Hol vannak a régi punkok?

2013. június 14. 14:12

Az egykori CPg tagja ma saját bevallása szerint kispolgári életet él, míg a Kretens-tag Max a reklámiparban dolgozik, „mert valamiből meg kell élni”.

2013. június 14. 14:12

Egy francia rendezőnő készített a nyolcvanas években filmet a magyar punkokról, most pedig visszajött felvenni, mi történt az egykori zenészekkel. A direktor nem kívánt az Indexnek nyilatkozni, viszont megkérdeztek néhány egykori punkot a Toldiban, mi történt velük a közben eltelt években.

A Tizedes meg a többiek frontembere elmondta: nála úgy kezdődött az egész, hogy 16 évesen rájött, „valami gecire nem működik ebben az országban”. Max a Kretens-ből kijelentette, a kommunista rendszer is közrejátszott, amikor az volt, hogy „nem mondhatod el és csinálhatod, amit akarsz”. Ugyanakkor úgy látja, hogy gyerekként ettől függetlenül is azt gondolták, hogy nekik bármit lehet.

A CPg-tag Güzü felemlegette, hogy együttese nevét Come on, punk groups!-ról elferdítették „cigánypusztító gárdává”. A skinheadek kapcsán úgy gondolja, ők elkezdtek másról beszélni, amit meghallgattak, de furcsállták, „mi bajuk a négerekkel, mikor egy hónapban egy jön szembe az utcán”. Güzü elmondta, ma már szerinte kispolgári életet él, kéményseprőként dolgozik és van három fia. Max a Kretens-ből pedig a reklámiparban dolgozik, mint mondta, „valamiből meg kell élni”. 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2013. június 14. 21:06
Qss Félhalottnak születtem Öngyilkosnak neveltek Hülyítettek tanárok Féldecik és szerelmek Meghalok vagy túlélem Nem érdekel már, nem! Mondják ez itt szép hazám Vörösök irányítják Szeressem hát igazán Minden gondját, kínját Megdöglök vagy túlélek Nem érdekel már, nem!
Laibach
2013. június 14. 20:51
Egy másik elvtárs hergelő klasszikus: Prosectura - Rendőrvallomás http://www.youtube.com/watch?v=dbFnsk9Uzgk "..Kék a ruhám kék a vérem Munkára és harcra készen Minden nap vár a szolgálat Nem vagyok én bunkó állat Takonygáz a botomban Nekem mindenhez jogom van Büszke rám dolgozó népem Rendőr vagyok kérem szépen Ref. Van ám nekem szép egyenruhám Fontos vagyok számít rám hazám Isten hozott de én viszlek el Gondold meg, hogy miket teszel Rendőrnek nevelt a jó anyám Gyilkos tolvaj diverzáns Népellenes lázadás Reszkessetek féljetek Nem lesz nyugodt éjetek Tuskónak álcázom magam Nekem mindenhez jogom van Büszke rám dolgozó népem Rendőr vagyok kérem szépen Ref. Van ám nekem szép egyenruhám Fontos vagyok számít rám hazám Isten hozott de én viszlek el Gondold meg, hogy miket teszel Rendőrnek nevelt a jó anyám Ne félj, hogyha engem látsz Engem mindig megtalálsz Ha nincs baj úgy is ott leszek Minden jogos, mit én teszek Beszélni is megtanultam Nekem mindenhez jogom van Büszke rám dolgozó népem Rendőr vagyok kérem szépen Ref. Van ám nekem szép egyenruhám Fontos vagyok számít rám hazám Isten hozott de én viszlek el Gondold meg, hogy miket teszel Rendőrnek nevelt a jó anyám.."
Laibach
2013. június 14. 20:51
Szeged másik büszkesége volt, és ma is aktuális: 88-as Csoport: Propaganda "..Címlapokon nagybetûs jelszavak, Minket ezzel kábítanak. Mindhiába, ezzel semmire se mész, Tiltakozik ellene a józan ész. A sajtó, a tv, a rádió, Árad a sok információ. A sajtó, a tv, a rádió, Hazug minden információ. Propaganda, propaganda nincs jövõd! Remélem, elhiszed. Propaganda, propaganda nincs jövõd! Neked már nem hiszek!.." Kapd be! http://www.youtube.com/watch?v=POF-XTQCWFM
Übermayer
2013. június 14. 20:50
Áll egy ifjú élmunkás a réten Kommunista szombatról jött éppen Dúli dúli a réten Dúli,dúli a réten Szobrot képet sematista banda A munka hőse szerepeljen rajta Dúli dúli a réten Dúli,dúli a... Rohadt büdös kommunista banda Mér nincsenek ezek felakasztva Dúli dúli a réten Dúli,dúli a réten :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!