III. Béla helyett Könyves Kálmán nyugszik a Mátyás-templomban?

2015. december 14. 08:15

Eddigi ismerteinkkel ellentétben valószínűleg nem III. Béla, hanem talán Könyves Kálmán és felesége földi maradványai vannak a Mátyás-templom egyik kápolnájában megcsodálható királysírban – írja a 24.hu

2015. december 14. 08:15

A III. Bélának tulajdonított síremlékben, amelyet a Mátyás-templomban láthatunk, sokkal inkább Könyves Kálmánra utaló tárgyak találhatóak – írja a 24.hu. 

Árpád-házi királyaink általában a maguk által alapított templomban temetkeztek, elsőként Szent István a székesfehérvári bazilikába. Rajta kívül hat király választotta Fehérvárt végső nyughelyéül. Három évszázad magyar királyaiból pedig mára mindössze egy Szent Istvánnak tulajdonított szarkofág maradt, Salamon király sírköve, csontok Tihanyban, amelyek vélhetően I. Andrástól származnak, valamint III. Béla és felesége, Chatillon Anna földi maradványai. 

A fehérvári királyok maradványait az 1848-as szabadságharc után tárták fel. Itt, a templom padlója alatt rejtőzött két süttői vörösmárványból készült, érintetlen koporsó, bennük egy férfi és egy nő csontváza uralkodói jelképekbe „öltöztetve”. Utóbbiak között egy kereszt, egy melldísz és egy gyűrű. Azonnal egyértelmű volt, hogy királyi párra bukkantak, a források és a sír kora alapján III. Béla és Könyves Kálmán jöhetett szóba.  A csontok és a sírban talált tárgyak tudományos vizsgálata nem történt meg. Mivel Könyves Kálmánról az maradt fenn, hogy púpos, ronda ember volt, III. Bélára következtettek.  

Érdekes a rúdra tűzhető, körmeneteken használt kereszt. Mit keres egy királyi sírban? - vetődik fel a kérdés. 

A melldísz zománcdíszítése és a gyűrű, valamint a bele foglalt kő is dél-itáliai művészet jegyeit viseli magán. Kálmán felesége, Buzilla a szicíliai normann gróf leánya volt, míg Béla hitvese a bizánci Antiokhiából származott. Tóth Endre szerint ezekből inkább feltételezhetjük, hogy a III. Bélának ás Chatillon Annának tulajdonított sírokban valójában Könyves Kálmán és Buzilla nyugszik – írja a 24.hu 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2015. december 16. 00:09
Amíg nem találunk valamilyen régészetileg perdöntő tényt ( a genetika itt nem sokat segíthet, hiszen rokonok voltak ) addig el kell fogadnunk azt, hogy bármelyikük lehet. Ez mit sem változtat azon, hogy maradványaikat egy nagy Árpád-házi uralkodóhoz méltóan kell kezelni.
Gregorius
2015. december 16. 00:09
igazából mindegy, mindketten igen jelentős uralkodók voltak. Egyébként egyáltalában nem biztos, hogy Kálmán tényleg púpos vagy sánta lett volna, lehet, hogy ez csak később, amikor az általa még gyermekként megvakíttatott II. Béla került a trónra, akkor kezdték el ezt írni, hiszen biztos, hogy Ő nem sok szeretettel gondolhatott rá.
jappó
2015. december 16. 00:09
Első
vilagpesszimista
2015. december 14. 19:34
Hat ez a Toth Endre nagyot akar szolni...apro adatmorzsabol gondolja feluliratni a Iroda tobbszorosen alatamasztott antropologiai erveket, amerikai izu bloffnek hangzik
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!