Kifakadt az ukrán parancsnok: A legtöbb férfi nem akar szolgálni

2024. január 10. 22:35

A Pravdának nyilatkozó katona szerint a fiatal korosztály tagjait „nem nevelték hazaszeretetre”.

2024. január 10. 22:35

Az Ukrán Fegyveres Erők katonai parancsnoka, Valid J. nemrég a Pravdának nyilatkozott. Az interjúban hangsúlyozta, 

szigorítani kell a mozgósítási intézkedéseket, mert ez a túlélés kérdése”.

Majd arra is kitért, hogy „valószínűleg azon kevés katonák közé tartozom, akiknek a társadalomban, de még a katonaság körében is népszerűtlen a véleménye”. Ezután kijelentette, 

Ukrajnában a legtöbb férfi egyszerűen nem akar szolgálni.”

Valid J. úgy véli, hogy az 1980 és 1990 között született generációt „nem nevelték hazaszeretetre”.

„Siralmas” a frontra érkezők motivációja

„Elnézem azokat az embereket, akik most jönnek a frontra – egyszerűen siralmas a motivációjuk. Van mihez viszonyítanom, mert láttam ahogy a háború elején mindenki összegyűlt, sorbanállások voltak, aztán fél év, egy év után ez fokozatosan eltűnt. 

A motiváció most nagyon alacsony” 

– hangzott el. A parancsnok azt is leszögezte, hogy a mozgósítás kötelesség. És itt nem azt kell figyelembe venni, hogy az ember akarja-e vagy sem”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Asparuch Kan
2024. január 13. 15:38
Hiába van több száz szónak hasonló gyökere sok esetben már ezek is torzultak az elmúlt 1500 év során amióta a szlávok szétrajzottak Európában. Nos ha egy mondatban 1 szó mutat hasonlóságot kvázi érthetőséget a mondatok egymás utáni halmazában főleg beszéd szövegnél az bizony nem oldja meg a nyelvi különbségeket. Ha egy szöveg 10-15 %-a az ami csupán kisilabizálható az már kvázi idegen nyelv és bizony mindenképpen tolmács kell. Így van ez az orosz-ukrán viszonylatban is. Tehát ha az ukrán nem tud oroszul , mert nem kétnyelvű mivel Lvov környékéről való akkor bizony tolmács kell. A bő 600 ezres orosz haderő így is morzsolja - ropogtatja a fronton alig 500 ezres ukrán haderőt. Mostanra a kijevi rezsim kb. 23-24 millió fő fölött diszponál míg Oroszország az Ukrajnából menekült emberek által min. 9 millió fővel gyarapodott tehát kb. 155 millió orosz a jó esetben 24 millió ukrán ellen ? Még ha igaz is a 1:1,5 höz nagyobb orosz veszteség a 6 szoros lakosság különbség az Ukrajna végét okozza.
Asparuch Kan
2024. január 13. 15:29
Miért is nem kívánnak szolgálni ? Fiatalok és élni szeretnének mint a nyugati társaik. Az okokat a problémák forrásaiban kellene keresni. Adott egy mesterségesen létrehozott ország amely még Európa 3. legnagyobb országánál is nagyobb így a 2. helyen van Oroszország után. A háború előtt a lakosság csupán 68 %-a volt ukrán anyanyelvű. Ugyanakkor sok a kettős identitású család a keveredés miatt orosz-ukrán. Ukrajna lakosságánakkb. a 80 %-a tud oroszul. Csupán a magyar-szlovák-lengyel határ közelében élők nem tudnak oroszul. Sokan nem tudják, de elég nagy különbség van az ukrán és az orosz nyelv között. Aki csak ukránul tud alig ért meg valamit az oroszból. Csupán elég megnézni a hét napjait vagy a hónapokat egyetlen hasonlóság van a többi az teljesen más szó. Tehát kb. akkora a hasonlóság mint a lengyel és az orosz vagy az orosz és a cseh, szlovák között elég minimális.
Dunhill67
2024. január 11. 22:00
nem szolgálni nem akar hanem vágóhídra nem akar menni....értelmetlenül
nyugalom
2024. január 11. 13:39
Mar vagohidrol van szó! Ertelmetlen! Béke kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!