Egyik atomhatalom sem sokpárti, plurális demokrácia

2023. december 10. 14:11

Az elnöki rendszerrel működő atomhatalmak általában a legérzékenyebbek, ha más országok demokráciájáról van szó, miközben esetükben a politikai elitváltás szinte elképzelhetetlen.

2023. december 10. 14:11
Deák Dániel
Deák Dániel
Látószög

„A világ vezető országai kétségkívül az atomhatalmak, a többi ország pedig ezekhez a nagyhatalmakhoz – különösen az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz vagy Kínához – igazítja politikáját. Ebből a szempontból érdemes megfigyelni, hogy miközben egyik hivatalos atomhatalom sem sokpárti, plurális demokrácia, addig például az Egyesült Államok befolyási övezetébe tartozó európai országok többségét gyenge koalíciós kormányok irányítják, amelyek így gyakran kritika nélkül teljesítik az amerikai elvárásokat, még csak meg sem fogalmazzák nemzeti érdekeiket.

 A politikai stabilitással rendelkező Magyarország ez alól kivétel, szembeszáll a politikai fősodorral, ami miatt igen komoly támadások érik a tengerentúlról.

A világon kilenc állam rendelkezik atomfegyverekkel, pontosabban nyolc bizonyítottan, Izrael pedig csak vélhetően, de programját hivatalosan eddig még nem ismerte el. Az atomhatalmak közül kettő rendelkezik az atomtöltetek 90 százalékával: Oroszország és az Egyesült Államok. A hivatalos atomhatalmak közül négy rendelkezik úgynevezett »nukleáris triáddal«, vagyis, hogy mind a három fegyvernemük, a szárazföldi, a légi és a tengeri is képes atomfejjel ellátott lövedék bevetésére: az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és India.

A legrégebbi atomhatalom (1945) az Amerikai Egyesült Államok, összesen 5 500 bevethető atomtöltete van és 2021-ben 44 milliárd dollárt költött az atomfegyvereire. Oroszország négy évvel később, 1949-ben rendelkezett először nukleáris fegyverrel, jelenleg pedig közel hatezer atomtöltete van és a 2021-es adatok szerint 8,6 milliárd dollárt költött az atomarzenáljára. A harmadik legnagyobb arzenállal Kína rendelkezik, összesen 350 atomtöltete van. A többi országot sorba véve: Franciaországnak 290, az Egyesült Királyságnak 225, Pakisztánnak 165, Indiának 160, míg Észak-Koreának csupán 20 darab atomtöltete van. Izrael kapcsán nincsenek hivatalos adatok, csupán becslések, amelyek szerint a közel-keleti ország összesen közel száz atomtöltettel rendelkezik.

A demokratikus atomhatalmak közül a legnagyobb az Amerikai Egyesült Államok. A szuperhatalom kétpártrendszerrel rendelkezik, az 1800-as évek közepe óta kizárólag a Demokrata Párt vagy a Republikánus Párt politikusai közül kerülnek ki az ország elnökei. Számtalan kísérlet történt más pártok alapítására, e pártoknak azonban sohasem sikerült győzelmet aratniuk a választásokon, újra és újra helyreállt a kétpártrendszer.

Szintén a demokratikus atomhatalmak közé tartozik az Egyesült Királyság. Az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan itt is kétpártrendszer működik, már száz éve csak a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt adja a szigetország miniszterelnökét. Ez szintén politikai stabilitást nyújt az országnak, a koalíciós feszültségek ebben az országban is szinte ismeretlenek, még a jelenleg komoly népszerűségvesztésen átesett Konzervatív Párt is képes kormányozni az országot, »csupán« párton belül cseréltek többször is kormányfőt.

Franciaország ugyancsak demokratikus atomhatalom, mely az Egyesült Államokhoz hasonlóan elnöki rendszer. Az országban jelenleg Emmanuel Marcon úgy is képes hatalomban maradni, hogy egyébként a Nemzetgyűlésben nincsen politikai többsége. 

Magyarország ugyan kis országnak minősül a maga közel 10 milliós népességével, ennek ellenére a nemzetközi nyilvánosságban kiemelt figyelmet kap. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy

Magyarországot 2010 óta politikai stabilitás jellemzi, amelynek köszönhetően képes a nemzeti érdekei megfogalmazására és szembeszáll több kérdésben is a nyugati fősodorral, sőt még a balliberális amerikai kormányzat akaratával is.

Az, hogy Magyarország képes ellenállni az ilyen erőteljes nyomásgyakorlásnak és kiáll a nemzeti érdekek mellett, egyértelműen a politikai stabilitásnak és az egységes kormánynak köszönhető. Nem véletlen, hogy a globalista politikai körök a 2022-es parlamenti választás során is mindent megtettek annak érdekében, hogy egy hatpárti koalíciós kormány kerüljön hatalomra egy gyengekezű és pártnélküli miniszterelnökkel az élen. Egy ilyen kormányt ugyanis lényegesen könnyebben tudnának befolyásolni és kívülről irányítani.”

***

Nyitókép: Anna Moneymaker / Getty Images

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. december 10. 23:18
Simán elérjük a 6%-t.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!