Rohamtempóban sodródik a Nyugat egy nagy háború felé

2024. május 14. 18:32

Egyre valószínűbb, hogy az oroszok lassan, de biztosan a maguk javára billentik a mérleget.

2024. május 14. 18:32
Vlagyimir Putyin
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

Nyitókép: MTI/EPA /Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov

„A harctéri helyzet tehát egyre inkább az oroszoknak kedvez, a több, mint két éves felőrlő taktika most beérni látszik, és egyre valószínűbb, hogy az oroszok lassan, de biztosan a maguk javára billentik a mérleget. Ez ugyanakkor komoly félelemmel kell hogy eltöltsön minket is. És nem, nem azért, mert Moszkva a sikereken felbuzdulva majd gondol egyet és továbbmegy valamelyik NATO ország irányába. Az orosz vezetésben ugyanis pontosan tudják, hogy esélyük sem lenne a NATO országokkal szemben.

Félnivalónk azért van, mert nyugati vezetők időről időre kijelentik, hogy Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút.

És az eddigi megnyilatkozásaik alapján ezért tenni is hajlandóak. A francia elnök például már sokadjára erősítette meg, hogy ha a helyzet úgy kívánja, szárazföldi csapatokat is Ukrajnába kell küldeni. Kijelentéséhez azóta már több nyugati vezető politikus is csatlakozott. Közben pedig folyamatosan zajlik az elmúlt évtizedekben a háborúról leszoktatott nyugati társadalom érzékenyítése. Ennek legutóbbi példája, amikor Mandfred Weber, az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy Uniós szinten kellene visszaállítani a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Persze az egyre növekvő háborús pszichózisra talán legyinthetnénk is. Csakhogy a helyzet a fronton látottak alapján tényleg kezd komolyra fordulni. és

a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy eljön az a pont, amikor nincs visszaút, és amikor a szavakat tetteknek kell követniük.

A legrosszabb az egészben, hogy fogalmunk sincs, hogy ez a pont hol van.

Éppen ezért van kiemelt jelentősége, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely békepárti, és amelynek van is ereje ahhoz, hogy kimaradjon a háborúból. Mert a II. világháború tapasztalata azt mutatja, hogy hiába nem akar háborút egy ország vezetése, erő is kell hozzá, hogy kimaradjon belőle. Az 1939-től 1944-ig tartó időszakban Teleki Pál második miniszterelnökségétől Sztójay Döme regnálásáig ez az erő fokozatosan csökkent, és hazánk totális részese és kárvallottja lett a második világégésnek. Nem hagyhatjuk, hogy ez újra megismétlődjön. Nem hagyhatjuk, hogy egy pusztító háború szétszakított, megnyomorított családokat és felfoghatatlan mértékű pusztítást hagyjon maga után. A békéhez erő kell. Ezt az erőt pedig mi, választók adhatjuk meg a kormánynak június 9-én.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­É­r­t­­­é­­­k­e­­l­­d­­ ­a­ ­­­s­­z­­e­­x­­i­ ­­­p­­­u­­n­­c­­i­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
atti64
2024. május 15. 13:13
KÖCSÖG BALOLDALI PATKÁNYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
coyote-0
2024. május 15. 12:30
Mi több, hasznot kell húznunk a háborúból és közben jó fejnek kell látszani, mint Svájc vagy a svédek a 2. VH-ban. Jó lenne egyszer nem bukni egy konfliktuson, hanem megerősödni és meggazdagodni belőle.
Pelso j.
2024. május 15. 07:15
Hazudsz, aljas háborús hergelő: június 9-nek semmi köze a békéhez. Azért inkább a ruszki követség előtt hőbörögj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!