Mintegy 380 programmal jön a Könyvfesztivál

2014. március 25. 13:48

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Törökország és Sofi Oksanen finn író lesz április 24. és 27. között. A rendezvényre 33 országból 64 ismert külföldi alkotót, illetve 446 magyar írót várnak.

2014. március 25. 13:48

Mintegy 380 programmal várja a közönséget a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 24. és 27. között, az esemény díszvendége Törökország és Sofi Oksanen finn író lesz. A Millenáris parkban tartandó rendezvényre 33 országból 64 ismert külföldi alkotót, illetve 446 magyar írót várnak. A négy nap alatt háromszáz kiállítói standon zajlanak majd események. Törökország először lesz a könyvfesztivál díszvendége - mondta az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a fesztivál igazgatója. Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a budapesti könyvfesztivál komoly nevet vívott ki magának az európai könyvvásárok sorában. Sakir Fakili, Törökország budapesti nagykövete elmondta, hogy hatalmas, 150 négyzetméteres standot állítanak fel a könyvfesztiválra, amelyen 12 török szerző, köztük Elif Safak és Iskender Pala személyesen is részt vesz. Kiemelte, hogy az elmúlt években nőtt az olvasás népszerűsége Törökországban, egy török átlagosan hét könyvet olvas el évente.

 
A kortárs török irodalom jelentőségét mutatja, hogy az ország 2008-ban a frankfurti könyvvásár, 2010-ben a genfi, tavaly pedig a londoni könyves rendezvény díszvendége volt – tette hozzá a misszióvezető. Sakir Fakili beszámolt arról, hogy számos pódiumbeszélgetést tartanak a Millenárison a négy nap alatt, és a könyvfesztiválhoz kapcsolódva corvina-kiállítást rendeznek az Országos Széchényi Könyvtárban. Mint azt az MKKE már korábban bejelentette, az idei könyvfesztivál díszvendég szerzője Sofi Oksanen finn író lesz, aki a nyitónapon veszi át a Budapest Nagydíjat, a külföldi alkotónak adható legrangosabb magyar irodalmi díjat Tarlós István főpolgármestertől és Kocsis András Sándortól. Sofi Oksanen laudációját Tóth Krisztina író mondja el. Az 1977-ben született Sofi Oksanen 2003-ban Sztálin tehenei című könyvével robbant be a kortárs északi irodalomba. Ezt követően 2005-ben jelent meg a Baby Jane, majd 2008-ban a világhírt hozó, Tisztogatás című könyve. Magyar nyelven műveit a Scolar Kiadó jelenteti meg, legutóbbi könyve, a Kun kyyhkyset katosiva (Amikor a galambok eltűnnek) a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra lát napvilágot.
 
A könyvfesztivál idei meghívott vendégei között szerepel mások mellett Norman Manea és Matei Florian román író, a magyar származású, Amerikában élő Charles Gati, az ugyancsak Amerikából érkező, lengyel állampolgársággal is rendelkező Anne Applebaum vagy a norvég Jörgen Lorentzen. A négy nap alatt 446 magyar író dedikálja művét, ezek között több száz újdonsággal találkozhat a közönség. Az idei rendezvényen standdal és kiállítással is megemlékeznek a holokauszt 70. évfordulójáról, valamint a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25. évfordulójáról. Az emlékstandon felidézik az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) hősies ember- és értékmentő tevékenységét a magyarországi vészkorszak idején. A könyvfesztiválon hangsúlyt kap a magyar uniós tagság tizedik, valamint a vasfüggöny lebontásának 25. évfordulója is. Idén is megrendezik az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyen Magyarországot Hidas Judit képviseli.
 
A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Navracsics Tibor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát (SZTNH) is felügyelő közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes nyitja meg április 24-én csütörtökön Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke társaságában. Mint Bendzsel Miklós a sajtótájékoztatón kiemelte, 2000 óta április 26. a Szellemi Tulajdon Világnapja, és az idei könyvfesztiválra felvilágosító kampányt szerveztek a témában, elsősorban az illegális letöltések elleni küzdelem jegyében. „Április 25-én szakmai szemináriumot tartunk három pódiumbeszélgetéssel. A szellemi tulajdon védelmében meg kell találni a megfelelő ellensúlyokat, hangsúlyozni szükséges, hogy a szerzői jog nem hátramozdító, hanem egy modern közvetítő eszköz, amely az értékek megteremtésében viselt arányokat figyelembe véve képes a bevételeket újraosztani” – fogalmazott Bendzsel Miklós. Akárcsak az első, 1994-es könyvfesztivál, a mostani is a Tarján Tamás által vezetett Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul április 27-én vasárnap. Ezen köszöntik többek között az idén 95 éves Borbándi Gyulát, a 90 éves Méray Tibort és a 85 éves Kányádi Sándort.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szörftábor Balatonlelle
2014. március 25. 22:48
Szörf könyvünk épp kidolgozás alatt áll,már nem kell sokat várnunk a megjelenésére mindenki örömére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!