fényképek maradtak róla. A fiú egy kalandos nyomozás után rátalál apjára az Egyesült Államokban, és a találkozás után megpróbálják felépíteni kapcsolatukat.

A film azt a kérdést veti fel, hogy működőképesek-e az olyan kapcsolatok, amelyekben nincsen közösen kialakított kommunikációs platform. Vajon tud-e klasszikus apa-fiú kapcsolatot teremteni két ember, akik negyven év után találkoznak először? – mutatott rá a producer, hozzátéve, hogy a háttérben zajló kutatás története is ugyanezt a kérdést feszegeti az univerzumra vetítve. 

„Hiába küldözgetnek valakik üzeneteket a világűrből sok fényév távolságból, valószínűleg soha nem fogunk tudni kommunikálni az idegen civilizációkkal, hiszen - akár az apa-fiú kapcsolatban - itt sincs meg a megértéshez szükséges közös kommunikációs eszközkészlet, más nyelvet használnak, nem ugyanazon az alapokon nyugszik a társadalmuk, a létük, biológiai órájuk” – vélte a producer.

Pusztai Ferenc szerint a film témájának aktualitását napjaink kommunikációs zűrzavara is adhatja. „Egymás mellett, mégis egyedül vagyunk” – fogalmazott.

Elmondta, hogy a forgatások Kanadában Ottawában és környékén, az Egyesült Államokban Las Vegasban, a nevadai sivatagban és Chicagóban zajlottak. Budapesten a 11. kerületben, egy szállodában és egy kis stúdióban vették fel a jelenteket.

A film főszerepét Polgár Csaba és Eric Peterson alakítja. A kanadai színészt - több más szereplővel együtt – nemzetközi castingon választottak ki, Petersont főleg televíziós sorozatokból ismerheti a magyar közönség.

A forgatókönyvet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn.

A producer elmondta azt is, hogy az utómunkák a napokban elkezdődtek és a tervek szerint fél éven belül befejeződnek. A film a 2017 második felére készülhet el.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2016. december 04. 12:47
Az RTL hírben nem esett róla szó..
Csomorkany
2016. december 02. 07:11
Ezt akartam írni. Talán még annyi, hogy Lem mester hevesen tiltakozott a könyvei megfilmesítése ellen. Aszongya, mondta ő Tarkovszkijnak, hogy ne a Bűn és bűnhődést rendezze meg, mert a Solaris egy másik regény, de csak a Bűn és bűnhődés jött ki belőle. Pirx kapitány magyar kalandjain a hetvenes években sírva röhögtünk, pedig a könyvek zseniálisak. Hogy ebből most mi lesz, azt nem tudom, de rossz érzéseim vannak...
cutcopy
2016. november 30. 23:57
Persze az véletlenül se tegyük hozzá hogy a filmalap több mint hatszázmilliós támogatásával készül, mert már elterjesztettük hogy a filmalap csak gátja a filmkészítésnek..
Nannyó
2016. november 30. 11:00
"Az Úr hangja a Magyar Nemzeti Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül." Ne bosszants már, hát miért nem olvasod el, amire reagálsz? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!